Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Azt akarom, hogy a riportalanyaim újságíróként tekintsenek rám

BFC6

A Bishkek SQ egy feminista civil szervezet, amely kirgiz nőket érintő kérdésekkel foglalkozik. A táblán a következőt olvashatjuk: „Szükségem van a feminizmusra, mert az embereknek tisztelniük kéne a személyes teremet. Nincs szükségem senki tanácsaira vagy utasításaira.” Fotó: Bishkek SQ. A Bishkek SQ a Rising Voices támogatottja.

A nemek egyenlőségéért folytatott harc továbbra is központi szerepet játszik a kirgiz politikában és társadalomban. A szomszédos országokkal összehasonlítva jóval több nő dolgozik vezető pozícióban a kirgiz közéletben, de a sztereotípiákból és a zaklatásból adódó folytonos stressz sokuknak megnehezíti a munkáját.

A következő részlet egy kirgiz újságírótól, Asel Kalybekovától szármarzik, aki az EurasiaNet.org oldal Inside the Cocoon blogjára írt bejegyzést „Biskeki napló: interjút akarok, nem randevút” címmel:

Minden alkalommal, mikor bekopogok egy újabb kirgiz politikus, tisztviselő vagy üzletember ajtaján, rengeteg kérdésem van. Ez a munkám újságíróként. De a legrémisztőbb kérdés nincs leírva a füzetembe: vajon rám fog-e hajtani?

Mikor először készítettem interjút Biskekben egy tisztviselővel, megpróbálta megfogni a kezem, mikor magunkra maradtunk az irodájában. Megalázva mentem el, azt gondoltam, ez biztosan soha többet nem fordul elő. Tévedtem.

Az az elképzelés, hogy a nők nem többek, mint egy húsdarab, elég mélyen van elültetve az emberek fejében. Valójában egészen mostanáig a kirgiz törvény előtt egy birka ellopása súlyosabb bűnnek számított, mint az, hogy valaki menyasszonyt rabol magának. [A feleségrablás még mindig sok helyen élő szokás Közép-Ázsiában, a szerk.]

A nőknek azt tanítják, hogy magukat hibáztassák. Egy januárban megjelent, 8000 kirgiz nővel készített felmérés szerint 6 százalék gondolja úgy, hogy a nő megérdemli a verést, ha odaégeti a vacsorát, 23 százalék szerint pedig akkor is, ha a férj megkérdezése nélkül hagyja el a házat. Tavaly nyáron egy képviselőnő azért lobbizott, hogy ne engedjék külföldre utazni a 22 évesnél fiatalabb lányokat. Azt mondta, csak „meg akarta óvni a génállományt“.

Eleinte azt gondoltam, hogy az én hibámból adódhat a közeledésük, hogy esetleg nem megfelelően öltöztem fel, vagy nem megfelelően viselkedtem. Megváltoztattam a sminkemet és szemüveget kezdtem hordani, hogy idősebbnek tűnjek. De hiába, sosem ért véget. A férfiak rendszeresen felhívtak az interjúk után, kávézni hívtak, hogy „jobban megismerjük egymást”. Szakmai szempontból elég nagy kihívás elmagyarázni egy képviselőnek, vagy egy miniszternek, hogy nem érdekel az ajánlata, úgy, hogy közben megmaradjon a jövőbeni interjú lehetősége.

Kalybekova részletezi azt a kirgiz nők körében általános problémát is, hogy házas emberek zaklatják őket a közösségi hálókon:

A flörtölés nem áll meg a telefonhívásoknál, és a zárt ajtók mögötti közeledéseknél. Nemrég találkoztam egy politikussal, aki Nyugaton végezte tanulmányait. Először csak azt ajánlotta fel, hogy hazakísér, de aztán SMS-ek és Facebook üzenetek hadával találtam szembe magam arról, hogy rám gondol és látni akar. Jól ismerem a lányát, egy évvel fiatalabb nálam. Megemlítettem ezt neki, de erre sem hagyta abba.

Azt hittem, csak velem történik ez, de a barátnőim is hasonló dolgokat éltek át. Egyikük, aki most 28 éves, egy állami szervezetnél dolgozott titkárnőként, ahol elmondása szerint állandóan szexuális ajánlatokat tettek neki. Soha nem mert beszélni a frusztrációjáról a feletteseinek. „Senki nem vett volna komolyan. Nő vagyok, s ez azt jelenti, hogy én vagyok a hibás.” Felmondott. Az élmény teljesen elvette a kedvét attól, hogy karriert csináljon. Most főállású anyaként van otthon.

A családunk egyik barátja, a 48 éves Aizhan kiváló főkönyvelő egy nagy magánvállalatnál Biskekben. Elmondta, hogy egész pályafutása alatt harcolnia kellett a szexuális zaklatás ellen. „Azt mondták, hogy ha sikeres akarok lenni, akkor barátságosnak kell lennem a főnökeimmel és az üzlettársaimmal. Nyilván a barátság az utolsó dolog, amit akarnak” – mondta nekem Aizhan.

A legszörnyűbb az egészben, hogy ezek a hitvány férfiak azt hiszik, hogy tetszetős a bánásmóduk. Mi másért jönnék az irodájukba? Fiatal vagyok és egyedülálló, mi mást akarhatnék? A kirgiz gondolkodás szerint, mivel huszonéves vagyok és nem házas, csakis könnyű nő lehetek.

Mikor a hatalom legfőbb helyein járok Kirgizisztánban, célpont vagyok. Azt akarom, hogy a riportalanyaim újságíróként tekintsenek rám, nem pedig szexuális tárgyként. Azt akarom, hogy üzletről és politikáról beszéljenek velem, nem pedig arról, hogy mennyire csinosnak találnak. Mert mindez befolyásolja az énképemet. Minden egyes ajánlat után elismétlem magamnak, hogy nem az én hibám. De minél többet fordul elő, annál kevésbé hiszek magamban és annál kevésbé vagyok magabiztos a munkámban.

Kalybekova beszámolójában más nők is magukra ismertek, akik már dolgoztak a közép-ázsiai régióban. A Kazahsztánban kutató Dena Sholk a következőt írja:

Teljes mértékben magamra ismerek ebben a bejegyzésben az @EurasiaNeten. Rengeteg hasonló élményben volt részem a Kazahsztánban folytatott kutatásaim során.

A nemrég megjelent Global Voices-bejegyzések ehhez hasonló kirgizisztáni küzdelmekkel foglalkoznak. Itt van például Aliaszkar Agyiloj cikke, amelyben elmeséli, hogyan támadott rá egy nők jogaiért harcoló csoportra a tömeg, mert keresztény misszionáriusoknak hitték őket. És itt van Mahina Sodizoda cikke egy fiatal nőről, aki azt írja le Twitteren, hogyan rabolták el feleségnek.

1 hozzászólás

Csatlakozz a társalgáshoz

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.