- Global Voices Magyarul - https://hu.globalvoices.org -

Kuvait: Az ország valaha volt legnagyobb tüntetése?

Kategóriák: Közel-Kelet & Észak-Afrika, Kuvait, Civil média, Jog, Kormányzás, Politika, Tiltakozás, Választások

Könnygázt és villanógránátot vetettek be Kuvaitban egy, a választási törvény módosításai ellen tiltakozó tüntetés feloszlatására. A Karamát Watan (A haza méltósága) nevet viselő, október 21-én rendezett felvonulásra a Twitteren tették közzé a felhívást, mely végül körülbelül 150 ezer résztvevőt vonzott a hárommilliós lakosságból. Sajtóorgánumok a létszámból kiindulva a rendezvényt az öböl menti kicsiny emírség története legnagyobb tüntetésének vélik.

A tiltakozást Szabáh al-Ahmed asz-Szabáh kuvaiti emír rendelete [1] [en] váltotta ki, amely úgy változtatja meg a választási törvényt, hogy egy állampolgár immár csak egy jelöltre szavazhat a korábbi parlamenti választásokon szokásos négy jelölt helyett. A tiltakozás nemcsak magának a változtatásnak szól, hanem sokkal inkább annak, hogy a törvény módosítására anélkül került sor, hogy megkérdezték volna a parlamentet vagy az embereket. Tavaly júniusban az emír befagyasztotta a parlament ülésszakát, majd az alkotmánybíróság feloszlatta a törvényhozást „hibás eljárásokra” való hivatkozással.

Az ellenzék azóta tiltakozik, de eddig még nem volt képes ilyen nagy tömeg mozgósítására. Még a szabadelvű „Taháluf” és a pánarab „Manbár” is részt vett a vasárnapi demonstráción, annak ellenére, hogy nézeteltéréseik vannak az iszlamista-konzervatív ellenzéki csoportosulásokkal.

Rendhagyó módon, a tüntetést a Twitteren szervezték. Azzal a céllal hozták létre a @KarametWatan [2] [ar] (jelentése: a Haza Méltósága) profilt, hogy tüntetésre buzdító felhívásokat tegyenek közzé. Azt javasolták a felhasználóknak, hogy változtassák narancssárgára a profilképüket (utalva a 2006-os ifjúsági mozgalomra, amely kivívta, hogy az akkori választási törvény 25 helyett öt választási körzetről rendelkezzék), és megszervezte a tüntetés találkozóit az alábbi térkép segítségével:

The protest route [3]

A tüntetés tervezett útvonala. Twitteren megosztotta: @KarametWatan [3] [ar]

Mint általában, a kuvaitiak a Twittert használták a tüntetés képeinek és videóinak megosztására. Íme néhány a képek közül:

One of the signs the police asked its holder to drop [4]

@NforNaser [4] [ar] azt írta Twitteren, a rendőrség felszólította, hogy dobja el ezt a táblát, különben megverik. A táblán ez áll: higgy az emberekben, ne higgy a rendszerben!

[5]

Kép a felvonuló tömegekről, megosztotta: @nourah_ibrahim [5] [ar]

[6]

Egy fejsérülést szenvedett tüntető, @BuNaWaFF [6] [ar] képe

[7]

Újabb sérült tüntető, lábbilinccsel. Megosztotta: @3asalaswad [7] [ar]

[8]

A könnygáz elől menekülő tüntetők, @JanarlySpeaking [8] [ar] képe

Q8jo7a [9] [ar] ezt a videót töltötte fel a YouTube-ra, hogy visszaadja a tömeg méretét és rigmusait:

Íme egy másik videó a felvonuló tüntetőkről, a felvétel távolabbról készült, megosztotta jozifanto [10] [ar]:

A blogger Alziadi [11][ar] videóján a könnygáz elől menekülő tüntetők láthatók:

Hétfőn [október 22.] a Sabr Online újság arról számolt be, hogy az összes őrizetbe vett tüntetőt elengedték:

@Sabrnews [12]: عاجل/ إطلاق سراح جميع معتقلي مسيرة “كرامة وطن

Friss: Mindazokat, akiket a Haza Méltósága felvonuláson vettek őrizetbe, szabadon engedték.