Arab világ: Felszólalnak a fogyatékossággal élők

A szövegben található linkek arab nyelvű oldalakra mutatnak.

A közelmúltban indult egy online kampány, amely felhívja a figyelmet a fogyatékossággal élő emberekre és elhanyagolt jogaikra. A kampány ötlete Abdallah AlShalaqitól, egy szaúd-arábiai aktivistától származik, aki egy televíziós interjúban azt nyilatkozta, a kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élő emberek jogaira, és ezzel együtt megtörje a média hallgatását. Mindemellett üzenni kíván a kormány tagjainak, hogy tegyenek további lépéseket az ügyben.

A fogyatékos emberek különböző mértékű marginalizációtól és kirekesztettségtől szenvednek. Ezért is kampányolnak az egyenlő állampolgári jogokért, hogy ők is teljes mértékben használhassák képességeiket. A küzdelmük főleg a következőkre fókuszál: az akadálymentesítésre (hogy bárhova el tudjanak jutni a környezetükben), egyenlő bánásmódra az oktatásban, munkavállalásban és a lakásszerzésben, illetve a testi erőszakkal és fenyítéssel szembeni védelemre, mert ezeknek a veszélyeknek ki vannak téve.

A kampány főleg a Twittert használta fő szócsöveként. Több Twitter felhasználót is megkértek, hogy fordítsák fejjel lefelé profilképüket, és használják a #للمعوق_حقوق hashtaget az üzeneteik végén. A hashtag azt jelenti „a fogyatékossággal élő embereknek vannak jogaik”, résztvevők ezzel hangsúlyozták az ügyet, amelyért harcolnak. Rengeteg Twitter felhasználó csatlakozott a kampányhoz. Safar Al Hogbani, a szaúdi kerekesszékes kosárlabdacsapat játékosa a következőt írta Twitteren:

@safar_ALhogbani: المعاقون جزء من المجتمع، ومراعاة ظروفهم واجب وطني وانساني، كما ان احترام القوانين الخاصة بهم دليل على رقي المجتمع وتحضره ‎‫#للمعوق_حقوق‬
A fogyatékossággal élők a társadalom részei. Államként és emberként is a kötelességünk számításba venni a körülményeiket. A jogaik tisztelete nagyban segíti a társadalom és a civilizáció fejlődését.

Sumaya Al Ghamadi megosztotta egy élményét:

@sumaya1405: #للمعوق_حقوق‬ عندما سافرت للعلاج لألمانيا لقيت إهتمام ولم أرى نظرات الشفقة,, وهنا وجدت نظرات شفقة بلا إهتمام.
Amikor Németországba utaztam, odafigyeltek rám az emberek és nem lesajnáltak, itt viszont csak sajnálattal találkozom, figyelmességgel nem.

Egy @jessica_2090 nevű Twitter felhasználó a társadalmat okolta:

@jessica_2090: ‫#للمعوق_حقوق‬ لا يوجد شخص معوق بل يوجد مجتمع يعيق
Nincs fogyatékossággal élő ember, csak olyan társadalom, amely fogyatékossá tesz.

Abo Khaled hozzátette:

@AaaAbokhaled: #للمعوق_حقوق‬ أهمها حقه في كسب قوته فالإعاقة لا تعني أن يصبح عالة على غيره
A fogyatékossággal élőknek vannak jogaik, és ami a legfontosabb, joguk van ahhoz, hogy fenntartsák magukat. A fogyatékosság nem azt jelenti, hogy másoktól kell függenünk.

Más Twitter felhasználók is kampányoltak a jogaikért. Dr. Sohair Abdel Hafeez egyiptomi feleségként és öt férfi édesanyjaként írja le magát, gyermekei közül ketten halláskárosultként végezték el az egyetemet. Egyiptom új elnöke, Mohamed Morszi beiktatása után az asszony a Twitteren üzent az elnöki kampánystáb egyik tagjának:

@omelregalsohair: الأشخاص ذوو الاعاقة وأسرهم جزء من الشعب المصري لهم حقوق حتى التمكين فليجعلها الرئيس أمامه في مصر بلا تمييز
A fogyatékossággal élők és családjaik részei az egyiptomi társadalomnak. Vannak jogaik, amely magában foglalja azt is, hogy élhetnek ezekkel a jogokkal. Az elnök úrnak egyenrangúként kellene tekintenie ezekre a jogokra.

Egy másik népszerű felhasználó, Mohamed Abu Taleb egy vak férfi, aki más látáskárosultaknak tanít számítógépes ismereteket. Abu Taleb megosztotta, hogyan győzte le fogyatékosságát:

@love_life2012: على الرغم من أن بداية الإستقلالية التامة بي كانت كفيلة لتجعل مني شخص حبيس بيته لكن لم أرضى هذا على نفسي مطلقا ‎‫#إعاقة‬ ‎‫#كفيف‬
Kezdetben csak arra voltam képes, hogy otthon boldoguljak, de nem értem be ennyivel.
@love_life2012: ومع بعض التشجيع من الأسرة لي وخصوصا والدي إستطعت ان اتغلب على كثير من صعوبات الإستقلالية ‎‫#إعاقة‬ ‎‫#كفيف‬
És a családom bátorításával, főleg az édesapám segítségével, sikerült túltenni magam a önállóság nehézségein.
@love_life2012: بعدها لم أجعل شيء مهما كان صعب ولا مستحيل أمام احلامي وطموحاتي التي أردت لها النجاح بيدي ‎‫#إعاقة‬ ‎‫#كفيف‬
Végezetül semmit nem engedtem az álmaim és céljaim megvalósításának útjába állni, akármilyen nehéznek és lehetetlennek tűnt is, saját magam akartam elérni őket.

Egy másik blogger, aki mozgáskorlátozottként él, mióta elvesztette a lábát, egy általa átélt szexuális zaklatásról írt. Randa Aboeldahab a következőről számolt be:

اغرب حالات التحرش بالنسبة دايما كانت التحرش بالعربية ، يعني المتحرش كان بيستعمل عربيته كأداة تحرش وكنت فاكرة اني انا لوحدي اللي بيتعمل فيه كدا ، اكتر واقعة مش ممكن انساها لما مرة كنت بعدي الشارع وكان في عربية راكنة ادام ، بعدي من ادامها لاقيت السواق طالع خطوة وخابطني قلت اكيد مش قاصد ، رجعت اعدي من وراه راح راجع خطوة لورا، قلت اكيد مش قاصد، وثانية راح رامي جملة من اياهم ، لاقيت نفسي بمسك العكاز اللي ف ايدي وبخبط به اول فانوس في العربية ، قال جملة تانية مصحوبة بشتيمة روحت نازلة ع الفانوس التاني وهكذا لحد ما اتهمني بأني مجنونة ، مردتش غير بضربة قوية من عصايتي في نص الباب الشمال وروحت ماشية
A legfurcsább zaklatás számomra az volt, amikor egy autóval „zaklattak”. A zaklató a gépjárművét használta a bántalmazásra. Korábban azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki ilyesminek lett áldozata. Legélénkebben arra az esetre emlékszem vissza, amikor át akartam menni az utcán egy parkoló autó előtt, és a sofőr nekem hajtott. Először azt mondtam magamnak, hogy „ez nem lehetett szándékos”. Végül az autó mögé kerültem, amikor a sofőr újra nekem jött, majd egy [szexuális zaklatásnál] gyakran használt sértést vágott a fejemhez. Én betörtem a botommal az autó egyik lámpáját. A sofőr szitkozódni kezdett, ezért a másik lámpát is betörtem. Azt mondta, őrült vagyok, ráütöttem az autó ajtajára is, és tovább mentem.

Más hasonló online kezdeményezések szintén a fogyatékossággal élő emberek helyzetére hívják fel a figyelmet. Ilyen például az I Am Not Disabled Twitter oldal, illetve a Fogyatékossággal élők hangja arab nyelvű internetes oldal.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.