Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Oroszország: Így kell a kátyúkat eltüntetni – fess köré egy politikust!

A közlekedésmérnöki szakma Oroszországban minden bizonnyal rémálomnak tűnhet az átlagember számára. A zord éghajlat, a sár és a mocsár, az évenkénti kemény fagyok és az azokat követő tavaszi olvadások sorozata lehetetlenné teszi az utak karbantartását átlagos munkakörülmények között. A tavaszi évszak többnyire teljesen elmossa az utakat. A Világgazdasági Fórum nemrégiben közreadott 2011/2012. évre vonatkozó globális versenyképességi jelentésében [en] az orosz közutak a 125. helyen szerepelnek a világon a lehetséges 139-ből.

Feltételezhetjük, hogy az oroszok többsége már rég lemondott volna a feladatról, de míg azokban az országokban, ahol hasonlóak az éghajlati feltételek, mint például Kanadában, a rendszeres úthibák keveseket késztetnek csodálkozásra, addig Oroszországban a közutak állapota egyre inkább az ország nemzetközi hírnevének szégyenfoltjaként tűnik fel, szimbolizálva a természet és ember közötti állandó küzdelmet. Ezt figyelembe véve 2011-ben az akkori miniszterelnök, Vlagyimir Putyin széleskörű útépítési programot hirdetett [en] annak érdekében, hogy megduplázza a jelenlegi építési munkálatokat.

A screenshot of the Ura.ru campaign website "Make bureaucrats work" with fitting quotation: "Road reconstruction is our main task".

Az Ura.ru „Dolgoztasd meg a képviselőket!” kampányának screenshotja egy odaillő idézettel az ábrázolt képviselőtől: „Az utak felújítása – ez a mi legfőbb feladatunk.”

De ahogyan az általában a túlzottan ambíciózus tervekkel lenni szokott, az oroszok is egészséges szkepticizmussal fogadták a program megvalósulását, s a legkevésbé sem bízva abban, elkezdték saját kezükbe venni az irányítást – így történt ez nemrég Oroszország negyedik legnagyobb városában, Jekatyerinburgban is.

Dolgoztasd meg a képviselőket! – ez a szlogenje az Ura.ru helyi híroldal által indított kampánynak [ru] a közutak minőségének javításáért. Az általuk javasolt megoldás amilyen egyszerűnek tűnik, annyira elegáns is: minden kátyú köré a helyi képviselők portréját graffitizték az úthibák megoldásával kapcsolatos ígéreteikkel együtt – s láss csodát, a kátyúk eltűntek!

Amit a helyi politikusok évek alatt képtelenek voltak megvalósítani, arra egy éjszaka alatt így végül sor került. Saját portréjuk látványától szégyenkezve, melyek vonalvezetése vezetői hiányosságaikat a legtisztábban körvonalazta, a képviselők, úgy tűnik, kiváló motivációt kaptak „saját arcuk” helyreállítására, s így a járdán és az utakon lévő úthibák javításra kerültek.

De nézzük, milyen volt a reakció a történtekre az orosz közösségi hálózatokon!

@ekalmurzaeva twitter felhasználó a következőt írja [ru]:

Így kell megdolgoztatni a képviselőket! A képviselők portréi segítettek megjavítani az utakat.

Salvatoreha, a LiveJournal felhasználója kiemeli [ru] a kampány hatékonyságát, ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a történtek nem csupán egy nap sikerének köszönhetőek:

Emlékezzünk rá, hogy a művészek úgy rajzolták az utakra a városvezetőket, hogy a kátyúk és gödrök töltötték ki a szájak helyét. Az akció nemcsak látványos, de hatékony is volt. Eleinte a közműves dolgozók vagy lefestették a képeket, vagy eltávolították az adott darab aszfaltréteget. Így éjjel a kezdeményezők újabb graffitit hagytak: „Lefesteni – de nem megjavítani!” Reggelre végül a dolgozók teljesen befedtek minden kátyút.

A jekatyerinburgi Ivan Dmitriev, szintén LiveJournal felhasználó az események leírásához némi helyi színezetet és humort is hozzátett [ru]:

Tucatnyi hírügynökség foglalkozott kiemelten ezzel az akcióval. Mégis, a városvezetés humorral állt a történtekhez, mondván, Jevgenyij Kujvasev esti sétára készül a városban, és szívesen vetne egy pillantást az egyik karikatúrára. Ám úgy tűnik, valamely magasabb beosztású közműves dolgozó úgy döntött, nem teszi ki ekkora traumának főnökét. Már következő reggel az összes gödröt befedték, az aszfaltot újrafektették, az arcokat a sikoltozó kátyú-szájakkal pedig lefestették.

Cél elérve, feladat elvégezve, kátyúk nincsenek. Micsoda áldás ez a szülővárosomnak. Úgy tűnik, amikor a képviselők szemet hunynak a város problémái felett, nekünk kell újra felnyitni nekik, hiszen a saját „arcukhoz”, ahogy azt a jekatyerinburgi tapasztalat mutatja, elég gyengéden viszonyulnak.

Ami nem hangzik el nyíltan, gyakran érdekesebb annál, mint ami valóban el is hangzik. A közösségi médiában alig találni kritikus visszhangot a „Dolgoztasd meg a képviselőket!” kampányról. Ahogy egy blogger megjegyezte, még a megtámadott vezetők is pozitívan reagáltak az akcióra, mellyel sikerült munkára kényszeríteni a bürokrácia apparátusát.

Ez a bürokrácia leküzdésére alkalmazott új módszer annyira hatékonynak tűnik, hogy csak találgatni lehet, mekkora sebességgel fog terjedni az orosz térségben, ki tudja, talán az orosz autósok közösségének aktív részvételével. Míg az orosz törvényhozók a rendőrséggel egyetemben az állampolgárok politikai jogaival vannak elfoglalva, addig megeshet, hogy egy ilyen kampány jelzi egy új alternatív nemzeti mozgalom születését, egy olyan spontán kialakuló közösségét, amely céljául tűzte ki a mindennapi élet sürgető problémáinak megoldását.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.