A cikk egy, a RuNet Echo által készített, a kelet-ukrajnai orosz nyelvű blogszférát bemutató hosszabb tanulmány része. A teljes interjúsorozat az Eastern Ukraine Unfiltered oldalon érhető el.
A Janukovics-rendszer februári bukása óta a Dél- és Kelet-Ukrajnában eluralkodott politikai erőszakot sokan egy idealizált szovjet múlt iránti nosztalgiával próbálják magyarázni. Egyes kommentátorok, mint például Julia Ioffe, generációs jelenségként írják le ezt a nosztalgiát. Vagyis: azok, akik túl fiatalok ahhoz, hogy emlékeik legyenek a szovjet korszakkal kapcsolatban, kevésbé hajlamosak idealizálni azt.
Ha van is benne igazság, a 32 éves Szevasztopoli Borisz Rozsinra biztosan nem alkalmazható ez a megállapítás. Rozsin, aki a népszerű Cassad ezredes nevű blogot működteti, az egykori Szovjetunió, s különösen az ország második világháborús katonai sikereinek csodálójaként nem érez bűntudatot. Akárcsak Sztálin iránti rajongása miatt sem, akinek a győzelmet és a Szovjetunió látványos gazdasági fejlődését tulajdonítja. Blogjának a következő, félig-meddig ironizáló alcímet adta: „a totalitárius propaganda szócsöve”. Rozsin szerint írásait legnagyobb részt saját kommunista meggyőződése inspirálja, mely arra ösztönzi őt, hogy a különböző eseményeket dialektikusan és osztály-alapon próbálja értékelni. (Rozsin blogjának angol nyelvű változata ide kattintva érhető el, ebből a cikkből pedig kiderül, hogy a férfi a blogíráson túl közvetlenebb formában is állást foglal az ukrajnai polgárháborút illetően – a fordító megjegyzése.)
A marxista politika és a hadtörténelem mellett Rozsin blogjának bejegyzései érintik a tömegkultúra, a videojátékok és a sci-fi világát is. Bár ez utóbbi témák az elmúlt hónapok folyamán háttérbe szorultak, mivel saját bevallása szerint Rozsin ideje nagy részét az tölti ki, hogy információkkal szolgáljon A Donyeck-medencében zajló háborúról, az ottani harcosokat és a menekülteket segítendő.
A Cassad ezredes blog óriási népszerűségre tett szert az „udvarias emberek” krími jelenléte óta. A Krím-félsziget Oroszországgal való „újraegyesítésének”, valamint a Kelet-Ukrajnában szárba szökkent különböző „népköztársaságok” elkötelezett támogatójaként Rozsin a kijevi kormányzatot egy illegitim „fasiszta juntának”, vagy banderaista bandának tartja és az ukrajnai zavargásokért a NATO-t, valamint az USA-t teszi felelőssé. Blogjával sikerült ráéreznie az orosz nyelvű olvasók hangulatára, akik posztjait ezrével lájkolják, kommentelik és osztják meg.
Rozsin nem akar sok időt vesztegetni a mainstream médiára.
Я не верю в существование независимых СМИ – все они так или иначе зависимы от государства или от денег частных лиц, определяющих редакционную политику… Мэйнстримовые СМИ создают либо лакированную, либо ложную картину, поэтому они как правило не служат для меня истиной в последней инстанции. События в Крыму хорошо показали, что реальная жизнь несколько сложнее ура-патриотической или проукраинской пропаганды. Блоггерам и писателям важном понимать, что мир меняется и при должном усердии или таланте, можно самому стать настоящим СМИ сопоставимым по значению с мэйнстримовой прессой.
Nem hiszek a független médiában, mint olyanban: így, vagy úgy, de mind függenek az államtól, vagy az irányvonalukat meghatározó magánszemélyek pénzétől. A mainstream média egy sterilizált, vagy hamis képet tár elénk, mivel egyáltalán nem azt szolgálja, amit én igazságnak gondolok. A krími események nagyon jól megmutatták ezt, hiszen a valóság sokkal bonyolultabb volt annál, mint ahogy azt az ukrán, vagy a[z orosz] soviniszta propaganda sugallta. Fontos, hogy a bloggerek és a publicisták megértsék: a világ változik és kellő céltudatossággal, vagy tehetséggel te magad lehetsz az „igazi média”, olyan befolyással, mint amilyennel a mainstream sajtó bír.
Ugyanakkor nem kimondottan optimista a blogírás jövőjével kapcsolatban.
До недавних пор блогосфере была своего рода исключением, но сейчас и ее будут потихоньку подминать в рамках государственного регулирования интернет-пространства.
Egészen mostanáig a blogszféra kivétel volt, de újabban egyre inkább alárendelődik a kiberteret szabályozni igyekvő állam befolyásának.
Rozsinnak nem jelent problémát az, hogy a donyecki szeparatisták támogatása egy társaságba sorolja őt az orosz szélsőjobboldali erőkkel és nacionalistákkal, akiknek a nézetei szöges ellentétei egy kőkemény balosénak. Rozsin párhuzamot von azzal a „nemzetközi támogatással”, amit a spanyol polgárháború idején kaptak a köztársaságiak – és nem csak a kommunistáktól. Számára a jelenlegi konfliktus egy lehetőség.
Левое движение сейчас в кризисе, и коммунисты должны использовать эту войну, для того чтобы учиться организации, координации и другим полезным вещам (в том числе и у правых – не идеям, но методу), которые могут пригодится в обозримом будущем.
A baloldali mozgalom válságban van és a kommunistáknak hasznosítaniuk kell ennek a háborúnak a tapasztalatait a szervezést, a koordinációt és minden más dolgot illetően, ami hasznos lehet a jövőben. Akár a jobboldaltól is kölcsönözve ötleteket – természetesen a módszereikre, s nem a nézeteikre gondolva.
Rozsin nem különösebben kedveli Putyint, akit ő elutasít, mint afféle „kapitalista főnököt”. Ennek ellenére a blog rendkívül népszerűségre tett szert a Putyint támogatók körében. És egyszersmind kiváltotta az ukrán hírszerzés haragját. Rozsin szerint Kijev le akarja őt tartóztatni „a fennálló rend megdöntésért, szeparatizmusért és terrorizmusért”. Az utóbbi vádban Rozsin szavaival élve pusztán az a felfogás fejeződik ki, „ahogy a kijevi junta értelmezi a donyeckieknek nyújtott segítséget”.
Különös és érdekes idők ezek, amikor egy hadtörténelem- és sci-fi-kedvelő meggyőződéses sztálinista az orosz nyelvű internet kedvencévé és az ukrán állam ellenségévé válhat. De míg Rozsin politikai felfogása révén Oroszországgal egy oldalon áll, azzal együtt ki is van szolgáltatva neki. Azáltal, hogy de facto orosz területen él, a moszkvai hatóságok a Cassad ezredest hivatalosan tömegmédiumnak minősíthetik, korlátozva ezáltal Rozsint a szabad véleménynyilvánításban. Hogy ez a veszély mennyiben fogja befolyásolni blogírói tevékenységét, az csak ezután fog kiderülni.
1 hozzászólás