Ez a bejegyzés a Londoni Olimpiai Játékok 2012 kiemelt tudósítás-sorozatunk része.
Véletlenül [en] a dél-koreai zászlót használták az észak-koreai sportolók bemutatásakor 2012. július 25-én Glasgow-ban, egy olimpiai női futballmérkőzésen. A zászlócsere nemzetközi felháborodást váltott ki a médiában.
A két ország között hosszú idő óta viszály és feszültség áll fenn, a hiba pedig mindkét állam számára sértő volt. A dél-koreaiak megértően reagáltak a londoni olimpia szervezőinek sűrű bocsánatkérésére, az észak-koreai csapat azonban inkább a hotelba vonult [en].
A tévedés durva kritikát kapott és az olimpiai játékok hosszú történetének egyik legsúlyosabb [en] hibájának is nevezték, tekintve, hogy a két koreai állam lényegében háborúban áll egymással és a cselekmény az ellenséges nemzet zászlajának lobogtatásaként értelmezhető.
A dél-koreai Twitter-közösség meglehetősen nyugodtan reagált a fiaskóra. A twitterező @__amelie említése szerint [ko], habár az emberi mulasztás megérthető, nyilvánvaló a szervezők felkészültségének hiánya:
행사진행하면서 실수없이 완벽하게 진행하기란 어려운 일이지. 근데 북한선수들 경기에 태극기를 올리는건;; 이건 실수라기보다 준비부족 아닌가.
A Twitter-felhasználó @mistycoo7 szerint [ko] érzéketlenség volt ilyen hibát elkövetni:
런던올림픽 여자축구 북한경기인데 태극기가 잘못나가는 실수를.. 아직 런던이 몸이 안풀려서 ㅋㅋㅋㅋ 그래도 민감한 부분을 …
Hallottam, hogy a dél-koreai zászló jelent meg az észak-koreai nők focimeccsén a londoni olimpián. Azt is mondhatnám, „a szervezőknek be kellene melegíteniük, mielőtt az esemény házigazdái lennének, lol.” De ez túl érzékeny téma volt megbolygatni.
Habár a nemzetközi média viharos módon számolt be a tévedésről, számos dél-koreai nem reagált ilyen drámaian az ügyre. Eközben @k205301 zúgolódik [ko]:
[…] 니네가 기권한다만다하는데 우리도 엄청 기분나쁘거든.
Ezzel szemben @voiceofmee optimistán [ko] reagált:
[…] 뭐 하긴 통일되면 우리 태극기와 애국가를 사용할텐데 미리 사용하는 것도 나쁘진 않을 듯.
Sok dél-koreai, aki már megtapasztalta, hogy a nyugatiak összekeverik a két Koreát, felidézték ezeket a pillanatokat. A Twitteren @urbancommune ezt írta [ko]:
[…] 북한팀 항의로 1시간 정도 경기시작 지연. 남북한 헷갈려하던 영국인들이 연상된다. 전적으로 조직위 운영미숙
A híres divattervező, Lee Sang-bong [en] is egy hasonló élményről számolt be [ko], amit Párizsban tapasztalt:
[…] 나는 1997년 아이엠 에프때 파리 전시회에서 내 부스에 북한 국기가 걸려서 놀라 주최측에 뛰어 갔던 기억이 새롭다.
Számtalan dél-koreai blogger osztja meg gyakran a vicces és kínos pillanatait, melyek abból fakadtak, hogy a külföldiek összekeverték a két Koreát. A híres dél-koreai blogger, Madame Paris nemrégiben közzétett egy sztorit [ko] arról, hogy francia apósa majdnem minden találkozásukkor az azóta elhunyt észak-koreai diktátor, Kim Dzsongil egészségéről kérdezett.
Ez a bejegyzés a Londoni Olimpiai Játékok 2012 kiemelt tudósítás-sorozatunk része.