Dilma Vana Rousseff Brazília első női államelnöke, egyúttal a történelem legelső női politikusa, aki beszédével megnyithatta az ENSZ éves Közgyűlését. Az 1947 óta megrendezett Közgyűlésen a hagyomány szerint minden évben Brazília elnöke mondja a nyitóbeszédet.
A történelmi jelentőségű pillanat mellett a 2011. szeptember 21-én elhangzott beszéd azért is kiemelkedő, mert Rouseff nyíltan bírálta a válságban lévő fejlett világot. A brazil elnök beszélt az emberi jogok védelméről, Palesztina önálló államként és ENSZ-tagállamként való elismeréséről, Haiti folytatódó megszállásáról és arról is, hogy Brazília elutasítja a nukleáris fegyverkezést – annak ellenére, hogy az országban újabb és újabb atomerőművek épülnek. (A beszéd teljes átirata elérhető itt [1] angol nyelven.)
[2]Dilma Rousseff. Carlos Latuff illusztrációja (CC)
Történelmi pillanat
Hugo Albuquerque, a Descurvo blog szerzője így összegez [3] [pt]:
A történelem folyamán soha nem mondta még nő az ENSZ Közgyűlés nyitóbeszédét. (…) Dilma határozottan felhívta a figyelmet világválság súlyosságára, üdvözölte az Arab tavaszt, érintette a gender [társadalmi nemek] kérdését és a palesztin állam elismerésére buzdított.
A Somos Andando blog írója, Cristina Rodrigues így üdvözölte [4] a beszédet [pt]:
[Dilma] az Egysesült Államokhoz szóló nyílt üzenetében a békéről beszélt és elítélte az erőszakot. Teret kért Brazíliának. Elismerte a nők szerepét. Később amiatt bírálták, hogy egyértelműen kiállt az önálló palesztin állam megteremtése mellett (a beszédet óriási taps követte, ami azt mutatja, hogy egy hatalommal rendelkező kisebbség megakadályozza a többség akaratának érvényesülését). És hűen ahhoz a magatartáshoz, amelyet kormánya nyolc éven keresztül tanúsított, [Dilma] előadást tartott az emberiségről és a szolidaritásról: „Azt kívánjuk más országoknak, amit magunknak is kívánnánk.”
Escrevinhador című blogján Rodrigo Vianna újságíró és blogger néhány fontos részletet emel ki Dilma beszédéből, magyarázva [5] annak jelentőségét [pt]:
Fontos volt, mert Dilma beszéde más, mint az a (neo)liberális szemét, amely még mindig uralkodó az úgynevezett fejlett világban (és amelyet sokszor hallunk bizonyos elemzőktől és publicistáktól is, akik úgy tekintenek Brazíliára, mint egy zsiráfra, amelynek a lába Dél-Amerikában, a feje pedig Londonban vagy Washingtonban van. Dilma arról beszélt, hogy szükség van a tőke szabályozására. A Brazuca [„brazil” – szleng elnevezés] gazdasági újságírók bizonyára kiakadtak ezen. Szabályozás? A tőkének szabadnak kell lennie! A szabályozás csak emberekre vonatkozik.
Kritikák
Dilma beszéde történelmi jelentőségű volt, de számos kritika is érte, egyrészt a hangneméért, másrészt azért, mert a bírálók szerint óriási szakadék tátong a beszéd tartalma és a brazil kormány valódi lépései között. Mauricio Santoro tanár és blogger ez utóbbiról ír [6] [pt]:
Röviden szólva, az elnök kedvező történelmi pillanat előtt áll, de ne felejtsük el, hogy a szövetségeseivel való nézeteltérései fontos akadályt gördíthetnek a nagyratörő külpolitikai célok érvényesítése elé.
Leonardo Sakamoto blogger és aktivista komoly problémákra mutatott rá a beszéd és a valós gyakorlat közötti ellentmondásokkal kapcsolatban. Kiemelte [7] [pt] a Belo Monte vízi erőmű vitás esetét, amely komoly jogi csatározáshoz [8] [pt] vezetett és Sakamoto szerint a brazil bennszülött törzsek alapvető jogait veszélyezteti.
Kissé ironikus, hogy Brazília kifelé progresszív színben tetszeleg, itthon pedig reakciós.
Brazília próbál jófiúként viselkedni a nemzetközi közösség előtt, de saját ügyeivel kapcsolatban nem mindig alkalmazza ezt a taktikát. Például az emberi jogok védelmével kapcsolatban. (…)
Brazília kijelenti az ENSZ Közgyűlése előtt, hogy helyet szeretne kapni a Biztonsági Tanácsban, ám semmibe veszi egy másik nemzetközi testület, az Amerikai Államok Szervezetéhez [9] köthető Inter-Amerikai Emberi Jogi Bizottság kérését, hogy állítsa le a Belo Monte vízerőmű építését mindaddig, amíg a bennszülöttek megfelelő mértékben hangot adhatnak véleményüknek.
A baloldali PSTU párt is ellenvéleményét fejezte ki a Diário da Liberdade [10] [pt] oldalon. A PSTU ellenzi a brazil erők állomásozását Haitin, elítéli a központi kiadások csökkentését, valamint felemeli szavát a dolgozók elszegényedése és az elnök által képviselt gazdasági modell ellen:
Az elhallgatások, torzítások és féligazságok között Dilma beszéde semmi újat nem jelentett — leszámítva a saját jelenlétét a pódiumon.
(…)
Dilma beszéde gyönyörű volt. Még jobb lett volna, ha bármi köze van a valósághoz, mert úgy a rengeteg ember, köztük a sok női munkás öröme nem lenne alaptalan.
André Kenji, a Dissidência blog írója Brazília biztonsági tanácsbeli tagságával kapcsolatban azt írja [11] [pt]:
Brazília biztonsági tanácsbeli tagságának bírálói — köztük ennek a blognak a szerzője is — úgy vélik, hogy Brazília külpolitikája túl gyenge és a brazil diplomáciának nincsenek válaszai a nemzetközi diplomácia legfőbb kérdéseire (kivéve, ha brutális diktátorokat ünnepel — kizárólag gazdasági szempontok miatt.)
A blogger és bíró Saraiva ezzel szemben azt fejti ki [12] [pt], miért tartja történelmi jelentőségűnek a beszédet a béke és az emberi jogok világméretű érvényesítése szempontjából:
Dilma, ahogy várható volt, kiállt az emberi jogok és a béke mellett. Ami meglepő volt, hogy nem csupán a kelet-afrikai országokra összpontosított, ahogyan egyébként szokás, hanem az imperialista hatalmak szokásához hasonlóan az úgynevezett első világbeli, fejlett országokat bírálta, elítélve azok idegengyűlöletét, rasszizmusát, halálbüntetését és nyomorúságát. A szegény országokkal szembeni méltányos bánásmódról, a bombák helyett a fenntartható fejlődés szükségességéről beszélt, valamint a közel-keleti helyzet és a palesztin állam státuszának rendezését sürgette. Végül ő lett a győztes, elnyerve a Brazíliával eddig is szimpatizáló harmadik világbeli országok szívét és szimpátiáját.