Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Újabb bangladesi bloggert öltek meg a vallás nevében

Március 30-án reggel feltehetően vallási fundamentalisták macsetével szabdaltak halálra egy helyi fiatalt, Oyasiqur Rahman Babut. Bangladesben ez volt a második ilyen jellegű támadás egy hónapon belül.

Rahman szinte azonnal meghalt, miután hárman rátámadtak a nyílt utcán és teljesen felszabdalták az arcát egy bozótvágóval. Egy utazási ügynökségnél dolgozott főállásban, de online jelenléte volt igazán jelentős: a Washiqur Babu álnéven publikált a Facebookon és más platformokon is. Valódi neve haláláig ismeretlen maradt az általa látogatott internetes közösségekben.

A Facebookon számos bejegyzést írt, melyben felszólalt az irracionális vallásosság ellen, a Bangladesi Ateista (Atheist Bangladesh) nevű csoportnak is tagja volt. Számos blogon jelen volt, köztük a dhormockery.comon is, melyen ateisták kritizálják szatirikus hangnemben a világ vallásait, beleértve az iszlámot is. A Logical Forum nevű fórumnak is tagja volt, illetve írt a helyi somewhereinblog platformra is.

Az incidens épp egy hónappal azután történt, hogy meggyilkolták Avidzsit Roy-t, egy bangladesi-amerikai szekuláris bloggert, szakírót. (A Global Voices cikke erről itt olvasható angolul.) Avidzsit halálát követően Rahman csatlakozott a tüntetéshez, mely a gyilkosokat kárhoztatta, és Roy iránti tiszteletből a Facebook profil- és borítóképét olyan képre cserélte, melyen az áll: #iamavijit („én vagyok Avidzsit”) és „a szavakat nem lehet megölni’.

Screenshot of the Facebook page of Rahman.

Rahman Facebook profiljának képe

A blogger Ahmed Radzsib Haider és Avidzsit Roy gyilkosságaihoz hasonlóan, Rahman támadói is a fejre és a nyakra céloztak. A gyilkosok megpróbáltak elmenekülni, de kettejüket járókelők tartóztatták fel a rendőrség érkezéséig. A BDNews24 értesülései szerint egyikük egy csittagongi, másikuk pedig egy Dhaka városának Mirpur negyedében található medresze (iszlám vallási iskola – a szerk.) diákja. Csittagongban különösen erősen van jelen a Hefazat e Islam fundamentalista csoport.

A gyilkosságot jó előre megtervezték. Az egyik vádlott a következőket mondta:

ব্লগ কি বুঝি না, আর তার লেখাও আমরা দেখিনি। হুজুরের পরামর্শ, সে ইসলামবিরোধী। তাকে হত্যা করা ঈমানি দায়িত্ব। আর সেই ঈমানি দায়িত্ব পালন করতে ওয়াশিকুরকে হত্যা করেছি।

Fogalmunk sincsen, mi az a blog és sosem olvastuk, amiket írt. A vallási vezetőnk mondta, hogy iszlámellenes. Kötelességünk megölni őt. Így teljesítettük a kötelességünket azzal, hogy megöltük őt.

Internetes aktivisták és írók fejezték ki részvétüket és felháborodásukat az ismétlődő támadások miatt. Taszlima Nasrin, száműzött író a következőt írta a Twitterre:

Another blogger Washikur Rahman Babu was hacked to death today in Bangladesh by Muslim fanatics. Bangladesh is not a place for freethinkers.

— taslima nasreen (@taslimanasreen) March 30, 2015

Muszlim fanatikusok egy másik bloggert, Washikur Rahman Babut is halálra szabdalták ma Bangladesben. Banglades nem való szabad gondolkodóknak.

— taslima nasreen (@taslimanasreen) March 30, 2015

Az Amnesty International is aggodalmát fejezte ki az eseményekkel kapcsolatban:

#Bangladesh: Horrifying murder of blogger must be ‘wake-up call’ #humanrights http://t.co/2BCFecqxgw

— AmnestyInternational (@AmnestyOnline) March 30, 2015

#Bangladesh: A blogger hátborzongató halálának meg kellene kongatnia vészharangot. #humanrights http://t.co/2BCFecqxgw

— AmnestyInternational (@AmnestyOnline) March 30, 2015

A Gonodzsagaran Mancsa (Nemzeti Ébredés Színtere) az utcán is tiltakozott:

‘Protest March’ against #Blogger Rahman killing. Rahman hacked to death today by extremist group in #Bangladesh. pic.twitter.com/V5z1f667hh

— Dr. Imran H Sarker (@ImranHSarker) March 30, 2015

Tüntetés Rahman #blogger meggyilkolása ellen. Rahmant ma halálra szabdalták #Bangladesben. pic.twitter.com/V5z1f667hh

— Dr. Imran H Sarker (@ImranHSarker) March 30, 2015

Úgy hírlik, hogy az „Obishyashi” (hitetlen) álnév alatt Rahman a szerzője annak az 52 részes sorozatnak a dhormockery.comon, melynek „frappáns válaszok ateisták támadó kérdéseire” a címe. Itt az iszlámmal kapcsolatos kérdéseket sorolt fel azokkal a válaszokkal együtt, melyeket általában az emberek adnak rájuk, de a kérdéseket úgy rendezte, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a válaszok sokszor logikátlanok és gyakran teljesen ellentmondanak egymásnak.

Egy példa, melyet a Nemzetközi Humanista és Etikai Unió (International Humanist and Ethical Union) tett közzé:

Támadó komment 21: Az iszlámot a legjobb és a legteljesebb életmódnak tartják. Ez azt jelenti, hogy a rabszolgaságot is jóváhagyja mindörökre?

Frappáns válasz: Nézd, az iszlám egy humanista vallás. A rabszolgaságot nem tiltották az akkori helyzet miatt. De van hely a „kijásznak és az idzsmának” (a közösség konszenzusa és az analógiás érvelés) az iszlámban. Ez azt jelenti, hogy minden szokás eltörölhető.

Is free thinking becoming fatal in Bangladesh?

A szabad gondolkodás végzetessé válhat Bangladesben?

2013-ban a Hefazate e Islam által vezetett, papokból álló vallásos csoport közzétett egy listát 84 bloggerről, akiket istenkáromló tartalom előállításával vádolnak. Egy internetes újságban megjelent cikk szerint a listán szereplő bloggerek közül nyolcan egyértelmű, vagy rejtélyes okok miatt vesztették életüket. Nem tisztázott, hogy Rahman neve a listán volt-e vagy sem.

Banglades egy nem vallásos parlamenti demokrácia, tehát nincsen saría, vagy blaszfémia törvénykezés. Azoknak, akik ateistának vallják magukat, ugyanannyi joguk van, mint minden más polgárnak. Ugyanakkor az 1860 óta hatályban levő büntetőtörvénykönyv 295A szakasza szerint börtönbüntetéssel sújtható bárki, aki szánt szándékkal, vagy rosszindulatból sért vallási érzelmeket. A kormány passzivitása és a rendőrség erőtlensége is valamilyen szintű büntetlenséget biztosít az iszlamista csoportoknak. Az elmúlt hónapok eseményei pedig alátámasztják, hogy az ország csakugyan veszélyes hely egy szabadon gondolkodónak.

1 hozzászólás

Csatlakozz a társalgáshoz

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.