Norvégia: Egy szemtanú beszámolója az Utøyán történt mészárlásról
A világ még mindig döbbenten áll a 2011. július 22-én pénteken a norvégiai Utøya-szigeten történt tömeggyilkosság esete előtt. A helyszínen ifjúsági politikai tábor zajlott, amelynek részvevői közül nyolcvanöten hunytak el a támadás során. A gyilkos — akit mostanra azonosítottak –, Anders Behring Breivik rendőrnek öltözve tűnt fel, majd tüzet nyitott a körülötte lévőkre, üldőzőbe véve azokat is, akik a vízbe menekültek. Breivik az első számú gyanúsítottja a néhány órával korábban történt oslói robbantásnak is, amely hét ember életét követelte és súlyos károkat okozott kormányzati épületekben.
Az Utøya nyári tábor [no] a norvég Munkapárt ifjúsági szervezetének, az AUF-nek [Arbejdernes Ungdomsfylking -no] éves rendezvénye. A táborban az ország különböző részeiből érkező fiatalok politikáról beszélgetnek, zenét hallgatnak, sportolnak és volt vagy ma is aktív politikusok beszédeit hallgatják meg. Utøya szigete kevesebb mint egyórai autóútra van Oslo központjától. A támadás előtti reggelen az AUF Twitter-üzeneteiben [no] és az #Utøya hashtaget követve olvasható volt, hogy körülbelül hétszáz részvevő beszélgetett éppen a környezetvédelmi ügyekről, a nők jogairól és a közel-keleti politikai helyzetről [no]. Esett az eső, de a jó volt a hangulat [no]. Később azonban már nem érkeztek tudósítások a Twitterre.
Prableen Kaur
Egy túlélő története
Szombaton Prableen Kaur, egy huszonhárom éves oslói politikus és ifjúsági vezető blogján közzétette személyes beszámolóját arról, mi történt [no]. A lány elmenekült a gyilkos elől, túlélte a támadást, miközben telefonját, a Twittert és a Facebookot használta arra, hogy értesítse családját és barátait arról, hogy még életben van. A brit Telegraph lefordította a teljes blogposztot angolra. Kaur blogjára többszázan kommenteltek támogatásukat és jókívánságaikat kifejezve.
A drámai történet részletei:
Jeg har våknet. Jeg klarer ikke å sove mer. Jeg sitter i stuen. Føler sorg, sinne, lykke, Gud jeg vet ikke hva. Det er for mange følelser. Det er for mange tanker. Jeg er redd. Jeg reagerer på hver minste lyd. Jeg vil nå skrive om hva som skjedde på Utøya. Hva mine øyne så, hva jeg følte, hva jeg gjorde.
Vi hadde hatt krisemøte i hovedbygget etter eksplosjonene i Oslo. Etter det var det et eget møte for medlemmene fra Akershus og Oslo. Etter møtene befant mange, mange seg rundt og i hovedbygget. Vi trøstet oss med at vi var trygge på en øy. Ingen hadde visst at helvete ville bryte ut hos oss også.
Kaur posztjában leírja, milyen zavar és félelem támadt az emberekben, amikor meghallották a lövéseket, hogyan rohantak egy hátsó szobába és kerestek fedezéket a padlón. Az emberek kiugráltak az ablakon, miközben lövések dördültek, a lány pedig attól félt, hogy ha utlsóként kerül sorra, meghal. Egy hatalmas zuhanás után a fák közé rohant. Felhívta anyját, sírt és azt mondta, nem tudja, túl fogja-e élni.
Ekkor írt a Twitterre is:
@PrableenKaur: Jeg lever foreløpig.
A történet folytatása:
Folk hoppet ut i vannet, begynte å svømme. Jeg ble liggende. Jeg bestemte meg for at hvis han kom, skulle jeg spille død. Jeg skulle ikke løpe eller svømme. Jeg kan ikke beskrive frykten, alle tankene, det jeg følte.
En man kom. ”Jeg er fra politiet.” Jeg ble liggende. Noen skrek tilbake at han måtte bevise det. Jeg husker ikke helt hva ham sa, men morderen begynte å skyte. Han ladet. Skjøt mer. Han skjøt de rundt meg. Jeg ble liggende. Jeg tenke: ”Nå er det over. Han er her. Han tar meg. Nå dør jeg.” Folk skrek. Jeg hørte at andre ble skutt. Andre hoppet ut i vannet. Jeg lå der. Mobilen i hånden. Jeg lå oppå beina til en jente. To andre lå oppå mine bein. Jeg ble liggende. Det tikket inn tekstmeldinger. Mobilen ringte flere ganger. Jeg ble liggende. Jeg spilte død. Jeg lå der i minst en time. Det var helt stille. Jeg vred forsiktig på hodet for å se om jeg kunne se noen levende. Jeg så lik. Jeg så blod. Frykt. Jeg bestemte meg for å reise meg. Jeg hadde ligget oppå et lik. To lik lå på meg. Jeg hadde englevakt.
Megjelent egy férfi. „A rendőrségtől jöttem.” Én ott feküdtem. Valaki azt kiáltotta, hogy akkor bizonyítsa be. Nem emlékszem pontosan, mit mondott, de a támadó lőni kezdett. Újratöltött. Lelőtte azokat, akik körülöttem voltak. Én feküdtem. Azt gondoltam: „Most van vége. Itt van. Le fog lőni. Meg fogok halni.” Az emberek sikoltoztak. Hallottam, ahogy másokat is lelő. Mások a vízbe ugrottak. Én ott maradtam. A kezemben volt a mobilom, egy lány lábán feküdtem. Halottnak tettettem magam. Legalább egy óráig feküdtem ott. Teljes csend volt. Lassan elfordítottam a fejem, hogy lássam, él-e még valaki. Körülnéztem. Vért láttam. Rettegtem. Úgy döntöttem, felállok. Egy holttesten feküdtem. Másik kettő feküdt rajtam. Velem volt az őrangyalom.
Kaur nem tudta, hogy a gyilkos visszatér-e, ezért úgy döntött, hogy a többiek után úszik. Egy csónakkal mentették ki, majd a parton találkozott apjával és a testvérével.
Július 21-én, a táborba tartva Kaur ezt írta a Twitterre:
@PrableenKaur: Er på vei til Utøya – sommerens vakreste eventyr.
A szörnyű napról szóló blogbejegyzés utolsó bekezdése:
Det har gått noen timer siden alt dette skjedde. Jeg er fortsatt i sjokk. Alt har ikke sunket inn. Jeg har sett lik av mine venner. Flere av vennene mine er savnet. Jeg er glad for at jeg kan svømme. Jeg er glad for at jeg lever. For at Gud passet på meg. Det er så mange følelser, så mange tanker. Jeg tenker på alle de pårørende. På alle jeg har mistet. På det helvete som er og var på øya. Sommerens vakreste eventyr er forvandlet til Norges verste mareritt.
