Történetek erről: Közel-Kelet & Észak-Afrika ettől az időponttól: Július, 2012
Jemen: A TEDx végre Sanaa-ba is megérkezett
Nagy az izgalom Jemenben és általában a netezők közt, mert a TEDx elérte végre Sanaa-t is, miután a helyiek júliusban megkapták az engedélyt a rendezvény megszervezésére. Az év utolsó napján a jemenieknek lehetősége lesz megosztani álmaikat, tapasztalataikat és ötleteiket egymással és az egész világgal.
Mauritánia: A játék, tánc és zene gazdag kultúrája
Mauritánia az arab és afrikai kultúrák találkozásának földje, az észak-afrikai és nyugat-afrikai országok összekötője. Ez jelenik meg Mauritánia gazdag játék-, tánc- és zenei hagyományaiban, melyek ötvözik az arab és afrikai kultúrát. Írásunk ebből ad egy kis ízelítőt.
Szíria: Videók az egyre durvuló összecsapásokról
A Szíriából érkező hírek elöntötték a közösségi médiát. Az aktivisták által a YouTube-ra feltöltött videók lehetővé tették, hogy a nézők nyomon kövessék az egyre durvuló konfliktus kulcsállomásait. A videókon ágyúzások, pusztítás, áldozatok, illetve az ellenzéki erők előretörése látható.
Irán: Miért fél az állam egy 13 éves kislánytól?
Felzúdulást okozott az ítélet, mely eltiltotta a külföldi utazástól egy bebörtönzött emberi jogi ügyvédnő, Nasrin Sotoudeh férjét és 13 éves kislányát, Mehraveh Khandanát. Nasrin Sotoudeh-et 11 év börtönre ítélték.
Szíria: A netezők szerint ütött Aszad utolsó órája
A Twitter pezseg az Aszad-rezsim végét jelző hírektől, miután Damaszkuszban egy bomba Bassár el-Aszad elnök belső körének három tagját megölte.
Szíria, Törökország: Tiltakozás a vízhiány miatt egy menekülttáborban
Szíriai menekültek tiltakoztak a vízhiány miatt egy Kilis nevű menekülttáborban a szír-török határ mentén. A beszámolók szerint négy rendőr és tíz menekült sérült meg.
Szíriai akták: még több nyugati technológia segíti a rezsimet

A Wikileaks legutóbbi, Szíriáról szóló anyaga politikusok és vállalatok több mint kétmillió e-mailjét tartalmazza. A levelekből kiderül, hogy a nyugati vállalatok továbbra is részt vesznek a szíriai állampolgárokra lesújtó intézkedések támogatásában, a szankciók és a nemzetközi nyomás ellenére.
Egyiptom: Tiltakozás a szexuális zaklatások ellen
A forradalom óta egyre több egyiptomi áll ki és szólal fel az állampolgári jogokért, köztük a nők jogaiért. Kairóban nemrég a szexuális zaklatás ellen tüntettek, ennek a rendezvénynek a képeit mutatjuk most meg.
Arab világ: Felszólalnak a fogyatékossággal élők
Abdallah AlShalaqi indította el azt az internetes kampányt, amely a fogyatékossággal élők küzdelmére és mellőzött jogaira hívja fel a figyelmet. A szaúdi aktivista célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élő emberek jogaira, és ezzel együtt megtörje a média hallgatását. Mindemellett üzenni kíván a kormány tagjainak, hogy tegyenek további lépéseket az ügyben.