Március 31-én újra lecsapott Oroszországban az adatszivárogtató Anonymous International (AI) hacker csoport. Közreadtak egy közel 40 ezer SMS-ből álló online archívumot. A csoport szerint az üzenetek Timur Prokopenko befolyásos orosz politikushoz köthetők.
Nem ez az első alkalom, hogy az Anonymous International célba vette Prokopenkót, akiről azt kell tudni, hogy a Putyin-kormány belpolitikájának kialakításában segédkezett 2012 és 2014 között. Az AI idén februárban durván 9500 emailt tett közzé, melyek feltételezhetően szintén Prokopenko fiókjából származnak. A március végi SMS-ek után, a csoport egy másik adag üzenetet szivárogtatott április elején. Ez alkalommal a Telegram üzenetküldő mobilalkalmazásból töltötték le a levelezést, ami feltételezhetően ismét Prokopenkóé.
A csoport története
Az Anonymous International 2013 végén tűnt fel először, azzal, hogy pár órával a beszéd televíziós közvetítése előtt nyilvánosságra hozta Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi köszöntőjét. Azóta a csoport szorgalmasan dolgozik azon, hogy nyilvánosságra hozza egyes orosz politikai erők belső munkálatait.
Sokan a csoport „sajtóosztályának” nevén, Saltaj Boltajként ismerik őket – ez Dingidungi [Révbíró Tamás fordítása, eredetileg Humpty Dumpty] angol mondókahős orosz megfelelője.
A csoport a szivárogtatásait a b0ltai.org oldalon publikálja. Habár az orosz médiafelügyeleti szerv, a Roszkomnadzor elrendelte a tiltását még tavaly júliusban, az oldal továbbra is elérhető Oroszországból, de csak VPN-en (nyilvános hálózaton belül létrehozott magánhálózat) vagy tüköroldalon (egy létező oldal másolata) keresztül. A csoport a Twitteren is jelen van @b0ltai néven, ám mivel ez sem elérthető az orosz közönség számára, nekik a @b0ltai2 duplikátumon keresztül üzennek. Az új SMS-szivárogtatást így harangozta be a Twitteren a Saltaj Boltaj:
СМС переписка из Управления внутренней политики АП РФ. 2011-2014 гг. http://t.co/j8NfmvrlWB
— Shaltay Boltay (@b0ltai2) March 31, 2015
Az Orosz Föderáció Elnöki Kabinetjéhez tartozó Belpolitikai Osztály SMS-ezése 2011 és 2014 közt.
— Saltaj Boltaj (@b0ltai2) March 31, 2015
A Saltaj Boltaj hajlandó beszélni újságíróknak a csoport tevékenységéről, de érthető módon a személyes találkozókat részletesen kidolgozott biztonsági intézkedések előzik meg. A Meduza tudósítójának, Daniil Turovszkinak például egészen Thaiföldig kellett utaznia, hogy találkozhasson a Saltaj Boltaj egyik képviselőjével.
Bangkokban a csoport egyik tagja további részleteket fedett fel az újságírónak. „Gondolhatod, hogy az Anonymous International nem a főállásom, egyikünké sem az. Nem foglalkozunk ezzel állandóan. A Saltaj Boltaj más tevékenységek mellékterméke. Mi információbiztonsággal foglalkozunk… Az a munkánk, hogy létehozzuk a hozzáférést [az információhoz]. Van egy kis ügyfélkörünk, ami elég. Az áraink kb. 30 ezer dollárnál kezdődnek, és nem mondom meg, hogy milyen magasra mennek. Eleget keresünk ahhoz, hogy kényelmesen éljünk és utazgassunk belőle.”
Beavatkozás a média működésébe
A Meduza cikkében, melyet az Anonymous International márciusi szivárogtatásával kapcsolatban írt, kitért a 40 ezer üzenet közt megbúvó számos kirívó beszélgetésre, mint például a Prokopenko és a Nikolaj Molibog (az orosz közmédia-csoport, az RBC igazgatója) közti, vagy az Alexander Zsarovval és Maxim Kszenzovval (a Kreml médiafigyelő szerve, a Roszkomnadzor vezetője és helyettes vezetője) közti kommunikációra.
Prokopenko feltételezhetően megpróbálta befolyásolni az RBC szerkesztőségi elveit, hogy elnyomja azokat a híreket, melyek nem illenek bele a hivatalos kormányzati irányvonalba, ideértve például az ukrajnai történéseket. Más üzenetek állítólag a Prokopenko és a Roszkomnadzor vezetése közti szoros kommunikációt mutatják meg. Például beszélgettek arról, hogy hogyan állítsák bíróság elé szélsőségesség terjesztésének vádjával a Sputnik & Pogrom, népszerű nacionalista weboldal készítőjét. (Prokopenko úgy tűnt, hogy ez ellen volt.)
Egy ilyen eszmecsere alkalmával, a Roszkomnadzor helyettes vezetője Maxim Kszenzov állítólag jelezte, hogy készen áll Oroszországban blokkolni a brit köztelevíziót, a BBC-t, mely lehozott egy történetet egy szibériai aktivistáról, aki javasolta, hogy a hatalom központját helyezzék át Moszkvából a régiókba. Prokopenko feltételezhetően ellene volt a BBC blokkolásának, mivel az megingathatta volna a Russia Today (orosz állami televízió, mely az országon kívül élőknek szól – a szerk.) pozícióját Nagy-Britanniában. Kszenzov sosem tette meg a lépést:
02.08.14 16:12 Ксензов: У меня есть основания блокировать русскоязычный сайт bbc. Но шуму будет на весь мир
02.08.14 16:14 Прокопенко: Угу. Помни, что там Russia Today может пострадать
2014. február 8. 16:12 Kszenzov: Lenne okom blokkolni a BBC orosz nyelvű oldalát. De ez világméretű felháborodást okozna.
2014. február 8. 16:14 Prokopenko: Aha. Ne felejtsd el, hogy ez hatással lehet a Russia Today-re [Nagy-Britanniában]
Egy április elsején közzétett posztban, az RBC általános igazgatója, Nikolaj Molibog megerősítette, hogy a közte és Prokopenko közti kiszivárogtatott beszélgetés valódi. Molibog bocsánatot kért azért a néhány esetért, amikor a posztjához nem illő kifejezésekkel élt az üzenetekben, ám általában véve megvédte a Prokopenkóval való közösségét, mivel szerinte teljesen „normális”, hogy egy nagy médiavállalat vezetője kapcsolatban áll kormánytisztviselőkkel. Kiemelte továbbá, hogy nem felelős az RBC-n megjelenő tartalmakért. Ez Makszim Szoljusz, az RBC főszerkesztőjének munkája.
Jekatyerina Vinokurova
Egy másik újságíró, aki megjelenik Prokopenko SMS-ezésében, a Znak.com-nak dolgozó Jekatyerina Vinokurova, szintén próbálja menteni a menthetőt. A cikkeit mindig nevük elhallgatását kérő kremli forrásokra alapozta, ami most úgy tűnik, hogy Prokopenkót jelentette. A Vinokurovával való kommunikációban viszont a politikus nem volt túl segítőkész. Egyik ilyen alkalommal Vinokurova megpróbálta megszerezni Rusztem Adagamov volt feleségének elérhetőségét, aki azzal vádolja Adagamovot, hogy az megerőszakolta 12 éves nevelt lányát. Prokopenko elutasította ezt a kérést, ám szinte egy pillanattal később mégis átküldte a kontakt információt Jana Lantratovának, az orosz Emberjogi Tanács egy tagjának.
Amellett, hogy Vinokurova felettébb elszántan próbál információhoz, (és állami események akkreditációhoz) jutni, az SMS-ekből kiderül az is, hogy rasszista megjegyzéseket tett tádzsik iskolásokra. „Akkoriban éppen nacionalista korszakomat éltem” – indokolta Vinokurova a Twitteren, miután Roman Dobrokhotov újságíró számon kérte. (Dobrokhotov honlapja a The Insider egyébként részletesen elemezte az Anyonymous International szivárogtatásait.)
Vinokurova szerint etikátlan elolvasni és leközölni olyan beszélgetéseket, melyek magánjellegűek, mivel azokat sosem a nyilvánosságnak szánták. Hozzátette, hogy az állítólagos vele folytatott beszélgetés egy része feltehetően hamisítvány.
Oleg Kasin érvei
A népszerű kolumnista Oleg Kasin írt a Slon.ru-ra egy véleménycikket, melyben azt vitatja, hogy Prokopenko kiszivárogtatott SMS-ei bármiféle illegális tevékenységet fednének fel, sem a kormánytisztviselők viselt dolgait. Azt sugallják, hogy lényegében a Kremlben mindenki teszi a dolgát, miközben az olyan újságírók, mint Molibog és Vinokurova azok, akik meglepő módon viselkednek.
Kasin vitatja azt a népszerű feltevést is, hogy az Anonymous International egy az ún. „Kreml-tornyok” közül. Ezzel arra az elméletre utal, miszerint a szivárogtatások célja elgyengíteni egyet a sok érdekcsoport közül, akik az orosz államért és az gazdaságért hadakoznak.
Этот миф о межбашенной войне оказался самым живучим мифом путинского времени, старшее поколение еще помнит времена, когда политологи рассуждали о противостоянии кремлевских силовиков в лице Игоря Сечина с кремлевскими «либералами» в лице Владислава Суркова, – смешно вспомнить. Как будто это так естественно для корпорации – война между службой безопасности и пиар-отделом.
Úgy tűnik, ez a legenda a tornyok közti háborúról a Putyin-éra egyik legellenállóbbja. Az idősebb korosztály még biztosan emlékszik, az akkori politikai szakértők vitájára, az Igor Szecsin által vezett sziloviki [Oroszország katonai-biztonsági intézménye] és a Vlagyiszlav Szurkov vezette „liberálisok” kremli konfliktusa kapcsán. Szerintem mulatságos erre emlékezni. Pont annyi értelme van, mint egy cégen belüli vitának, ahol összevesznek egymással a biztonságért és a külső kapcsolatokért felelős osztályok.
Figyel valaki?
Egy sajtótájékoztatón Putyin elnök sajtótitkára Dmitrij Peszkov csekély jelentőségűnek minősítette a csoport legutóbbi szivárogtatását, mondván: „Nem hiszem, hogy sok ember olvassa ezeket a publikációkat”. De az Anyonymous International legutóbbi szivárogtatása kapcsán született netes beszélgetésekből és a látható érdeklődésből kiindulva, nehéz egyetérteni ebben Peskovval.
Ez a cikk a RuNet Echo szerkesztőjével, Kevin Rothrockkal közösen készült.
1 hozzászólás