Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Japán: El vagyok szigetelve a munkahelyemen

„Az Internet lehet a menedéked, ha elszigetelve érzed magad az iskolában vagy a munkahelyen.” – Ez a megjegyzés az Izumi Mihashival a közelmúltban japánul készített interjúmból származik. Erre emlékeztetett, amikor egy névtelen blogbejegyzés [ja] megrendítő segélykiáltását olvastam.

A megfélemlítés nem ér véget az iskolában.

Fotó: maciejgruszecki.com Flickr felhasználó

Megjegyzés:  Ezt a posztot teljes terjedelmében fordítottuk le. Kérjük, vedd figyelembe, hogy az eredeti szöveg nem utal a szereplők nemére. A rövidség kedvéért feltételezzük, hogy mind a blogger, mind a kollégái férfiak. [Ez a magyar fordítást nem befolyásolta — a szerk.]

Ma ismételten tudatosult bennem, hogy a munkahelyemen ellenségesen bánnak velem. Reggel elmentem dolgozni, megnéztem az e-mailjeimet, és az első órán belül négy ember tolt le négy különböző dologért. Amikor egyedül voltam, kínomban csak nevetgéltem.

Úgy érzem, ha csak egyetlen pozitív dolgot találok, amihez kapcsolódhatok, fel tudom dolgozni ezeket, amíg lenyugtatom magam. A helyzet az, hogy nem tehetek róla, de azt hiszem, kezdek teljesen elszigetelődni.

A reggeli bajok után lett némi szabadidőm. Elmentem az egyik emberhez, aki mérgeskedett velem és higgadtan megkérdeztem: „Van valami, amiben segíthetnék?” Azt válaszolta, nagyon fáradt arccal, hogy nincs. Az arcára volt írva, hogy nincs olyan terület, ahol megbízna bennem.

Nagyon szomorú voltam, feszélyezettség és még egy csomó érzés kavargott bennem. Szívem szerint azt mondtam volna: „Nagyon bánatos vagyok amiatt, hogy ezt az érzést keltem benned.”  Csak ez segített abban, hogy egy mosolyt erőltessek magamra és azt mondjam: „Kérlek, tudasd, ha tudok valamiben segíteni.” Miután visszamentem a székemhez átnéztem a korábbi munkáimat, hogy van-e velük dolgom. Tele voltak hibával, ezért nekifogtam a hibák kijavításának.

Az ablak mellett lévő helyem miatt elég hideg van, tehát hoztam az  automatából egy forró teát és visszaültem, és megpróbáltam felmelegíteni magam. A mellettem ülő mérgesen rám üvöltött, „Ne hozz semmit az asztalhoz, aminek szaga van! Mit képzelsz!?”  Elnézést kértem – majdhogynem térden csúszva –, és kimenekültem a kávézó helyiségbe.

Elkeseredetten néztem ki a kávézó ablakán és azon gondolkodtam, hogyan kellene megváltoznom. Az egyetlen terv, ami eszembe jutott ebben az állapotban, elég általános volt – semmit nem tehetek, azon kívül, hogy különösen figyelek cselekedeteimre és viselkedésemre és minden tőlem telhetőt megteszek.

Ez az élet már több, mint három hónapja tart. Teljesen őszintén, el akarok menni erről a helyről. Azt hiszem, itt az ideje.

Néha azt gondolom, nem kellene itt lennem. Ugyanakkor a felmondás, anélkül, hogy önmagam fejlesztésén dolgoznék, olyan mintha elmenekülnék.  Ezt nem tehetem. Vagy én bolondulok meg vagy a kollégáim fogják elveszíteni türelmüket …melyik lesz előbb??

Sajnálom, hogy ilyen nyomorúságos ember vagyok. Annyira sajnálom.
És megfáztam. De nem vehetek ki egy napot sem.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.