Malecón sétány, Havanna, Kuba. Kép a Flickr felhasználó Patxi64-től (CC BY-NC-ND 3.0).

Egyszer meginterjúvoltam egy kubai bloggert, aki egy olyan helyként jellemezte a világhálót, ahol a kubaiak – azon kevesek legalábbis, akik használták az internetet – az állampolgári lét egy olyan új, aktív, részvételen alapuló és demokratikus formáját tapasztalhatták meg, melyet a kubai valóság nem engedett meg számukra. Interjúalanyom szavaival élve, „folyamatosan tanuljuk, hogy hogyan válhatunk a virtuális tér polgáraivá.” S habár az ő fókuszának a középpontjában a szabad véleménynyilvánítással kapcsolatos igencsak specifikus korlátozások álltak, én tágabban értelmeztem ezt a nézőpontot, miközben azon internetes aktivista kollégáimra gondoltam, akik gyakran jellemzik magukat az internet polgáraiként.

Ahogy az internetes mozgalmak egyre inkább teret hódítottak, sokunkban kialakult egyfajta „csináld magad” állampolgári tudat, mely jóval erősebben kötődik egy globális közösséghez, mint egy nemzetállammal kötött tranzakciós megállapodáshoz. Nemcsak keményen küzdöttünk bizonyos elvi álláspontok megtartásáért, mások elvetéséért, hanem ténylegesen elkezdtük kidolgozni az emberi jogok alkalmazásának nemzetközi elveit [en] az internetes kommunikáció tekintetében. Az országhatárok és a nemzetiségek számos tekintetben továbbra is meghatározó jellegűek, de már közel sem olyan élesen kirajzolódóan vagy kötelező érvényűen, mint korábban.

Ez a két paradigma – a nemzetállamok hagyományos világa és az interneten szörfölők határok nélküli világa – csúnyán összeütközésbe került idén júniusban, mikor az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, hogy az Egyesült Államok kormánya kémkedett a világ lakosságának egy jókora része után. Könnyű azt feltételezni, hogy a körülményektől függetlenül ez mindenképpen bekövetkezett volna, de azok a konkrét meghatározások, melyek az NSA törvényellenes és ellenőrizetlen felügyeleti rendszerének irányelvei voltak, igencsak kényesen érintették az országhatárok és az internetes polgárság kérdéseit.

Most már tudjuk, hogy az NSA kémtevékenysége egy személy „külföldi mivoltának” önkényes meghatározásától függ. Arra a téves feltételezésre alapozva, hogy a terroristák rendszerint külföldi származásúak, az amerikai hatóságok – ahelyett, hogy az adatgyűjtést azon személyekre korlátozták volna, akik ténylegesen kapcsolatban álltak terrorista szervezetekkel – az összes külföldi érintkezéseit nyomon követték.

Ha elemzők bizonyítani tudták valakiről, hogy külföldi vagy erre legalább 51 százalék esély van – egy arra alapozott becslés, hogy milyen gyakran érintkezett országhatárokon túl élő egyénekkel –, az NSA kénye-kedve szerint kémkedhetett az adott személy után. Elvégre az Egyesült Államok törvényei szerint a kormány nem köteles biztosítani az alkotmányos védelmet azok számára, akik külföldön élnek.

Az eset óta számos aktivista foglalkozik az amerikai nép jogainak védelmével; ezen kritériumok szerint a népesség több mint fele külföldinek bizonyult. Az NSA esztelen, „külföldiséget” felmérő tervezete bizonyította, hogy az interneten lehetetlen egy bizonyos csoport – jelen esetben az amerikai nép – jogait előbbre helyezni más csoportok jogainál.

Ennek a politikának az eredményei szintén illusztrálják országhatáraink áteresztőképességét. Míg legtöbbünk legalább egy államhoz tartozik, mindennapi internetes kommunikációnk során más országok polgáraival is kapcsolatba kerülünk. Az országhatár fogalma képlékennyé vált.

A való világban elfogadjuk a tényt, hogy törvényeink és jogaink országonként változók. De a világhálón, ahol mind a társadalmi normák, mind a technikai adottságok egy jóval rugalmasabb valósághoz vezettek, ebbe nem olyan könnyű belenyugodni. Ha továbbra is az állampolgárságot és egyéb kezdetleges szempontokat alapul véve csak bizonyos személyek jogait védjük meg, elkerülhetetlenül veszíteni fogunk. A határok nélküli világot, melyet a technológia biztosított számunkra, nem csupán egy eszményi fogalomként kell felfognunk, hanem egyben pragmatikus valóságként is. Az internet lehetőséget nyújt arra, hogy ténylegesen megpróbáljuk mindenki jogait egyformán megvédeni.

E kihívásokkal szemben jogi aktivisták világszerte az egyetemes emberi jogok érvényesítésén és fenntartásán dolgoznak – egy olyan koncepcióén, melynek az amerikai vezetők (nyilvánvalóan nem előrelátóan) legelső indítványozói voltak. Vitathatatlanul, még soha nem adódott jobb alkalom ezen koncepció megvalósítására. Egy olyan közvetítő eszköz áll rendelkezésünkre, mely ugyan nem teljes mértékben egyetemes, de közelebb áll hozzá, mint bármely más médium valaha is. Az internet nem csupán azt teszi lehetővé számunkra, hogy valóságként fogjuk fel ezt az egyetemességet, hanem azt is, hogy tegyünk is ennek érdekében.

Ellery Roberts Biddle a Global Voices Advocacy szerkesztője és a Global Voices közösségének tősgyökeres tagja. Jelenleg San Franciscóban él, ahol legtöbb idejét a cikkírásnak szenteli; palettáján szerepel a véleménynyilvánítás szabadsága, az internetes adatvédelem, valamint az internethasználat politikája Kubában. Blogbejegyzései half-wired [en] című oldalán olvashatók. Kövesd őt Twitteren: ellerybiddle.