- Global Voices Magyarul - https://hu.globalvoices.org -

Egy száműzött alavita: hogyan veszítette el egy szíriai lány az édesanyját?

Kategóriák: Közel-Kelet & Észak-Afrika, Szíria, Civil média, Politika

A Syria Deeply [1] [en] honlappal való együttműködésünk keretében jelentetjük meg a cikksorozatot, mely a kereszttűzbe került civileket szólaltatja meg, valamint a világ különböző részein élő szerzőktől különféle perspektívákat nyújt a konfliktusról.

Loubna Mrie súlyos árat fizetett a szíriai forradalomban játszott szerepéért. Alavitaként [a siíta iszlám gnosztikus irányzata [2], Szíriában a rezsim hű támogatói] szállt szembe Basár el-Aszad elnökkel, amivel maga ellen fordította a közösségét; sok alavita ugyanis továbbra is rendíthetetlenül áll Aszad mögött, aki szektájuk vezetője és privilegizált hatalmi pozícióik védelmezője.

A felkelés kezdetétől Loubna szülei ellentétes oldalra kerültek: édesapja és nagybátyja Aszad mellé állt, míg Loubna és édesanyja a növekvő ellenállást támogatta.

Ez egy olyan helyzet volt, amiről Loubna édesapja kijelentette, hogy nem fogja tolerálni: követelte a hűséget az Aszad-tábor mellett. Augusztusban Loubna elhagyta nyugat-szíriai szülővárosát, Latakiát és Törökországba menekült. Édesapja elrabolta az édesanyját és azzal fenyegetőzött, hogy büntetésként megöli. Amikor Loubna elutasította a visszatérést, édesapja beváltotta a fenyegetést. Megölte lánya édesanyját és elszakította régi életétől, amit a felkelés előtt ismert.

Loubna most egy filmrendező a Basma [3] [en] médiaaktivista csoportnál. Szíriában utazik egy kamerával, hogy filmen örökítse meg a forradalmat. Gaziantep településén, Törökországban találkoztunk vele, hogy beszéljen nekünk az életéről és a szíriai háborúról. Alább a beszélgetés egy része olvasható.

SD: Milyen volt a helyzet Latakiában a forradalom kezdetén?

Mrie: Úgy kezdődött, mint minden más városban. A tüntetéseknek csak átlagos, békés szlogenjei voltak, mint például „jobb iskolákat akarunk”, „jobb állásokat akarunk”, „demokráciát akarunk”. Még csak nem is hangoztattuk az „al shaab yureed isqat al nizam” mondatot, vagyis azt, hogy „az emberek az rezsim bukását akarják”.

SD: Sok alavita származású tüntetett?

Mrie: Nem. Alig voltak csak. Latakia tele van alavita lakosokkal és többségük a rezsimet támogatta. Csak egy nagyon kicsi közösségünk volt, mely az uralom ellen fordult, de ők sem mentek el a tüntetésekre, mert féltek. Az első naptól kezdve a rezsim próbálta meggyőzni az embereket, hogy ez nem is forradalom, csak egy ellenük irányuló terrorista, vagy egy iszlamista mozgalom.

SD: Mikor történt mindez? A családod mikor hullott darabjaira?

Mrie: Tavaly novemberben történt. Teljesen sokkolt, még csak gondolni sem tudtam más dologra. Bűntudatot éreztem, óriási bűntudatot. Három napig megállás nélkül sírtam, de aztán rájöttem, hogy édesanyám nem azért halt meg, hogy aztán azt lássa, hogy az ágyban egész nap csak sírok. Szóval a másik lehetőséget választottam: kamerát ragadtam és visszatértem Szíriába.

SD: Beszélt veled az utolsó hónapban?

Loubna

Mrie: Nem. Augusztus közepén rabolták el. Azóta nem hallottam felőle. Még a nagynénéim és a nagymamám sem hívtak fel, mert féltek tőle, hogy ha a kormány rájön, hogy kapcsolatban állnak velem, akkor bántanák őket. Még a szomszédban élők és a régi barátaim sem beszéltek velem. Nem mondták, hogy sajnáljuk a dolgot, szomorúak vagyunk. Azt mondták, hogy megérdemeltem. Tehát nemcsak az édesanyám elvesztése törte össze a szívem, hanem azoknak az embereknek a hozzáállása is, akik között felnőttem.

SD: Mivel érvelt az édesapád?

Mrie: Fogalmam sincs. De lehet, hogy csak meggyőzték őt azok a történetek, amiket a rezsim mondott neki: ez egy iszlám mozgalom, meg fognak ölni és mindenedet el fogod veszteni. Azt hiszem, a nagycsaládok – mint az enyém is – ezért félnek annyira. Tudják, hogyha a rezsim elbukik, akkor szinte mindent elvesztenének, mert amikor a rezsim volt hatalmon, bármit megtehettek, anélkül, hogy valaki is megbüntette volna őket. Lophattak, csalhattak, fosztogathattak.

Megértem a gazdag családokat, vagy azokat a családokat, akik hatalmon vannak, de nem tudom megérteni, hogy a szegény családok miért támogatják Aszadot. Emlékszem a szomszédjaimra… annyira szegények voltak. Kíváncsi vagyok, hogy miért támogatják ezt a rezsimet. Az vajon mit tett vajon értük?

Egy idő után felfedeztük, hogy számukra ez egy vallásos dolog. A korábbi években Háfez el-Aszad volt, most pedig Basár el-Aszad. Az emberek áhítattal imádják ezeket a fickókat. Mióta a forradalom elkezdődött, mindig mondtam az embereknek, hogy az utcán tüntetők, az ellenzék nem szörnyekből áll. A Szabad Szíriai Hadsereg [Free Syrian Army] segítségével menekültem Törökországba. Nagyon kedvesek voltak velem és segítettek. Tudták, hogy alavita vagyok, de nem öltek meg, pedig a kormányzat mindig ezzel riogat.

SD: Gondolod, hogy megváltozik a véleményük? Gondolod, hogy a közösség megváltoztatja a véleményét?

Mrie: Ők most a két oldal közé szorultak. A csatározásokban elvesztik a gyerekeiket. A hadseregben elvesztik a generációjukat. Tehát tudják, hogy a kormányzat nem tesz számukra semmi jót, de ugyanakkor nagyon félnek az ellenzéktől. Vannak iszlamista elemek a forradalomban és ettől félnek. E kettő között állnak. Tudják, hogy a kormány nem segíti őket, de félnek az ellenzéktől is.

Hallottam történeteket, hogy amikor halottakat vittek vissza az alavita falvakba, az egész falu elkezdte átkozni Basár el-Aszadot és a kormányát, amiért nem védi meg őket, mialatt ők az életüket áldozzák fel valakiért, aki semmit sem csinál.

SD: Mi folyamatosan halljuk, hogy a rezsim annyira megfélemlítette az alavita közösséget, hogy már azt gondolják, ez egy túlélésért folytatott harc, élet vagy halál kérdése. Hogy gondolod, ti képesek lehettek ezeket a félelmeket lenyugtatni?

Mrie: A probléma ezzel a közösséggel, hogy nem lehet velük megértetni dolgokat. Csak azt tudják, hogy ha alavita vagy és a rezsimmel szemben állsz, akkor a büntetésed megduplázódik.

Ha látták volna a történeteket és bekapcsolták volna a tévét és hallották volna a jelszavakat, akkor tudnák, hogy ez a forradalom nem ellenük irányul.

SD: Jelenleg ha valaki az alavita közösségből feláll, mint te, és a forradalmat támogatja, akkor mi történik?

Mrie: Megölnék az édesanyját.

SD: Ezt mondják?

Mrie: Nem, de velem megtörtént. Én nem terrorista vagyok. Nem csináltam semmi rosszat sem. Csak kiléptem egy kis közösségből és mondtam, hogy a felkelés oldalára állok. Nem fogom csendben végignézni ezt a vérontást. Ez nem politikai ügy, hanem emberi… ez a forradalom értünk van, a gyerekeinkért, az unokáinkért.

SD: Az egész rezsim meg tudna változni másnapra. Bármikor is fog ez megtörténni, hogy fog ez a közösség erre válaszolni? Hogy fog Szíria megváltozni, ha ilyen magasfokú félelem él az alavita közösségben?

Mrie: Vannak jelenleg felszabadított régiók. Vannak alavita emberek azokon a felszabadított területeken, így lehet látni példáit egy új Szíriának, hogy hogyan alakul ki. [Az ellenzék] nem öli meg az alavitákat, nem üldözik el őket az otthonaikból. Egyek vagyunk. Egy jó közösség vagyunk. Nem Basár el-Aszad miatt, hanem mert mi egy békés nép vagyunk.

SD: Van néhány alavita is a koalícióban, az ellenzékben. A szélesebb alavita közösség tiszteli ezeket az egyéneket? Lehetnek ezek a személyek vezetők és segíthetik a közösséget?

Mrie: A közösség gyűlöli azokat az alavitákat, akik Moaz al Khatib [4] [en] mellett állnak. Azt mondják, hogy ők nem is alaviták – csak száműzöttek.

Én személy szerint ebben a szituációban élek. Betörtek a házamba. Ellopták mindenemet. Ellopták a főiskolai dolgozataimat. A rezsimet támogató alavita közösségtől csak negatív szavakat kaptam Facebookon.

Loub

SD: Miket mondtak?

Mrie: Hogy megérdemelted és azt kívánjuk, hogy ugyanaz történjen veled, mint ami az anyáddal is megtörtént.

SD: Szerinted maradni fog mindig is valamiféle düh az Aszad mögött álló alaviták irányába?

Mrie: Szíriában a bombázások még mindig folytatódnak és mindennap több halott ember van. Így nem tudjuk igazán eldönteni a jövőbeli Szíria képét. Tudjuk, hogy bosszúval nem lehet felépíteni egy országot, egy demokráciát. Kimentünk az utcákra és áldozatokat hoztunk, hogy egy új országot építhessünk fel; a bosszú nem fog minket segíteni ebben. De meg fogjuk büntetni azokat az embereket, akik a hibákat elkövették, akik gyilkoltak.