Panyi Szabolcs (26) a népszerű magyar blog, a Véleményvezér szerkesztője és egyik szerzője. 2011 szeptemberében csatlakozott a Global Voices magyar nyelvű oldalához, 2012 márciusa óta az oldal társszerkesztője.

Global Voices: A Junior Prima díjat minden évben tehetséges fiataloknak adják oda. Az lehetséges, hogy te vagy az első blogger, aki megkapta?

Panyi Szabolcs: Igen, én vagyok az első, aki bloggerként kapja. Nyilván ez kicsit formabontó, nemcsak nekem szól, hanem egyrészt a blognak, tehát a többi szerzőnek, másrészt ezzel elismerik azt is, hogy Magyarországon a blogok az online médián belül mennyire fontosak lettek.

GV: Mielőtt a Global Voiceshoz csatlakoztál, én többször idéztem a Véleményvezért az angol oldalunkon, mert azt gondoltam, hogy nevéhez híven egy irányadó blog a magyar olvasók számára. Mi a kulcsa annak, hogy ennyire népszerű lett egy közéleti témákkal foglalkozó blog?

P.Sz.: Leginkább szerintem az, hogy megpróbálunk angolszász stílusban, tömören, röviden írni és a lehetőségekhez képest minél higgadtabban. A blogokra meg a magyar publicisztikákra jellemző, hogy eléggé szenvedélyesek, elfogultak és szeretik az ironikus, fikázós stílust. Mi valami mást akartunk, és ezzel a higgadtabb stílussal azt a közönséget is elérjük, akik nem biztos, hogy egyetértenek velünk vagy csak a saját véleményüket akarják visszahallani. Mi nem is az egyetértésre megyünk rá, hanem arra, hogy gondolkozzanak el. Mondjukeltolódtunk a kormánykritika irányába az utóbbi időszakban, de hát az egész magyar politika megváltozott.

Panyi Szabolcs, a Véleményvezér blog szerkesztője.

Az a koncepció, hogy kiemeljük az előző nap magyar olvasók szempontjából legfontosabb történését, tehát így végülis megkönnyítjük azoknak a dolgát, akik olyan szorosan nem követik a politikát, hogy mindig megtalálják azt, ami fontos történet, és nem kell átbogarászniuk egy csomó mindent. Ezenkívül együttműködünk az Indexszel, az Indexnek és a Blog.hu-nak nagyon sokat köszönhetünk, azzal, hogy ők címlapra tesznek, a saját törzsanyagaik közé is beemelnek, ezzel elképesztően sok olvasót adnak nekünk.

GV: Ismered az olvasóidat, van elképzelésed arról, hogy kik olvassák a Véleményvezért?

P.Sz.: A Facebook csoportunk statisztikái alapján leginkább a huszonöt-negyvenöt közötti korosztály, inkább férfiak és budapestiek. Szoktam gyakran találkozni olyan emberekkel, akik mondják, hogy olvassák, és ez mindig jó érzés. Mostanában a politikailag középen állók, a kiábrándult, csalódott jobboldaliak,mellett a kormánypárttal régebb óta kritikusak azok, akik olvasnak. De igazából akiket elsősorban meg akarunk szólítani, azok egy kicsit olyanok, mint mi, tehát 45 év alattiak, húszasok, harmincasok, szeretnék, hogy Magyarország a nyugati normákat kövesse, hogy elnyomó rezsimek helyett a nyugati szövetségeseivel legyen jóban, hiszen a Nyugathoz tartozunk. Meg persze, hogy ésszerű, pragmatikus gazdaságpolitikát folytasson a kormány, mert ez teszi az országot erőssé. Vagyis klasszikus mérsékelt jobboldaliak, akik egy jó ideje csalódottsággal nézik a magyar politika alakulását.

Az a nevünk, hogy Véleményvezér, mert nemcsak az a cél, hogy sok embert érjünk el, hanem az is, hogy elérjük azokat a fontosabb embereket, akik befolyással rendelkeznek,véleményformáló erejük van vagy döntési pozícióban vannak.. Ezt kihasználva igyekszünk felhívni a figyelmet számunkra fontos témákra, ezért van, hogy valamivel többet foglalkozunk, mint amennyire az a szélesebb közönség számára fontos lehet, például a kommunista titkosszolgálati múlttal.

GV: Egy ponton közéleti szereplőket, újságírókat, szakértőket kértetek fel a cikkek kommentálására. Hogyan zajlott le ez a folyamat?

P.Sz.: Lezártuk a kommentelést a nagyközönség számára, mindenki a Facebookon szólhat hozzá a cikkeinkhez, saját néven, itt általában ötven-száz-kétszáz komment érkezik egy cikkre. A blogon pedig húsz-harminc meghívott kommentelő tud hozzászólni, akik főleg közgazdászok, újságírók, politológusok, egyetemi tanárok, különböző szakemberek, akik mind 45 év alattiak és valami saját teljesítményt már letettek az asztalra. Ők lennének a mi ideális olvasóink, illetve ők azok, akiket mi szeretnénk prezentálni az olvasóknak, mint olyan figurákat, akikre sokkal érdemesebb odafigyelni, mint azokra a leszerepelt, öreg megmondókra, akik a szocializmusban nőttek fel és azóta is ugyanazt ismételgetik.

GV: Volt valami egyéb oka annak, hogy a kommentelőket átirányítottátok a Facebookra?

P.Sz.: A magyar kommentezési kultúra nagyon alacsony és azt akartuk, hogy nálunk minőségi kommentek legyenek, illetve, hogy minőségi vitakultúra alakuljon ki. A posztokhoz  rengeteg komment jött, mondjuk ezer fölötti, és ahhoz, hogy valami értelmeset kibogarássz,  végig kellett pörgetni az egészet, tehát teljesen értéktelen tartalom volt, vagy inkább az értékes tartalom elveszett az értéktelenben. Ezzel lépéssel viszont meg tudtuk oldani azt, hogy a kommenteknek is minden esetben legyen hozzáadott értéke.

Legutóbb kommentelt például Varró László a Nemzetközi Energia Ügynökségtől [a gáz-, szén- és árampiaci divízió vezetője ­– a szerk.], amikor magát a kommentet is kiemelte az Index a címlapjára, és az hozott még plusz húszezer olvasót. Csak azzal, hogy ezt a kommentet kiemelték.

GV: A Blog Action Day alkalmából megjelent cikkedben a magyar bloggerek helyzetéről azt írod, hogy ők szabadok, bármit megírhatnak. Ezt most is így gondolod?

P.Sz.: Igen, végülis bármit megírhatnak. Nyilván vannak pártkötődéssel rendelkező bloggerek, akiknek a blogját így-úgy vagy pártok finanszírozzák, vagy ők maguk dolgoznak a politika közelében. Ők persze nem írnak le bizonyos dolgokat vagy nem fogalmaznak olyan élesen, még ha kritizálják is a sajátjaikat, bizonyos, a saját politikai oldalukon népszerű témákat pedig előszeretettel pörgetnek.

GV: Ha a bloggerek szabadon írhatnak, akkor mondhatjuk, hogy valamilyen szinten átvették az újságírók szerepét?

P.Sz.: Mi, bloggerek gyorsabban tudunk reagálni és saját témákon dolgozhatunk szinte kötöttségek nélkül, miközben a szerencsétlen újságíróknak bent kell ülniük a szerkesztőségben, és tolni ki az MTI-híreket huszonnégy órában, ezért sokszor nem nagyon marad kreativitásuk vagy idejük véleménycikkeket írni. Inkább a publicisztika műfajában mondható el, hogy a bloggerek nagy mértékben átvették az újságírók szerepét. Klasszikus, neves, tekintélyes publicisták már nem nagyon vannak Magyarországon, akik pedig vannak, azok kiöregedtek, napilapokba írnak, vagyis az a közeg, akikhez mi elsősorban szólunk, nem nagyon olvassa őket.

Kilin Emőke, Panyi Szabolcs, Novák Tamás, Molnár Kata, Netoleczky Nóra, Buzás Andrea, Höll Andrea, Dobsinszki Diána – a Global Voices magyar oldalának önkéntesei.

GV: Miért tartottad fontosnak, hogy a Global Voicesnál önkénteskedj?

P.Sz.: Engem nagyon érdekel a Közel-Kelet és Közép-Ázsia, illetve a harmadik világbeli féldiktatúrák, diktatúrák helyzete. Még 2011 tavaszán találkoztam Németországban egy bloggertúrán bloggerekkel Tunéziából, Indonéziából, Mongóliából és egyéb helyekről, és nagyon megérintett, hogy ugyanaz a foglalkozásunk, ugyanahhoz a generációhoz tartozunk, és mennyire más tétje van annak, hogy mit jelent blogolni Magyarországon és ezekben az országokban. Kerestem a lehetőséget, hogy hogyan tudnám a saját országomban az ő ügyüket népszerűsíteni, vagy arra legalább felhívni a figyelmet. A Global Voices erre egy jó lehetőség.

 

GV: Szerinted mi a legnagyobb kihívás a GV magyar csapata számára?

P.Sz.: A legnagyobb kihívás, hogy a magyar olvasókat a határokon túli olyan dolgok, amelyeknek nincsen közvetlen magyar vonatkozása – vagy nem lehet vonatkoztatni, párhuzamot vonni a magyar eseményekkel –, kevésbé szokták érdekelni, kivéve a bulváros témákat. Például az utcán molesztált indiai lány esete volt az egyik legnépszerűbb cikkünk, és azt át is vették más oldalak bulvárhírként. De nagyon sokan olvasták nemrég a Sattar Behesti iráni blogger halálra kínzásáról szóló írást, ami kicsit meglepett és örültem, hogy legalább Magyarországon is hallanak erről a szörnyű történetről. Sajnos az olyan témáknak, mint az internet- és szólásszabadság ügye, egyelőre még nehéz közönséget találni.

GV: Melyik volt a legsikeresebb poszt vagy téma, amit a Global Voices lefordított magyarra?

P.Sz.: A fentieken túl a Safarov-ügyről szóló fordítások, mert volt magyar vonatkozásuk, hiszen a magyar kormány engedte szabadon gazdasági előnyökért a Budapesten egy örmény diáktársát baltával meggyilkoló azeri Ramil Safarovot. A baltás gyilkost aztán a kiadatás után az azeriek azonnal kegyelemben részesítettek és hősként ünnepelték, még az azeri elnök nem hivatalos Facebook oldalának borítóképét is Safarov fotójára cserélték le, erről szólt a fordítás, ami bejárta a magyar online médiát.