Szerbiában szinte teljesen megszokottá vált az utóbbi évben, hogy közösségi médián megjelent posztok miatt tartanak fogva embereket. A 2014 májusi árvizek alatt, amikor szükségállapot volt az országban több mint egy tucat embert tartóztattak le közösségi médián való pánikkeltés vádjával. Néhányukat több napig is fogva tartották.
2015. július elején Alekszinacban, egy szerb városban a rendőrség letartóztatta Dejan Milivojevicset miután a személyes Facebook profilján állítólag megfenyegette Alekszandar Vucsics szerb miniszterelnököt. Lefoglalták a számítógépét és más kommunikációs eszközeit is. Átvették a Facebook profilja feletti irányítást is: megváltoztatták a jelszavát, ezzel kizárva Milivojevicset a saját fiókjából.
A szerb Share Defense civil szervezet szerint a fiók elvétele olyan meglehetősen tolakodó cselekedet, aminek jogalapja megkérdőjelezhető, különös tekintettel a magánélet és a véleménynyilvánítás szabadságának nemzetközi standardjaira. A Share Defense jogi szakértő csoportja weboldalukon magyarázta el az ügyet érintő jogi kérdéseket.
Ovakav opis postupanja policije izdvaja aleksinački slučaj od sličnih istraga pokrenutih zbog komentara na društvenim mrežama, i otvara problem nejasnih ovlašćenja policije u digitalnom okruženju. Naime, pristup policije privatnom fejsbuk profilu nedvosmisleno predstavlja povredu tajnosti sredstava komuniciranja koja je zagarantovana članom 41 Ustava Republike Srbije. Odstupanja su moguća isključivo uz odluku suda koja bi se konkretno odnosila na sporni fejsbuk profil, o čemu za sada nema pouzdanih informacija. Dejanu Milojeviću je onemogućen pristup privatnom fejsbuk nalogu, čime mu je ograničena sloboda izražavanja i informisanja.
Policija je prilikom pretresa oduzela Milojevićev kompjuter i telefone (u skladu sa članom 147 Zakonika o krivičnom postupku), na šta ima pravo i bez posebne sudske odluke. Međutim, pretraživanje podataka o komunikaciji koji se čuvaju na tim uređajima nije moguće bez sudskog naloga.
A rendőri intézkedések ezen fajtája megkülönbözteti az aleksinaci ügyet korábban indított kivizsgálásoktól, melyeket közösségi hálózatokra kiírt kommentek miatt indítottak. Felmerül az a probléma is, hogy mennyire tisztázatlanok a hatóságok jogai a digitális világban, különös tekintettel a rendőrség privát Facebook profilokhoz való hozzáférését illetően. Ez kétség kívül a magánjellegű kommunikációhoz való jog megsértése, amit pedig a Szerb Köztársaság Alkotmányának 41. szakasza védelmez. Ez alól kivételt csak olyan ügy képezhet, melyet a bíróság maga hagy jóvá, és csak a kérdéses Facebook profilra vonatkozhat. Dejan Milivojevics saját Facebook fiókjához való hozzáférését megtagadták, ezáltal a véleménynyilvánítás szabadságához és az információhoz való hozzáférés jogát korlátozták.
A razzia során a rendőrség elkobozta Milivojevics számítógépét és telefonjait (a büntető törvénykönyv 147. cikke szerint), melyet rendkívüli bírósági végzés nélkül is jogosultak megtenni. Azonban *az eszközön tárolt kommunikációs információk átkutatása és elkobzása bírói engedély nélkül nem megengedett. [*kiemelés a szerkesztőtől]
Miközben Milivojevicsnek nincs hozzáférése a Facebook fiókjához, a bejegyzése, mely rendőri razziához és olyan vádakhoz vezetett, miszerint a miniszterelnököt fenyegeti, még mindig nyilvánosan látható a profilján:
Браћо и сестре, враг је однео шалу!!! Дајте да се организујемо да неко убије говнара и да ослободимо земљу. Доста је било, стварно!!!
Testvéreim, túl messzire ment a tréfa!!! Szerveződjünk, ölje meg valaki ezt a faszfejet, és szabadítsa fel az országot. Ami elég, az elég, úgy igazán!!!
A miniszterelnök neve nem került említésre sem a bejegyzésben, sem a poszt kommentjeiben, azonban az egyik kommentelő megkérdezte Milivojevicset, hogy kire utal a „faszfej”. Milivojevics lincselésről is ír válaszaiban, de később egy kommentben hozzátette, hogy „természetesen csak vicceltem a gyilkossággal kapcsolatban, megvetem az erőszakot, még ha férgekről és semmirekellőkről van is szó”.
1 hozzászólás