(Ez a fordítás a Global Voices francia oldalának cikke alapján készült.)
Augusztus 14-én, szombaton a France 4 televíziócsatorna levetítette John Paul Lepers 2009-es Ki fél a cigányoktól? című dokumentumfilmjét [fr] – írja a Le Post [fr]:
[…] Egy dokumentumfilm, amely üdvözítő lehet a mostani, nehéz időkben, amikor a politikai döntés a népítéletnek veti oda a „vándorlókat”.
Az előítéletek, amelyek az idők kezdetén rögzültek belénk – akik letelepedtünk, és akiket ők „gádzsóknak” neveznek –, láttatják velünk őket tolvajoknak, kiállhatatlan, koszos bajkeverőknek.
Igaz, hogy nem olyanok, mint mi, és némelyikük, szabadságára hivatkozva figyelmen kívül hagyja társadalmunk szabályait. De vajon az állam tiszteletben tartja-e a rájuk vonatkozó törvényeket? Betartatja-e a Besson-törvényt, amely 2000 óta kötelez minden 5000 főnél nagyobb létszámú települést arra, hogy különítsen el egy területet a „vándorló népnek”? Mi a helyzet tíz évvel később? A települések csupán 20 százaléka teljesítette az előírást, a többiek büntetlenül hanyagolják el kötelezettségüket.
Miközben a miniszterelnök, Nicolas Sárközy és a belügyminiszter, Brice Hortefeux által a táborok lerombolására és a romák kitelepítésére tett intézkedések végrehajtása teljes gőzzel folyik – a közvélemény nagyobb részének hallgatólagos beleegyezésével –, egyre több kétely támad a politika sőt, még az UMP [a jelenlegi kormánypárt] berkein belül is [fr]. Olyan bloggerek, akik máskor nem szólnak bele ezekbe az ügyekbe, nem tudják visszafogni felháborodásukat.
A La Tribune de Genève napilap Isten hozott a romáknál című cikkének [fr] szerzője olyan Magyarországon élő roma zenészeket talált, akik a Sárközy nevet viselik. A szöveg tartalmaz néhány gúnyos megjegyzést:
A magyarországi romáknál gyakori a név, innen már csak egy lépés, hogy a mi Sárközynk is az legyen. Találtam egy Sárközy nevű zenészt, aki a Cigánski diabli [Cigány ördögök] együttesben játszik. Mi van, ha a miénk is közülük való? Egy ördög, aki elfeledte származását, a ritmust és a dalt, nekünk már csak zajos kakofóniát nyújtva. Ráadásként pedig, identitásválságát a kifejezetten romák ellen intézett kirohanásában mutatja meg nekünk.
Bah by CC blogján [fr] naivan írja:
Láttam romákat a tévében. Egyáltalán nem olyanok voltak, amilyennek Hortefeux [fr] leírta őket. Nincsenek hatalmas német márkájú autóik. Egyáltalán. De jól tudjuk, hogy Hortefeux – aki összekeveri az auvergnat-i dialektusban beszélőket az arabokkal – ítélőképessége nem ér sokat… Hacsak nem szándékosan tévesztette el [fr]? Mindenesetre a tévében szereplő romák inkább szerencsétlennek látszottak. Régi lakókocsikban aludtak, olyan parkolókban, ahol tilos megállni [fr].
A Dernier des blogs [„a legutolsó blog” – fr] oldal témái között „képek, digitális kultúra, sci-fi és kortárs művészetek” szerepelnek. De a szerző, miután kifejezte felháborodását az owni [fr] honlapon megjelent Romák kétheti lapja című cikkében „azon tény felett, hogy az államhatalom vezetése olyan könnyű célpontot választ magának, mint a cigányok,” egy komolyabb elemzést is közzétett a blogján [fr].
Van itt egy másik dolog. Úgy tűnik nekem, hogy ezek a „nomád” népek valaminek a megjelenítői, ők a homokszem, amely megakasztja a gépezetet. Olykor ők voltak az olaj, ami segítette a működést, gyakran szállítottak új technológiát, hasznos tudást, vagy egyszerűen alkalmi munkaerőt, amikor a mezőgazdaság leginkább igényelte. Miközben elfogadottabbnak kellene lennie, mint bármikor ezelőtt, életmódjuk teljesen szembemegy a modern világ minden alkotórészével. Ahelyett, hogy úgy kezeljük, mintha kavics került volna a cipőnkbe, értékelnünk kellene a helyzetet, hiszen csak tőlük tanulhatunk saját magunkról („magunk” alatt a „nem vándorló” népeket értem). […]
Képtelen lennék megfelelő elméletet alkotni rá, de számomra úgy tűnik, az úgynevezett „vándorló” népek folyamatosan, és nagyon eredeti módon vágnak keresztül a digitális világ aktuális trendjein: tájon, utazáson, emlékeken, megfigyelésen, űrlapokon, társadalmi érintkezésen, szellemi tulajdonon (jogvédettségtől és szerzői jogoktól mentesen, olyan emlékezet nélküli mesterek, vagy zenészek titkaival, akik közvetítenek)… És ezek között a trendek között megtalálható az alkotás és a tárgyak használata.
Indiából jöttek, ahol „koszos”, ámde nagyon hasznos mesterségeik (rongyszedés, fémgyűjtés, stb.) kényszerítették őket a nomád életmódra; a romák ma is azokat a mesterségeket űzik, mint ezer évvel ezelőtt. De néhány évszázad alatt, úgy látom, alaposan lecsökkent a tér, amely ezen mesterségek űzéséhez szükséges, és szerintem ez szorosan kötődik a tárgyakhoz való viszonyunk megváltozásához.
Az autó váltotta fel a cigány gazdálkodásban oly nagyra tartott lovakat, már nincs szükség a kések köszörülésére, nem kell megtömni a párnákat, újrahúzni a bútorkárpitokat. Már semmit nem javíttatunk, mindent eldobunk, és a tárgyakat úgy tervezzük, hogy eldobhatók legyenek, mert az az ipar érdeke, hogy tíz év alatt folyamatosan értékesítsen (akár alacsony áron is) öt egymáshoz hasonló, azonos funkciójú tárgyat, nem pedig egyet, amely szükség esetén némi javítással húsz évig tart. A romák problémája valószínűleg a marketing és a design.
Miközben a roma táborok lerombolása néhány napja gyorsulni kezdett Franciaországban, a nagy áruházak minden hezitálás nélkül követtetik cigány származású vásárlóikat a sorok között… Vagy ami még rosszabb, megtiltják nekik a belépést az üzleteikbe. A România libera napilap bizonyítékkal is szolgált erre Rouen és La Rochelle városokban. […]Elena B., egy romániai származású roma, aki Rouenben él és dolgozik, elmondta: „Korábban szabadság volt. Most, amint belépsz egy üzletbe, azonnal kiszúrják, hogy romániai roma vagy, és mindenhová követnek, amerre mész, egészen a kijáratig. Nem lehet többé semmit lopni.”A nő igazat ad a franciáknak: „Eleinte a romák nálunk csak azért loptak, hogy legyen mit enniük, és a franciák nem szóltak semmit. Később egyesek túlzásokba estek, és azért loptak, hogy utána eladják [amit elvettek]. Az ételen kívül, drága árukat kezdtek lopni. Most pedig már a kóstolókból sem jár a romáknak.”
Ezzel szemben, a Courrier des Balkans szerint [fr] Bulgáriában nem tartják érdekesnek állampolgáraik kirakását:
Mikor kezdenek a bolgárok foglalkozni a romákkal kapcsolatos problémákkal? Csak akkor, ha ennek a kisebbségnek a bolgár képviselői gondot okoznak egy másik országban.
Az átlag bolgár, aki szerint Bulgária az ottomán uralom és a romák tolvajlása miatt szenved, azonnal széttárja a karját, mondván: „Meglátják majd azok az európaiak, hogy ilyenek a romák, és jobb lenne, ha nem hoznák fel az emberi jogokat, és nem tudom, még mi egyebet…” A probléma csak az, hogy a bolgár állam nem viselkedik másként, mint az átlagos bolgár patrióta.
A „beilleszkedést segítő falu” lenne a megoldás? A Café Babel júliusi írásában egy ilyen „roma paradicsom” létjogosultságát vizsgálta, és szkeptikus válaszokat kapott minden oldalról. Az összegzés [fr]:
Ezért ismételgetik a kisebbségek védelmével foglalkozó európai szervezetek állandóan, hogy a romák helyzete érdemes mélyebb vizsgálatra. Bár az uniós tagállamok két integrációval és közösséggel foglalkozó találkozón is érintették a témát, semmit nem tettek. „Egyre rosszabb a helyzet. A parlamentben mindenki a romákról beszél. Kifejezik a figyelmüket. De sosem hoznak konkrét döntéseket. Az EU 2020-as stratégiájának tartalmazni akell egy új szöveget a romák helyzetéről. De őszintén, ennél sürgősebb a dolog.”
A romák a politikai képzelgések és a zord valóság között, a szüntelen félálom helyzetében vannak. És egyik képviselőjük szerint ez még akár tíz évig is eltarthat.
Mi az olaszok válasza a francia módra létrehozott „beilleszkedést segítő falvakra”? Semmi. De már folyik valami a házuk táján. Róma polgármesterétől, Gianni Alemannótól kezdve, aki elsőként alkalmazott a városháza élcsapatában romát, egészen az északi Treviglio településig, az integrációs modell európai példájaként emlegetik őket.
Képaláírás: jespel képe a Flickr-en Creative Commons NC-ND 2.0 Generic jelölésű licensz