Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Euróválság: Merre tart a gazdaság?

Ez a bejegyzés az Európa válságban [en] tudósítás-sorozatunk része. Az alábbi fordítás a 2011. november 15-én megjelent bejegyzés alapján készült.

A közgazdászok számára nehéz feladat a bajba került európai országok adósságmentésének és a jelenlegi pénzügyi válság jövőbeni következményeinek előrejelzése. Miközben a vélemények eltérőek, bőségesen találhatók online reakciók, melyek megpróbálják ésszerűen átgondolni, hogy milyen jövő várhat az eurózónára.

Merre tart a gazdaság? Ezt a kérdést tették fel Maria Karchilaki görög  újságírónak, a MEGA TV külpolitikai szerkesztősége tudósítójának és bemondójának. Ő így válaszolt:

@karhilam: @efleischer Tényleg nem tudom. De nem vagyok optimista. Ez egy gazdasági Katrina (hurrikán) és még a kellős közepében vagyunk.

Euróérme. A Civitas képe (CC BY-NC-SA 2.0)

A legnagyobb bankok [en] közül egy sem megy át a stresszteszten. A BNP Paribas [en] csökkentette az Olaszországgal és Görögországgal szembeni kitettségét, ahogy az RBS [en] is, mely látszólag úszik a likviditásban [en]. A Dexia, a Commerzbank, a Credit Agricole és HSBC is azt kutatja [en], hogyan csökkenthetné kitettségeit.

Franciaország [en] a költségvetési hiányának 20%-os csökkentését tervezi, miközben Írország 12,4 milliárdos költségvetési megszorításra készül, az EKB [en] (Európai Központi Bank) pedig 1,25%-on tartja a kamatlábat.

Mikro szinten az emberek nincsenek jótékonykodó hangulatban, egy nyugdíjas teherautó sofőr Görögországban odáig ment, hogy ezt mondta a New York Times-nak:

Csodálkozom, hogy az emberek még nem rohamozták meg a parlamentet és nem sütötték meg élve a politikusokat — mint egy souvlaki-t [a kebab egy fajtája].

A  „Hová jut a gazdaság a következő két hónapban?” kérdést tették fel a következő riportereknek és Twitter felhasználóknak a Papandreou görög, illetve Berlusconi olasz miniszterelnök lemondását megelőzően.

Efthimia Efthimiou görög újságíró írja:

@EfiEfthimiou: @efleischer Nehéz épp most megmondani. A dolgok óráról órára változnak…

Yannis Koutsomitis, egy másik újságíró ezt válaszolta:

@YanniKouts @efleischer Erősen esélyes, hogy a politikai logika érvényes marad Olaszországban és Görögországban a következő néhány napban. Ez egy időre lenyugtathatja a piacokat. Ha a politikai zűrzavar folytatódik ezekben az országokban, valós esélye lehet annak, hogy az eurózóna válsága megjósolhatatlan irányt fog venni.

Ebben a pillanatban a kimenetek ebbe az irányba mutatnak: John Reed a The Financial Times-tól azt írja [en], hogy a gumiabroncsokat gyártó olasz Pirelli „felvázolt egy válságtervet arra az esetre, ha a globális személyautó eladások 10%-kal, a teherautó eladások 20%-kal csökkennének. Ez az esés akkora lenne, mint amekkora a Lehman Brothers összeomlásakor történt.” (Igaz,  ezt hangsúlyozottan a legrosszabb forgatókönyvnek tekintik.)

Időközben a WikiLeaks kiszivárogtatott egy 2010-es táviratot, mely szerint a németek elkezdtek dolgozni azon, (hogy ha szükséges) életbe léptessék az „Eurózóna 11. fejezetet” [en; a rendelkezés a bajba került országokat gazdasági felügyelet alá vonná, amíg azok nem rendezik pénzügyeiket].

Douglas Fraser a BBC-nél azt fejtegeti [en], mi történne, ha több államcsőd is megtörténne:

Ha Görögország, Portugália és Olaszország elérné ezt a szintet a hitelek vissza nem fizetésében, a német bankok felének, a belgák egyharmadának és a franciák negyedének tőketartaléka eltűnne.

De vannak indirekt hatások is, ahogy a bankközi biztosítás és hitelezés felszámolódik és ez kisöpri a német bankok elsődleges alapvető tőkemutatójának 100%-át.

Belgium bankjainak 7%, Franciaországnak 25 % és az Egyesült Királyságnak 50% marad.  Angliát különösen Írország felől fenyegeti veszély, de az  RBS és a Lloyds Bank Csoport már sokat leírt kitettségeiből.

És ha Olaszország és Spanyolország is csődbe jutna? A számok igazán siralmasak.

A közvetlen hatások a német és francia bankok állami feltőkésítését kívánnák a kormányoktól, a jelenlegi alaptőke 125%-ával, ami gyakorlatilag államosítást jelent.

De ha hozzáadjuk az indirekt hatásokat, a német bankok alaptőkéjének  275%-át,  a belgáknak 270%-át, a franciáknak 225%-át és a briteknek 130%-át  kellene pótolni.

Ezen a ponton Németország  egyedül saját bankjait lenne képes (legalábbis ezt remélik) kimenteni, ami azt jelenti, hogy az összes többi eurózóna ország magára maradna.

Egy másik Financial Times blogon Alan Beattie ezt írja [en]:

[…] ha az EKB nem tudja közvetlenül feltőkésíteni Olaszországot, ez elméletben azt jelentheti, hogy a  23. cikkelynek megfelelő eljárásrend szerint hatalmas összegeket fog kölcsönözni az IMF-nek.

Ezután az IMF lenne az, aki hozzáfogna Olaszország kimentéséhez (ami Megan Greene szerint benne van a pakliban [en], ahogy lényegében a The Economist [en] is gondolja), ami végső soron – az összes információ szerint – még mindig jobb, mint a semmi.

Emailben értük el az RTE-től Paul Cunninghamet, aki az alábbiak szerint válaszolt a következő kérdésre:  “Van-e bármilyen reménye, hogy az EKB arra használná központi banki pozícióját, hogy a növekedést segítse elő a takarékoskodás helyett?” (közzétéve a válaszadó engedélyével):

Az új EKB elnök a kamatvágással megmutatta, hogy készen áll arra, hogy pragmatikus legyen. Felmerült a kérdés, hogy Mr. Draghi szükségét érzi-e annak, hogy igazolja „németségét” azzal, hogy decemberig visszatartja a kamatláb csökkentést, azon az alapon, hogy az infláció meghaladta a 2 %-ot.  Az a tény, hogy a kamatvágást már az első ülésén meglépte, arra utal, hogy a maga ura. Az a vita, hogy kell-e emelni a kamatlábat vagy sem, még évekig göröghet tovább.

Az EKB szerepét tágabban nézve úgy tűnhet, hogy az elnök követni fogja a JCT-t a kötvények felvásárlásában a másodlagos piacon, de nem olyan mértékben, hogy az mérsékelje a válságot. Semmi nem utal arra, hogy Draghi hagyná, hogy az intézmény a kölcsönért folyamodók utolsó menedéke legyen. Nézetem szerint ez csak akkor változhat, ha Németország változik, azaz amikor a válság olyan mértékben nő, hogy a német adófizetők is szembetalálkoznak a közvetlen válsághelyzettel: ha ragaszkodunk a fiskális szigor alapelveihez, az euró összeomlik.

Gyakran elhangzik, hogy amikor Európa válsággal néz szembe, egészen a szakadék széléig kell eljutnia, mielőtt megszülethet a megoldás. Ezúttal úgy tűnik, Németországnak kell a szakadék szélén állnia: ha az euró megy, a német márka visszatér és az export által vezérelt gazdasága azonnal veszélybe kerül. Ki venné meg a termékeiket, ha azok árai a német márkának köszönhetően az egekbe szöknek?

Ez a bejegyzés az Európa válságban [en] tudósítás-sorozatunk része.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.