Egyiptom: A tüntető nőket ünneplik az interneten

A nők szerepvállalása a mostani kormányellenes felkelésben megragadta a blogírók és a közösségi oldalakon információkat megosztók figyelmét. A kormányreformokat követelő tüntetők hatalmas száma fordulópontot hozott a nők társadalmi szerepvállalásában is — abban az országban, ahol a hatóságok ellen demonstrálni már önmagában veszélyt jelent. Ennek ellenére a nők erőfeszítései nemigen jelentek meg a mainstream médiában.

Egy nő egyiptomi zászlóval a kezében vezeti a tüntetőket a Batal Ahmed utcán. Nour El Refai fotója © copyright Demotix (27/1/2011)

Jenna Krajeski, blogger azt írta „A nők folyamatos részvevői az egyiptomi tüntetéseknek” [en] című posztjában, hogy az első napi tüntetésen (2011. január 25.) meglepően sok nő vett részt. Az, hogy az esemény teljesen alulról szerveződött, úgy tűnik, biztonságérzetet is keltett az emberekben.

Miért is volt sokkal több nő a „Harag napján”, mint az előző kormányellenes tüntetéseken? A Facebookon indított csoportoknak nincs kapcsolata semmilyen nagyobb ellenzéki tömörüléssel. Ezek a tüntetések mind biztonságosabbnak tűntek. A szervezők arra kérték a részvevőket, hogy békésen tüntessenek, és később ez vezényszava is lett a keddi demonstrációnak. Ezenfelül az iskolázott fiatal férfiaknak és nőknek elege lett abból a kormányból, amely semmit nem változtatott meg az ő életük során, és még előttük is lezárta a lehetőségekhez vezető utat. Aztán ott volt Tunézia esete is. Hirtelen a tüntetésen való részvétel úgy tűnt, nemcsak megéri a kockázatot, hanem még igazi változást is hozhat.

Iyadelbaghdadi A legbátrabb lány Egyiptomban című YouTube videóján egy fiatal nő ad hangot a Mubarak-rezsimmel szembeni ellenérzéseinek. A videót angolul feliratozták.


A Daily Beast újságírója, Mike Gilgio azt írja, bár nem szokatlan a nők szexuális zaklatása az egyiptomi tüntetéseken, mostanában a férfiak sokkal tisztelettudóbban viselkedtek a nőkkel, mint amit a Tisztaság Tüntetéséről lehetett hallani [en] — hiszen jelenleg a tüntetést Az Állam elleni együttes küzdelem gondolata fogja össze, amely sokkal fontosabb, mint a nemi szerepekből eredő konfliktusok.

Nour El Refai szintén a férfiak és nők szövetségét hangoztatja „A férfiak és a nők egyenlőek a Mubarak elleni tüntetésen” [eng] című posztjában. A közös harc egyesítette a különböző élethelyzetekben lévő embereket is.

Először van, hogy különböző élethelyzetekben lévő, különböző társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező egyiptomiak együtt csatlakoztak a tüntetésekhez.

Megan Kearns szerint nem követte eléggé figyelemmel a média, hogy a nők vették a bátorságot és kiléptek az árnyékból. „Utcára mennek: az egyiptomi nők a férfiakkal együtt tüntetnek a kormány ellen mégis csak kevés képen látszanak” [eng]:

Éjjelente a nők és a férfiak megszegték a kormány által bevezetett kijárási tilalmat Kairóban, és a Tahrír téren, vagyis a Felszabadulás terén gyülekeztek. Holnapra [február 1.] tervezik az „Ezer emberes felvonulást”, és szerdára nemzeti szintű sztrájkot. És az egyiptomi nők is képviselni fogják az igazságot. De ha a média nem mutatja a fényképeken, hogy nők is részt vesznek, akkor úgy tűnik, ők nincsenek a forradalmi sáncokon — kiírják őket a történelemből.

A nők részvételét a közösségi oldalakon viszont dokumentálják, így például a barcelonai Leil-Zahra Mortada által indított Egyiptomi nők Facebook-oldalon is. 2011. január 31-én  délután hat órakor (amerikai keleti parti idő szerint, EST) az oldalon négy album volt 130 képpel, ezeken különböző életkorú nők voltak, néhányan burkát viseltek, mások kendőt, némelyek inkább nyugatiasan voltak öltözve. A képeken közös téma volt a düh megjelenése, és a rendőrökkel való konfrontáció.

Ezeknek a képeknek egy része kering fotó megosztó oldalakon. A Twitpic felhasználói közül KardalaFarrah3m és sGardinier tette közzé újra a tüntető nők képeit, miközben a fénykép megosztó alkalmazások közül a Plixit és a Picasát is hasonló célra használták. A Subterfusex és a Seilo@GeekyOgre blogok is kirakták a képeket.

Valamint egy független fotós, Monasosh tett közzé tüntető nőkről készült képeket a Flickr-en.

Tüntető nők

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.