Szerbia: Médiaháború Angelina Jolie ellen

[Az eredeti írás 2012. január 26-án jelent meg.]

Nem sokkal ezelőtt Angelina Jolie még „sokkal jobban aggódott” [en] amiatt, hogy a A vér és méz földjén [en] c. rendezői bemutatkozó filmjét hogyan fogadják Boszniában és Szerbiában, mint az  Egyesült Államokban. Izgatottan várta a helyi közönség reakcióit, akiket háborús drámájában megrajzolt, és félelmei részben beigazolódtak.

Míg a boszniai közönség melegen üdvözölte [en] a szerb rendőr és a boszniai muszlim nő háborús szerelmi történetét, a szerbek médiaháborút indítottak az amerikai színésznő ellen, azzal vádolva őt, hogy gyűlöletet kelt a szerbek ellen.

A szerb napilap, a Kurir cikksorozatot [sr] indított, amivel súlyosan megtépázta Jolie megbecsültségét Szerbiában:

Angelina azt állítja filmjében, hogy 300 ezer muszlimot öltek meg és 50 ezer muszlim nőt erőszakoltak meg a boszniai háború során. A színésznő szándéka a Szerb Köztársaság mint népirtásban született állam eltörlése. Mindezt a szélsőséges iszlám politika biztatására tette, hogy a szerbeket bűnözőknek, gyilkosoknak, erőszaktevőknek állítsa be, míg a muszlimokat áldozatoknak.

Jolie állítólagos muszlimbarát elfogultságának okaként az újság azt hozza fel [sr], hogy a filmet pénzügyileg 10 millió dollár közvetlen befektetéssel a szaúdiak támogatták:

Köztudott, hogy Jolie igen közel áll washingtoni politikusokhoz. Lehet, azt szeretné, ha a közönség ezt egy művészfilmként könyvelné el, de ez valójában tisztán szerbellenes propaganda. A rendező azt az üzenetet küldi a közönségnek, hogy a szerbek vadállatok, míg a muszlimok ártatlan áldozatok.

Momir Sztojanovics, a szerb katonai hírszerzés korábbi igazgatója szintén alátámasztotta a Kurir állítását, miszerint muszlim szélsőségesek pénzelték Angelina projektjét, azt állítva, hogy ez „nagyon közel áll az igazsághoz.”

A szerb újság cikkei ezernyi szerbbarát negatív szavazatot eredményeztek az  IMDb-n, az egyik legtekintélyesebb filmértékelő oldalon, aminek következményeként a film értékelése drasztikusan, az  átlag 5.4-ről 3.3-ra csökkent [en].

A screenshot of Jolie's film page on imdb.com.

Képernyőfotó Jolie filmjének oldaláról az IMDb-n.

Az IMDb-n Jolie filmjének oldala nagyon gyorsan a szerbek és a muszlimok virtuális csataterévé vált.  (Az elmúlt néhány napban a 11 oldalnyi hozzászólás valahogy öt oldalra csökkent [en]).

SanjaCancar [en] írja:

Angelinának olyan témával kellene foglalkoznia, amit ismer, azaz: házasságok romba döntése, gyerekek örökbe fogadása a világ különböző tájairól vagy vérfiola viselése nyakláncon. Ehelyett a „békenagykövet” ironikus szerepébe bújt, aki beleavatkozik olyan politikai ügyekbe, amiről fogalma sincs és filmet készít, ami csak még több gyűlöletet szít… […]

Vitezbg [en] véleménye:

A film tele van politikai manipulációval, hazugsággal, téves információkkal stb. […] Az 50 ezer megerőszakolt asszony is eléggé vitatott. Hírhedt eset volt például, amikor egy „megerőszakolt szarajevói nő” afrikai gyereknek adott életet. Valójában az apa ebben az esetben egy ENSZ-alkalmazott volt. […]

Johnny NT [en] következtetése:

Szép volt Angie, Goebbels és Hitler büszke lenne rád és a nagyszerű munkádra, amit ezzel a filmmel végeztél! […]

rudeedee2 [en] kérdezi:

Hogy gondolhattak egyáltalán arra ezek az emberek, hogy filmet készítsenek („szórakoztatás”) egy ilyen kétségbeejtően szörnyű történetből??? Úgy tűnik, csak a pénz számít. […] Gondolhatna arra is Angelina Jolie, milyen lenne, ha az ő családja élné át a poklot és vesztené el a normális életnek még a látszatát is, tapasztalná meg a félelmet, a szívtépő fájdalmat, halált és pusztulást csak azért, hogy egy úgynevezett filmproducernek művészi alapanyaga legyen!

psysd3 [en] emlékezteti Angelinát az ő honfitársai által elkövetett bűnökre:

[…] Már a kezdetektől [bűnöket követtek el], kb. 1500-tól, amikor Amerika földjére léptek. Akkor még 12 millió bennszülött amerikai élt, akinek a száma 1900-ra 237 ezerre csökkent. […]

Alex_Michael [en] írja:

Azt hiszem, túl sokat vártam Angelinától. Lehet, hogy fekete a haja, de ez a mozi úgy néz ki, mintha egy szőke nő rakta volna össze. Szerbiai nácik, akiknek nem probléma a gyilkolás az állatoktól a gyerekekig az egyik oldalon, és a jó muszlimok a másik oldalon… Például Srebrenicában, ahol a szerbek bűnöket követtek el, azért vettek revansot, mert korábban a Srebrenica környéki szerb falvakat a földdel tettek egyenlővé és lakóikat a srebrenicai muszlimok teljesen kiirtották. Ezt jól bemutatta a norvég dokumentumfilm, a „Srebrenica, a lerombolt város”.

A boszniai muszlim online közösség azonban vitatkozik a szerbek megjegyzéseivel és támogatja Jolie filmjét.

f_s [en] hálás Angelinának:

[…] Köszönöm Ms. Jolie, hogy a megrontott, megalázott és megkínzott asszonyok szószólója lett! Ajánlom mindenkinek a Földön, hogy nézze meg, különösen az asszonyoknak, hogy hallják meg azt, amit elhallgatnak, és legyenek tanúi annak, amit el akarnak rejteni. […]

Sibaak [en] hozzáteszi:

[…] Mi, bosnyákok nem gyűlölködünk. Mi vagyunk a legbékésebb nép a világon és éppen ezért olyan brutálisak ennek a háborúnak a tényei! Mivel nem hittük el, hogy ez megtörténhet. Mert nem hittük el, hogy a barátaink ellenünk fordulhatnak, megerőszakolhatnak, gyerekeinket megölhetik, házainkat elvehetik.  De megtették. Mi, akik túléltük, hogy elmondhassuk, mint én is, még mindig hiszünk abban, hogy vannak jó szerbek. De ami valóban bánt, ezen a helyen is, hogy emberek, akiknek a leghalványabb fogalma sincs az igazságról, ennyire vakok, gyűlölködők. Mert ez sajnos azt sugallja nekem, hogy ismét képesek lennének megtenni [a szörnyűségeket]. Ez bizonyos szempontból jó, hiszen ezzel megmutatják az igazi arcukat. Megmutatják, mennyire tudatlanok. […]

Mela Fatkic háláját fejezi ki Jolie-nak a film Facebook oldalán. Ezt írja [en]:

Angelina, köszönet ezért a filmért, de mi nem tudjuk elfelejteni azt, ami történt. Köszönjük az igazságot, ami sok embert nem fog kibékíteni, és amit senki nem fog elhinni, amíg nem látják…

Dino Gligic osztja ezt a véleményt:

Angelina, nagyon köszönjük, hogy elmondta az igazságot arról, amit a szerbek tettek! [De a valóságban] rosszabb volt, mint ahogy a film bemutatja…

Nat Taschetti Garcia Angie bevallja tudatlanságát és kérdezi [en]:

Én csak most fejeztem be a gimnáziumot és még soha nem hallottam a boszniai háborúról, ahogy a menekülttáborokról sem. Anyaként és aktivistaként mit gondolsz arról, hogy valamit az oktatásban is kellene tenni?

A dühödt szerb reakciók miatti csalódottságában Jolie a Twitteren válaszolt:

Lehetséges, hogy egy egész nemzet elhisz egy kiagyalt történetet a @KurirVesti  szennylaptól, amit egy elképzelt személy hamis e-mailjére alapoztak?

Viszont pár nappal később ezt a twittet törölték [en] és egy új jelent meg [en]:

Ne úgy fejezd ki szereteted saját nemzeted, fajod, vallásod, stb. iránt, hogy másokat gyűlölsz.

A másik oldalon a Kurir c. lap Jolie támadó hangvételű twittjére egy fenyegető hangú cikket hozott le az újság hivatalos honlapján: „A szerbek hadüzenetet küldtek a színésznőnek: nem tudod, mi vár rád, Angelina”.

Jolie később ezt írta [en]:

Nem kell mindent elhinni, amit olvasol… „Megölik a jó fákat, hogy rossz újságokat csináljanak belőlük.”

A Slobodna Evropának [Szabad Európa Rádió – bs] adott interjújában Jolie a Boszniával kapcsolatos érzéseiről beszélt, szerinte „könnyű beleszeretni Boszniába”:

Nem csináltam volna meg a filmet, ha a bosnyákok nem értettek volna egyet a forgatókönyvvel. Megsemmisítettem volna…

Zeljko Mitrovic, a Pink TV tulajdonosa az egyik legbefolyásosabb szerb, aki először elítélte Jolie-t a „szerbellenes előítéletei” miatt és még filmprojekttől is visszalépett. Mostanra viszont megváltozott a véleménye:

Hiba most támadni Angelinát, amikor a film már elkészült. Akkor kellett volna valamit megváltoztatnunk, mielőtt elkezdték forgatni a filmet. Most már értelmetlen ellentéteket szítani. Ez a dolog nem változtatható meg további ellenségeskedéssel. Meg kellene hívnunk őt Belgrádba, mert a hozzá hasonló emberek segíthetnének nekünk, hogy javítsunk a világnak a rólunk kialakított képén. Meghívom Angelinát Szerbiába, hogy legyen a TV Pink vendége.

 

3 hozzászólás

  • Arpika

    Hasim Taci, alban politikus, miniszter! Egy eve derult ki, hogy Kosovoban a lelovetett szerb, horvat, szloven, magyar csaladok szerveivel kereskedett! A mai napig, Amerika vedi es nem csk a szervkereskedelem miatt, van ott egy katonai bazis is!
    A Jugok anno 30 even at kulon adot fizettek Kosovo segelyezeseert, a muslimok nem szerettek dolgozni. Mint a pestis foglaltak er a terseget, tonkreteve rs eluldozva az ott eloket!

    A haboru alatt az UCK bejart minden zegzugot es a meg ott eloket felkereste! Civil harcosok fegyverekkel es ugyvedekkel!
    Egyszeru volt az adas-vetel! Ingatlanok, foldek, cegek tulajdonosainak tettek fel a visszautasithatatlan akanlatukat!
    Mondjanak egy arat, amit azonnal megkapnak es az ugyved signal, ha nem, lelovik oket es csaladjukat!
    Az alairast kovetoen, mindenkit megoltek!
    Buntelenul tehettek, hisz Amerikanak kellett a bazis az oroszok nyakaban. Szerbia nemet mondott igy volt miert buntetni oket es a nyakukba varni azt is amit az albanok kovettek el.

    Birosag elott lenne a kosovoi alban politikusoknak a helye! Milyen erdekes, hogy errol mar senki nem akar beszelni! Haborus b u n o k! Szervkereskedelem, nepirtas!

    Angi, nagyot alkotott, bar o sem az eszerol lett hires!
    Par eve Bono es Sting mar figyelmeztette, hogy befejezhetne az afrikai hazugsagait Bretivel!
    A repuloter sarkaban felepitettek egy falut, ahol fekete statisztakkal jatszatjak el nyomorult szerepeiket! Biztonsagi okokbol nem mernek kimenni az afrikai eletbe, igy a fix stabjuk ott forgatja az adomanyosztogato filmjeiket.

    🙂

  • BeckGyuri

    A fenti cikk Boszniával kapcsolatos.

  • Arpika

    A muszlimokrol… 🙂

Válasz törlése

Csatlakozz a társalgáshoz -> Arpika

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.