- Global Voices Magyarul - https://hu.globalvoices.org -

Vita az Európai Unió béke Nobel-díjáról

Kategóriák: Közép- és Kelet-Európa, Nyugat-Európa, Civil média, Gazdaság és üzlet, Háború & Konfliktus, Kormányzás, Nemzetközi Kapcsolatok, Politika, Tiltakozás

Az Európai Unió (EU) béke Nobel-díj kitüntetése élénk vitát robbantott ki a médiában és a közösségi médiában egyaránt, Európában és az egész világon.

Október 12-én a Nobel-díj Bizottság bejelentette, hogy az idei év győztese az EU. Meglepetésként ért mindenkit, hiszen az EU még csak nem is volt a kedvenc jelöltek között szereplő listán. A bizottság szerint az EU megérdemli a kitüntetést:

Díj indoklása: „több mint hat évtizeden keresztül a béke, az együttműködés, a demokrácia és az emberi jogok fejlődéséhez járult hozzá Európában.”

 

Az EU története [1] az Európai Szén- és Acélközösség megalkotásával kezdődött (ECSC), amelynek ötlete és létrejötte Robert Schuman [2] és Jean Monnet [3] nevéhez köthető, akik együtt írták meg a Schuman-nyilatkozatot. A következő idézet a nyilatkozatból származik:

Países miembros de la UE en azul, candidatos a la adhesión en naranja. Imagen de Wikipedia con licencia CC BY-SA 3.0

Az EU tagországai kékkel jelölve, a tagságra váró országok narancssárgával. Kép a Wikipediáról.  CC BY-SA 3.0 licenc.

„Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét.”

1957. március 25-én az ESCS úgy döntött, egy lépéssel továbbmegy, és megalakította az Európai Gazdasági Közösséget (EEC/EGK), amely kiterjesztette a közös piac erejét és versenyét más termékekre is. A következő években közös határozatok születtek, a tagok száma növekedett, amíg el nem érte a jelenlegi méretét: 27 tagország, saját parlamenttel, amely az összes országra vonatkozó szabályokat jogosult megalkotni és ellenőrizni. Mind a fizikai, mind a kereskedelmi határok megszűntek ezen tagországok között. (Schengeni övezet [4]).

A kitüntetés éppen akkor érkezik, amikor a hosszú évek politikai stabilitása alatt elért szociális jogok súlyos sérelmet szenvednek, ugyanis a gazdasági válság rávilágított a tagországok közötti nézeteltérésekre. A legsikeresebb északi országok a déli országokat hibáztatják a válság miatt [5] [es], korruptnak és pazarlónak nevezik őket. Míg a szegényebb déli országok az észak által kivetett megszorító intézkedések miatt háborognak, azzal vádolják őket, hogy akadályozzák a növekedést, és szélsőséges helyzetbe kényszerítik őket.

Los alemanes los llaman ‘los impostores de la euro-familia’. Los griegos los acusan de hipócritas y de participar en su inmensa deuda desde 1945. Foto del blog cafebabel.es [6]

A németek a görögöket „az európai család csalóinak” nevezik. A görögök a németeket képmutatónak nevezik és azzal vádolják, hogy 1945 óta vesznek részt a hatalmas adósság felhalmozásában. A fotót a cafebabel.es engedélyével tesszük közzé.

A bejelentést követő órákban hírek, hozzászólások és cikkek árasztották el az internetet a díj mellett, vagy ellene érvelve. A Twitteren irányadó témává [trending topic] vált a #nobel egyes országokban, például Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. Az üzenetek nagy része a szkepticizmus és a nyílt elutasítás között mozog.

@alobatof1: [7]Premio Nobel de la paz a la Union Europea… Menos mal que no le han dado el de Economia…

Az Európai Uniónak jár a béke Nobel-díj kitüntetés… Legalább nem a gazdasági Nobel-díjat nyerték el…

@pedrolanteri: [8] Nobel de la Paz a la Union Europea, proximo año al Oceano por ser tan Pacifico

Béke Nobel-díj az Európai Uniónak, a következő évben meg a Csendes-óceánnak, amiért olyan csendes.

montxoarmendari: [9] La Unión Europea gana el premio Nobel de la Paz 🙁 ¿Por recortes y las armas que venden a otros países?

Az Európai Unió nyeri a béke Nobel-díjat? 🙁 A megszorító intézkedésekért és a fegyverkereskedelemért?

@AlberZeal: [10]La Unión Europea premio Nobel de la paz. Qué escándalo. Qué será lo próximo, ¿al presidente de los Estados Unidos? Oh. Espera. Ya.

Az Európai Unió nyeri a béke Nobel-díjat. Micsoda skandallum. Ki lesz a következő győztes? Az USA elnöke? Ó. Várjunk csak. Az már megvolt.

A díjat támogatók érvelése az, hogy valójában a Nobel-díj azt a hosszútávú célkitűzést támogatja, amely jelentős sikereket ért el a tagországok békés egymás mellett élése érdekében. Valóban: az EU tagállamai nem szenvedtek háborútól a második világháború óta. Dylan Matthews [11] [en] kifejti saját nézetét „Öt érv amellett, hogy az EU miért érdemli meg a béke Nobel-díjat [12]” [en] című cikkében:

Ruinas de Colonia (Alemania) en 1945. Foto de alfonsopozacienciassociales.wikispaces.com con licencia CC BY-SA 3.0 [13]

Romok Kölnben (Németország) 1945-ben. A fotót  alfonsopozacienciassociales.wikispaces.com engedélyével tesszük közzé, CC BY-SA 3.0 licenc alapján.

1. Most komolyan, Németország nem támadta meg Franciaországot 70 éve.

2. A kontinenst, főleg a szegényebb országokat, gazdagabbá tette. Így megakadályozta a háborút.

3. Elterjesztette a demokráciát, s a demokráciák nem harcolnak egymással.

4. Elindított egy folyamatot, amely az integráció felé száguld.

5. Ráveszi az embereket arra, hogy európaiként gondolkodjanak magukra.

Másfelől, David Swanson ellenérveit fejti ki, hogy az EU miért nem érdemli meg a béke Nobel-díjat. A Dissident Voice [14] [en] (Egy szakadár hangja) oldalon írja:

Az EU az elmúlt évben — ami mellesleg az elvárás a díjhoz — vagy akár az utóbbi pár évtizedben nem éppen a legkiemelkedőbb munkát végezte a nemzetek testvériségének megerősítése érdekében. Kérdezd Líbiát. Kérdezd Szíriát. Kérdezd Afganisztántól. Avagy kérdezd meg, mit gondol Irak. (…)

A Nyugat annyira el van telve önmagától, hogy sokan ezt a kitüntetést sikernek könyvelik el. Még szép, hogy a Nyugat számára fontosabb, hogy Európa nem kezd háborúba saját magával, mint az, hogy folytat-e háborút a világ bármely más részével!

Maureen K. Reed, a béke Nobel-díj Bizottság [15] [en] amerikai ügyvezető igazgatója a következőket írja:

Emigrantes europeos llegan a la isla de Ellis en 1902. Foto de Wikipedia con licencia CC BY-SA 3.0 [16]

Európai emigránsok érkeznek Ellis szigetére 1902-ben. Fotó: Wikipédia, CC BY-SA 3.0 licenc alapján.

 

Milyen következményei avagy tanulságai vannak a 2012-es béke Nobel-díjnak? Európa egy jó példa arra, miért gondoljuk meg jól, mielőtt leírunk egy állandó konfliktussal sújtott övezetet, és teljesen „reménytelennek” tekintjük. Száz évvel ezelőtt dédnagyanyáink Európát talán reménytelennek írták volna le. Valójában pontosan ez volt az oka, amiért sokan el is hagyták. Annak a pesszimizmusnak, ami 1912-ben Európát sújtotta, a mai világban is megvannak a párhuzamai. Szomália? Közel-Kelet? Burma? Az EU béke Nobel-díja arra emlékeztet minket, hogy mindenféle pesszimizmus elhamarkodott, és sem térségeket, sem embereket nem írhatunk le csupán azért, mert konfliktusok kereszttüzében állnak évszázadok óta.

Nigel Farage [en] [17], a brit Függetlenségi Párt vezetője az Express [18] [en] lap oldalán:

Végül egy utolsó gondolat. Talán azért adták a díjat most az EU-nak, mert nem tudtak tovább várni. A Nobel-díjakat nem lehet posztumusz átadni ugyanis!

Egy pozitív gondolattal fejezve be, egy idézet Carlos Salastól a La información.com [19] [es] honlapról:

[La UE] Ha sido la mayor integración voluntaria de pueblos en la historia de la Humanidad sin existir una grave amenaza exterior.

Az EU segítette elő a legnagyobb önkéntes összefogást az emberiség történelmében, anélkül, hogy lett volna bármilyen komolyabb külső fenyegető tényező.