Számos internetfelhasználó dühtől tombol Bangladesben, amiért az országban először több tiltakozó mellett bloggereket és online aktivistákat is letartóztattak egy tiltakozás alkalmával, mely a közelmúltban zajlott egy mélytengeri gázrobbantással járó szerződés ellen, és Banglades kormánya és az Egyesült Államok ConocoPhillips nevű mammut méretű energiavállalata között jönne létre [en].
- A rendőrség és a tüntetők közti összecsapás, mely a Nemzeti Bizottság Olaj, Gáz és Ásványi anyagok, valamint az Energia és Kikötők Védelméért által szervezett, a kormány és a ConocoPhillips közötti offshore gázüzletkötése elleni 6 órás tüntetésen történt. A fotót Suvra Kanti Das készítette. Szerzői jogtulajdonos: 2011 július 3. Demotix
A mai félnapos sztrájk, melyet a Nemzeti Bizottság Olaj, Gáz és Ásványanyagok, valamint az Energia és Kikötők Védelméért nevű baloldali polgári csoportosulás vezetett, megzavarta Dhaka főváros hétköznapi életét, a legtöbb üzlet és iskola bezárt, és csak nagyon kevés járművet hagytak az utcán [en]. A rendőrök több tiltakozót kegyetlenül megvertek és többeket letartóztattak. Shahidul Alam, a közismert fotóriporter egész nap folyamán rögzítette az eseményeket a blogján [en] képekkel.
Nasrin Siraj szemtanú jelentése:
Anu Muhammadot, a Jahangirnagar Egyetem közgazdász professzorát és Nemzeti Bizottság Olaj, Gáz és Ásványanyagok, valamint az Erő és Kikötők Védelméért titkárát ma (július 3-án) reggel 6:53 -kor tartóztatták le Paltanban. Miközben a Bangladesi Kommunista Párt irodájába tartott, hogy a Nemzeti Bizottság egy másik aktivistájával találkozzon a sztrájk kampánya miatt, legalább 40 rohamrendőr bukkant elő, ragadta meg, és tuszkolta be egy rabszállító autóba. A letartóztatás alatt nem beszélt. [..]
A mai nap során kora reggeltől kezdve a rendőrség sorra tartóztatja le a Nemzeti Bizottság tagjait. Elsőként, reggel 5:45-kor a Jahangirnagar Egyetem Diák Egyesületének vezetőjét Paltan-ból. A Topkhana Road-on és a Paltan-ban lévő összes baloldali politikai párt irodáját kora reggeltől körbevette a rendőrség. Mostanra a Nemzeti Bizottságnak szinte minden tagját őrizetbe vették.
Rendkívüli Hír: letartóztatták Nasrin Siraj-t.
Bangladesi bloggerek is részesei voltak az energiapolitikai alku elleni tiltakozásnak, mind élőben, mind online. Tegnap néhányan csatlakoztak a sztrájkhoz, amely ezen a videón is látható [bn]. OnnoMonosko Sharat fotókat osztott meg [bn], amelyek a bloggerek tiltakozásakor készültek.
A Global Voices bangla nyelvű oldalának fordítója, a blogger Kowshik blogján, a Somewhereinblog.neten nyomon követi az eseményeket [bn]:
Egy helyi TV-adó közvetítése szerint 24 bloggert tartóztattak le aznap, és egy híján mindet szabadon engedték. A szóbeszéd szerint zendülés készül a letartóztatott tüntetők miatt. A nap folyamán magánszemélyek jelentették, [bn] hogy különböző bloggereket és aktivistákat tartóztattak le. Több blogger, köztük Ayon a Choturmatrik blogján saját élményeit tette közzé [bn] fényképekkel.
Jobaen Sondhi a következőket írja a blogján [bn]:
Vaskar az Amra Bandhu című blogon a következőket tudatja [bn] olvasóival:
Mahfuz Jewel az Unmochon blogon reményt [bn] lát a tüntetésben:
Lázas voltam, mégis részt vettem a félnapos sztrájkon Paltanban, és a földön feküdtem. Amikor a Hartal (sztrájk) végéhez ért, úgy éreztem, az egész nemzet kínja az én vállamat nyomja. A szemem elhomályosult, mégis, felcsillant benne a remény. Mert az emberek felkeltek. A hazafiak felkeltek. A nemzet öntudatánál van. A bátor fiatalság menetel előre.
Itt olvasható egy blogposztokból készült összeállítás [bn] Haseebtől.
Vaskar friss híre: Dinmozurt szabadon engedték.
1 hozzászólás