Anna Nyemcova Moszkvában élő orosz újságírónő, a Newsweek és a Daily Beast tudósítója. Nem csupán Oroszországról ír, hanem a volt szovjet államokról is. Dolgozott már többek közt a Washington Postnak, a Pulitzer Centernek, a Russia Now-nak és az NBC Newsnak.
Anna Nyemcova. A szerző engedélyével.
Az orosz ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov [1] februári meggyilkolását követően, a világ minden tájáról záporoztak Anna Nyemcovához a részvétnyilvánító üzenetek, azon a feltételezésen alapulva, hogy ő és a politikus rokonok. Az azonos családnév véletlen, de tény, hogy mindenketten egy városban, Nyizsnyij Novgorodban születtek és nevelkedtek; egy helyen, ahová a szovjet időkben nem tehette be a lábát külföldi. Anna tizenéves korábólkarizmatikus, göndörhajú tudósként emlékszik Nyemcovra. Azt mondja, ő volt az „első demokrata”, akit látott.
Ma Nyemcova független újságíróként dolgozik két irányba is: Oroszországról tudósít a nyugatnak, illetve a nyugatról az orosz olvasóknak. Ebben a Global Voices-nak adott exkluzív interjúban részletesen beszél Nyemcov politikai tevékenységének jelentőségéről, Putyin korábbi, hirtelen eltűnéséről [2] és az orosz cenzúráról is.
Global Voices: Mi a véleménye a Nyemcov halálával kapcsolatos különböző elméletekről?
Anna Nyemcova: Őszintén szólva, fogalmam sincs. Minden attól függ, hogy ki rendelte el a gyilkosságot. Nem tudok találgatásokba bocsátkozni. A Novaja Gazetában megjelentek alapján csecsen szenátorok rendelték el a gyilkosságot. Az újság még a Ruszlan nevet is megemlítette. Ha a csecsen közösségből indult ki, akkor az okok különbözők lehetnek. Az első oknak köze lehet a Franciaországban közreadott Mohamed-karikatúrákhoz. Nyemcov azt mondta, hogy az újságíróknak joguk van szarkasztikus karikatúrák készítéséhez. A Novaja Gazeta szerint létezhetetett egy lista azokról az emberekről, akiket a [Charlie Hebdo] incidenssel kapcsolatban akartak kivégezni. Ez is lehet az oka annak, hogy megölték, de Nyemcov családja, köztük a lánya sem hisz az eseményeknek ebben a magyarázatában. Megvan az okuk rá, hogy azt feltételezzék ez a Szövetségi Biztonsági Szolgálat [FSZB] közvetlen beavatkozása volt. Spekulálhatunk, de szerintem inkább nem kéne.
Ha engem kérdez, én már láttam többször, hogyan végeznek ki embereket megrendelésre, a saját barátaim körében is. Régebben számos olyan gyilkosság történt, amelyben csecsenek is érintettek voltak. A [Nyemcov-] gyilkosságnak is köze lehet hozzájuk. De akár még az ukrajnai harcokhoz [is] lehet köze. Szerintem mindkét verzió elképzelhető, de semmilyen elméletet nem tudok igazából alátámasztani.
GV: És azok az elméletek, amelyek amerikai érdekeket emlegetnek?
ANy: A legkevésbé elképzelhető verziónak tartom. Nekem ez már inkább összeesküvés-elmélet.
GV: Ez a gyilkosság milyen hatással van az orosz kormányra?
ANy: Nem gondolom, hogy bármilyen komoly hatása lenne a kormányra Nyemcov meggyilkolása. Ugyanakkor aggódnak a sztori csecsen vonala miatt. És a Putyin-éra alatt először, feltételezhetően konfliktus támadt Kadirov [csecsen vezető] és a szövetségi biztonsági erők közt. Mindeközben újabb verziók kerültek napvilágra, és egy kulcsgyanúsított is felbukkant. A letartóztatottak közt van Zaur Dadajev, aki a Kadirov vezette védelmi erőknél szolgált rangidős tisztként. Ráadásul Kadirov kétszer is kiemelte Dadajev hazafiasságát. Minden [más] letartóztatott vagy kapcsolódik, vagy egyenesen a barátja Dadajevnek. Ez az egész letartóztatási folyamat és a speciális műveletek az emberei ellen mind roppantul megalázók számára, az Egyesült Államokat és Európát hibáztatja ezért. Azt nyilatkozta, hogy bármi történjék, ők tudják, hogy Kadirov az orosz elnök oldalán áll – nem mondta ki konkrétan Putyin nevét, csak annyit, hogy „Oroszország elnöke”.
Azt mondanám, hogy jelen pillanatban a bűnüldöző hatóságok egy olyan megoldást keresnek, amely időt ad Putyinnak, aki nem tud választani a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és Kadirov közt, mert mindkettőt becsüli. Pár napja előrukkoltak egy megoldással. Találtak egy férfit [Adam Oszmajevet], akit később az ukrán önkéntes zászlóalj, a Dzsokhar Dudajev parancsnokaként azonosítottak. Ez egy releváns opció, de vannak az orosz liberálisok közt, akik nem hiszik el. Egyébént nagyon emlékeztet arra ez esetre, mikor megvádolták Borisz Berezovszkit, mint az Anna Politkovszkaja meggyilkolásához kapcsolható személyt. Bezerovszki ekkor az országon kívül tartózkodott, és persze mindig könnyebb azokat gyanúsítgatni, akik a front túloldalán vannak, mint egy orosz ellenséget az országon belül. Ezt a verziót nem hiszi el senki.
GV: Milyen következményekkel jár az ellenzék számára Nyemcov halála?
ANy: Komolyakkal, mivel köztudott, hogy kulcsfigurája volt az orosz ellenzéknek és a moszkvai tüntetéseknek. Ő rendelkezett minden fontos kapcsolattal, tudta, kit kell hívni, milyen nyomtatványokat kell beadni ahhoz, hogy egy nyilvános tüntetést engedélyezzenek. Másik nagyon szomorú aspektusa az esetnek, hogy az ellenzéki vezetők közti kommunikációnak is vezetője volt, és köztük sokan vannak, akik nem igazán jönnek ki egymással. Mindenki azonnal megérezte a hiányát. A legmagasabb ranggal rendelkező vezetők egyike volt, politikai pályáján töltött be miniszteri, kormányzói és miniszterelnök-helyettesi pozíciót is. Ráadásul hitt a választási rendszerben. Életvitelét sokan kritizálták, de ettől még igaz demokrata maradt. Gyermekkorom óta ismertem őt. A legutolsó esemény, amit szervezett egy tüntető vonulás, a „Tavasz” volt, melyen a tiltakozók az orosz zászlót vitték volna magukkal. Elszomorította, hogy a nemzeti zászlót csak Putyin támogatói viselik, az volt az álma, hogy visszaszerzi az orosz lobogót az ellenzéknek. Megrendítő volt látni, hogy a halála után a tüntetők végül tényleg vitték a zászlót. Nagyon megrázó pillanat volt ez mindenki számára.
GV: Vannak olyan ellenzéki vezetők, akik legalább olyan erősek, mint Nyemcov?
ANy: Mindannyiuknak szilárd demokratikus nézetei vannak és az együttműködés más módjait próbálgatják. Szerintem még mindig egy jobb együttműködési modellt keresnek. Az ellenzék gyenge pontja, hogy megosztott. Nyemcov nem akart vezetőnek látszani. Például, mikor Alekszej Navalnij felbukkant, Nyemcov nyíltan támogatta őt. A nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy mindig is a támogatója lesz. Nagyon demokratikusan viselkedett, ráadásul számos lenyűgöző korrupciós nyomozásba kezdett. Sosem hallottunk arról, hogy a tisztviselők cáfolták volna a jelentéseit. Más fontos dolgokra koncentráltak: a korrupcióra, a szocsi építkezésekre, amelyről később újságírók cikkei is megjelentek. Tehát ő még az újságírókat is lekörözte. Például szerette volna feltárni a helyi szintű a korrupciót. Sikeres volt az orosz jogi intézményekkel való együttműködésben, tudta, hogyan segítse jogi ügyekben az embereket, hogyan harcoljon a helyi szintű korrupcióval. Ez pedig lényegében alulról szerveződő demokrácia.
Oroszország problémája, hogy az emberek csalódtak a demokratikus értékekben és kiábrándultak. Nyemcov erősen hitt ezekben az értékekben. Nyemcov értette, mikor következményei lettek ennek a kiábrándulásnak, tudta, hogy milyen fájdalmas idők voltak ezek. Éppen ezért a nyomozásnak szentelte az életét, és nagyon keményen dolgozott. Nagyon nehéz időkben volt kormányzó. Szerintem a Kremlben is sokan értik az elhivatottságát, két miniszterelnök-helyettes is eljött a temetésére.
GV: A támadás előtt az újságírók és az aktivisták nem féltették Nyemcov életét?
ANy: Egyikünk sem várta ezt. Hallottuk, hogy aggódik – főleg az édesanyja –, tartottak egy esetleges megtorlástól a kritikái miatt, de egyikünk sem gondolta, hogy ez valóban megtörténhet vele. Persze sok problémája volt, például egy tüntetésen megkéselték, letartóztatták. De egyikünk sem gondolta, hogy rajta volt a veszélyeztetettek listáján, hogy célpontja lehet az ilyen jellegű… agressziónak. Mindenkit megdöbbentett.
Zsinórban nyolc évig tudomást sem vett róla, vagy feketelistára tette a fősodratú média. A szomorú irónia ebben, hogy miután meggyilkolták kezdtek el róla beszélni, előtte bezzeg évekig gátolták a hozzáférését.
GV: A meggyilkolása után emberek mentek az utcára olyan feliratú transzparensekkel, hogy „Nem félünk!”. Most félelem uralkodik az orosz társadalmon?
ANy: Ha interjút készít az emberekkel Oroszországban, sokan kétszer is meggondolják, hogy mit mondanak. A Putyin-éra korai éveiben az emberek talán kicsit nyitottabbak voltak. Másrészt viszont, a kilencvenes években más jellegű félelmek uralkodtak, például, hogy biztonságban érzik-e magukat az emberek. Akkoriban iszonyatosan magas volt a bűnözési mutató, az embereket a nyílt utcán lőtték le. Ez többé már nem így van, legalábbis Moszkva és Szentpétervár már biztonságosnak számít. Vagyis… Nem mindenki számára. Oroszországnak egyébként is sok problémája van. Mindig is nehéz volt az orosz terrorizmust kordában tartani, és a terrorista támadások hatalmas problémát jelentettek a Kreml számára. Nehéz általános következtetést levonni, de úgy gondolom, tényleg történt némi változás az elmúlt évtizedben. Az embernek most önkéntelenül eszébe jut, hogy tényleg elutazhat Csecsenföldre, vagy az, hogy elmehet sétálni anélkül, hogy attól félne, hogy elrabolják.
GV: Most épp Szevasztopolban van, hogy a Krím megszállásának első évfordulójáról tudósítson. Milyen ott a hangulat?
ANy: Pont úgy, mint Oroszországban, itt is aggódnak az újságírók, hogy mit mondhatnak. Az elmúlt hónapokban több muszlim tatár aktivistát is elraboltak. Már nem érzik magukat biztonságban Oroszországban, ilyen emberrablások nem történek ezelőtt.
GV: Milyen most a média helyzete Oroszországban?
ANy: Ha őszinte akarok lenni, például az internetes szabadság miatt a helyzet nem olyan drámaian rossz, mert ott rengeteg dolog történik. Nem is olyan rég még valóban sokan a kihalás szélén álltak, voltak is problémák tavaly, de mára talpra állt a média. Mindig van valamilyen útja-módja, hogy egy kis időt szánjunk a hírekre a neten. A Meduza nevű portál például nagyon érdekes kezdeményezésnek indul. És amikor a Lenta.ru szerkesztőjét kirúgták, számos alkalmazottja, újságírója lépett ki a szerkesztőt támogatva.
Sok barátom dolgozik az állami médiának, akik panaszkodnak, hogy sok cikkük sosem jelent meg. Nem ítélem el őket, mert nekik is meg kell élniük valamiből. Az választás kérdése, hogy valaki az államtól, vagy máshonnan kap pénzt. Akárhogy is, ha mindez segít az embereken, akkor rendben van. Ha ugyanaz a célunk, akkor különböző módon, különböző eszközökkel is el tudjuk érni. Ugyanakkor, elég alacsony annak az esélye, hogy valaki független újságíróként dolgozzon itt.
Különböző régióból származó fiatal újságírók kerestek meg a kérdéssel, hogyan lehet elviselni a tényt, hogy a kormány uralja az összes médiát. Azt mondom nekik, menjenek és keressenek egy olyan erős anyagot, amit egy szerkesztő sem tud lelőni. Egy nagyon emberi és igaz történetet, amit egy média sem tud cenzúrázni. Ezt csak így lehet. Jó példa az édesapám, aki a Pravda tudósítója volt, mégis tudott független sztorikat publikálni.