- Global Voices Magyarul - https://hu.globalvoices.org -

Kirgizisztán: „Putyin egy komplex biorobot”

Kategóriák: Közép-Ázsia & Kaukázus, Kirgizisztán, Civil média, Humor, Politika, Technológia

Arsztanbek Abdullajev, a kirgiz internet veszedelme újra lecsapott. A Global Voices-on már egy évszakoktól mentes bolygóról szóló jóslata okán említésre került [1] [en] korábbi elnökjelölt és az „Emberek Akadémiájának” vezetője újra felbukkant, hogy elmondja a világegyetemnek, mire is gondolt pontosan azokkal a kijelentéseivel, amelyeket 2011 novemberében a netpolgárok „félreértettek” és kigúnyoltak.

Új bajtársával, a koreai származású, kalpak [2]-viseléséről [en] és ékesszólásáról ismert Alexander Pakkal immáron a politikafilozófia területén is kontárkodnak. A világot olyan alakok irányítják, nyilatkozta a páros egy sajtótájékoztatón 2012. január 27-én, akik azok mögött az alakok mögött állnak, akikről az hisszük, hogy a világot irányítják. Ha ez még nem hangzana elég zeitgeistosan [3] [en], Abdullajev egy eredeti csavart is vitt a történetbe: Oroszország össztűz alatt álló [4] [en] miniszterelnöke, Vlagyimir Putyin szerinte egy „komplex biorobot”.

[5]

Mindebben kevés értelmet vélhetünk felfedezni addig, amíg meg nem hallgatjuk Abdullajev első sajtótájékoztatóját [6] [ru], melyet követően a „Зима не будет”, vagyis „nem lesz többé tél” kijelentése miatt egy csapásra internetes szenzáció lett. E magvas bölcsesség mellett segítője, Mirlan Aszakejev felvetette azt is, hogy az élet feltehetőleg „a kirgizekkel kezdődött”, és velük is fog újrakeződni 2012-ben. Ádám és Éva, érvelt az összegyűlt tudósítók megdöbbenésére, „63,5%-ban kirgizek” voltak.

Valószínűleg mivel Pak elbitorolta helyét mint Abdullajev szárnysegédje, Aszakejev legutóbb [7] [ru] csak egy mellékszerepben tűnt fel. Pak, akinek orosz nyelven tanúsított retorikai képességei meghaladják mindkét kollégájáét, elmondta, hogy az eredeti kijelentést, miszerint „nem lesz többé tél”, nem szó szerint kell érteni, és ennek az állításnak valójában „óriási lendületadó és felvilágosító ereje” volt, amely az emberiség számára a „a teljes áttörés pillanatát” is képes lehet előidézni.

Egy Új Világrend

Azon a megállapításán kívül, miszerint Kirgizisztán „a 21. század információs központja” lehet, Abdullajev elárulta [7] [ru] azt is, hogy figyelmeztette a kazah és orosz kormányokat azokra a politikai veszélyekre, amelyek bolygónkat fenyegetik:

„Négy hónappal ezelőtt megírtunk a kazah nagykövetnek, hogy terrortámadásokat, tömeges zavargásokat [8] [en] fognak elszenvedni, de csak nevettek rajtunk. Írtunk az Oroszországi Föderáció vezetőjének, Putyinnak is. Közöltük, hogy Szaúd-Arábiában háborúra lehet számítani, ők is kinevettek, végül háború lett. A szavaim bizonyítást nyertek, nem egy történész, akadémikus vagy egy tanulmány, hanem az idő által” – mondta el Abdullajev.

Hogy lehet fokozni ezek után egy sajtótájékoztató hangulatát? Az egybegyűlteknek Abdullajev elmondta, annak ellenére, hogy gúnyt űzött belőle az orosz vezetőség, továbbra is szerepet szán Moszkvának az Új Világrendben – legfőképp mint nyers erő, mely a „kirgiz eszet” támogatja. Mivel Európa hamarosan az éhínség és járványok földje lesz és egyébként is víz alá kerül, érvelt Abdullajev, Oroszországnak nem lesz más választása, mint kelet felé fordulni.

„Miért írunk Oroszországnak? Mert Oroszország és Kirgizisztán fogja megóvni az emberiséget. Ezért hívom Putyint komplex biorobotnak… Eljuttatunk az orosz vezérhez, Putyinhoz egy tervet, amit végre fog hajtani, mivel neki megvan a hatalma hozzá” – mondta el Abdullajev.

A nehéz észjárású újságíróknak, akik nem értik a különbséget egy átlagos és egy komplex biorobot között, magyarázattal is szolgált:

Egy biorobotnak adsz egy programot és végrehajtja, igaz? Putyin egy komplex biorobot – ő maga hajtja végre.

Talán a nehézkes, félig-gép természete volt Putyin állítólagos házassági problémáinak [9] [en] is az oka…

A sajtótájékoztató vége felé Alexander Pak így foglalta össze a csoport üzenetét:

Ez a frázis [„nem lesz többé tél”] egyben egy kód is. Bárki, aki hallotta a kijelentést, miszerint, már megkapta a kódot és használja, még ha nincs is ennek teljesen tudatában. Ez a kód, amit a kirgizek birtokolnak, el fog jutni minden emberhez, segítségével mindenki egy emelkedettebb állapotba kerülhet; többek lesznek, mint ember, és felismerik majd igazi képességeiket, igazi céljukat mint emberi lények… Ezért hívta Arsztanbek [Abdullajev] Putyint biorobotnak. Barack Obama is egy biorobot. Más biorobotok állnak mögöttük és azok mögött is mások állnak és jelenleg ők mind biorotobok. Ez a kód [nem lesz többé tél] teszi lehetővé ezeknek a biorobotoknak, hogy emberivé váljanak és az eljövendő korszak alapjait lefektessék, annak a korszaknak, amit mi aranykornak nevezünk.

De mi is ez a furcsa „Emberek Akadémiája”? Azon túl, hogy ostoba leveleket írnak a világ vezetőinek, publikáltak-e bármit vagy van-e bármilyen tudományos akkreditációjuk? Egyre inkább egy szekta hangját kezdik megütni, ami Abdullajev számára csak bajt jelenthet egy olyan országban, ahol ritkán fogadják barátságosan a zavaros vallási mozgalmakat [10] [en].

Belső viszály a világhálón?

A YouTube-on Abdullajev második eljövetelét vegyes reakciók fogadták mind a kirgiz, mind az egyéb orosz nyelvterületen élő internetezők körében:

„Az agyamban egy teljes áttörés következett be, miután láttam ezt a videót,” írta [ru] underaszZz [11].“

„Kit akarnak felültetni ezzel, mikor két hete mínusz húsz fok van?” – élcelődött [ru] alexxx8999 [12].

Az egyszerű tréfálkozás mellett akadtak azonban lekicsinylő megjegyzések is, amelyek az Orosz Föderációban egyre erősödő nacionalizmust tükrözték:

„Nincs egy orvos a stúdióban? Egyáltalán, vannak orvosok Kirgizisztánban? Hogy biztosíthatnak adásidőt nem normális embereknek?” – kérdezte [ru] breeedfrtf [13].

„Ki engedte ki őket az építkezésről?” – kérdezte [ru] TheMacsander [14], feltehetőleg arra utalva, hogy az Oroszországban dolgozó kirgizek legtöbbször kétkezi munkásként keresik kenyerüket.

„A hozzászólásokból ítélve az oroszok csak ostobaságukban különböznek a fasisztáktól!” – kelt ki magából válaszában BeksKazama [15].

Más orosz internetezők irigyelni való dolgokat véltek felfedezni a hegyekkel tarkított közép-ázsiai szomszédjukban, és Abdullajev szereplését megfelelő alkalomnak találták arra, hogy az Egyesült Oroszország pártot támadják, azt a politikai gépezetet, amely a legutóbbi választásokon állítólag csalással [16] [en] szerezte meg a legtöbb széket a Duma alsóházában.

„Ébredjetek, kirgizek, ne hívjátok az oroszokat segítségül! Ha így tesztek, hamarosan az Egyesült Oroszország és a korrupció jut részetekül, azaz egy egész vödörnyi „Oroszországból szeretettel” [From Russia with love]!” – szólt hozzá [ru] marysimon79 [17].

„Tudjátok, lehet, hogy érdemes lenne elmenni oda [Kirgizisztánba], tekintve, hogy ott nincs Egyesült Oroszország” – írta [ru] TheSarajPictures [18].

Kevésbé politikus hozzászólók Abdullajev metaforikus/metafizikai tűnődései és a Csu folyó völgye [19] között vontak párhuzamot, amely a szovjet időkben az eurázsiai marihuána-fogyasztók forráskertje volt:

„Mit szívnak ezek?” – kérdezte [ru] SuperSascha2012 [20].

„Ó, Chuika [a Csu folyó völgyében termesztett marihuána] Nagy Völgye, testvérem – nem lesz többé tél!” – tette hozzá [ru] Mariyajuri [21].

„Nagyon jó az idei Chuika, szívtam belőle és egyből jött a totális áttörés!” – viccelődött [ru] Mikkado31 [22].

Józanul vagy beszívva is legyenek, a „lendületadó kód” néhány valódi követőt is hozott Abdullajevnek és az „Emberek Akadémiájának”:

„El akarnak jutni hozzánk. Másoknak kell lennünk, át kell formálnunk lelkünket, tisztábbá kell válnunk! Jó, hogy ezt el akarják juttatni az emberekhez. Nincs értelme a nyelvtani hibákon lovagolni. Adjátok meg nekünk, hogy emberek, testvérek lehessünk! Egyszerűbb lesz így élnünk” – szólt hozzá psipolza [23].

Őszintén, ki lenne olyan embertelen, hogy vitatkozzon ezekkel a nézetekkel? Talán csak a közöttünk élő gonosz biorobot:

Nota bene: a kirgiz fővárosból tudósító Kloop médiaportál jelentése szerint Abdullajev második sajtótájékoztatója máris túlszárnyalta [24] [ru] népszerűségben az elsőt. A hirtelen megugró nézettség legfőbb oka [25] [ru] ismét az volt, hogy vezető témaként foglalkozott vele „ThisisHorosho [26]” című internetes műsorában az orosz komikus, Stas Davidov.