Eiffel-torony a láthatáron? Vigyázz a Párizs-szindrómával!

Japán turisták Párizsban (Fotó: Lantus). CC 2.0

Párizst gyakran emlegetik világszerte a fények városaként, évente átlagosan több mint 20 millióan keresik fel, ami a világ egyik legnagyobb turistacélpontjává teszi. A városnak ezen kívül különös aurája van azon turisták számára, akik Párizsban a kultúra és a romantika földjét látják, minden várakozással, ami ezekhez kapcsolódik. Azonban amikor az újdonság ereje elmúlik a hatalmas városban, kibukik, milyen is a valóság. És a valóság gyakran fájdalmas. A hatalmas műemlékek és kulturális épületek árnyékában ott vannak a városi élet kevésbé csillogó képei is, mint a nagy forgalom, a környezetszennyezés, az apróbb bűncselekmények és a nyelvi korlátok. Az első benyomásból való kijózanodásnak neve is van: ez a „Párizs-szindróma”.

Eiffel tower at dawn, taken from place du trocadero by Nitot CC BY-SA 3.0

Eiffel-torony hajnalban a Trocadéróról nézve. (Fotó: Nitot). CC 3.0.

A Párizs-szindrómát egy Franciaországban dolgozó japán pszichiáter, Hiroaki Ota professzor határozta meg. Így definiálta:

Japanese travelers often held idealistic views of Paris, mostly concerning culturally specific expectations of service industry customs, societal manners, and urban hygiene. When Paris did not live up to these expectations, a small group of travelers would descend into depression. Often, depression turned into psychosis, and lead to medical treatment.

A japán utazóknak gyakran idealizált képük van Párizsról, leginkább kultúra-specifikus elvárásaik vannak a szolgáltatóipar szokásairól, a társadalmi szokásokról és a városi higiéniáról. Amikor Párizs nem teljesíti ezeket az elvárásokat, az oda utazók egy része depresszióba süllyed. Gyakran ez a depresszió pszichózissá válik, és orvosi ellátást igényel.

A kulturális sokk annyira gyakorivá vállt, hogy a japán nagykövetség nyitott egy 24 órás forródrótot Japánban azok számára, akik a szindrómában szenvednek. Még John Menick is vizsgálta a fogalmat egy videóban, ami elérhető a YouTube-on:

Egy japán pszichoanalitikus, Eriko Thibierge-Nasu, elmagyarázta egy francia riporternek a kulturális sokk potenciális mértékét:

Il y a pas mal de grèves, les gens peuvent être un peu agressifs verbalement, on peut se faire voler son porte-feuille dans le métro, le taxi peut arriver avec un quart d'heure de retard. C'est quelque chose d'inconcevable au Japon

Sok a munkássztrájk, az emberek sokszor durva szavakat használnak, a pénztárcádat ellophatják az utcán, és egy taxi akár tizenöt perccel később érkezhet a tervezettnél. Mindezt nehezen fogja fel egy japán.

Egy japán tudós, Katada Tamami, írt a Journal of Nissei Hospital című lapban egy japán professzor extrém esetéről, aki Párizsba költözött, és több pszichológiai nehézséget tapasztalt:

It was a case of manic-depressive disorder who presented his symptoms, insomnia, fluctuation of mood, aggression, irritation and rise in sex drive. Separated from his family, living alone in Paris, he has lost his identity when he worked as professor and fulfilled his duties as father and husband at home is Japan. Moreover, his fantasy and idealization of Paris, characteristic of Paris syndrome, played a great part in his abnormal behaviors searching for his lost youth and love affair.

A mániás depressziós állapot, amely olyan tünetekben nyilvánult meg mint az álmatlanság, a hangulatingadozások, az agresszió és a megnövekedett szexuális étvágy. Távol a családjától, egyedül Párizsban elvesztette azt az identitását, hogy professzorként dolgozott, valamint, hogy apa és férj volt otthon, Japánban. Ezen felül a fantáziája és az idealizált képe Párizsról, a Párizs-szindróma jellegzetessége is nagy szerepet játszott az abnormális viselkedésében, ahogy az elvesztett fiatalságát és a szerelmet kereste.

Bár a japán turisták kulturális sokkja a leginkább figyelemmel kísért változata a szindrómának (kicsivel kevesebb mint egymillió japán állampolgár látogat évente Párizsba, és átlagosan 12 japán utazó szenved tőle), más látogatók is tapasztaltak hasonló depressziót, miután a városban jártak. Egy amerikai utazó, Mark Wolters videójában felsorol pár dolgot, amin megütközött, amikor Párizsban volt. Pár dolog pozitív volt, mások nem annyira, mint a következő megfigyelések:

-The Amount of People Who Smoke
-Dog Poop… Lots of Dog Poop…
-How Restaurants Close in the afternoon
-The Amount of Beggars You See (and pickpockets)

-Hogy mennyi ember dohányzik
-Kutyapiszok… sok kutyapiszok…
-Hogy az éttermek bezárnak délutánonként
-A koldusok száma (és a zsebtolvajoké)

Mark Griffiths professzor pszichológus és a Nottinghami Trent Egyetem professzora. Utánajárt egy kicsit a Párizs-szindrómának, és áttekintette a téma szakirodalmát. Griffiths rámutat a tényre, hogy a szindrómának két fő típusa van:

Type 1 [Classic]: These individuals typically have a problematic psychiatric history and may travel to Paris for idiosyncratic “strange” or delusional reasons. However, the onset of the symptoms is immediate upon arrival in Paris (and may even begin in the airport).

Type 2 [Delayed Expression]: These individuals do not usually have a personal and/or familial psychiatric history. The reasons for visiting Paris are typically for ‘normal’ travelling reasons but the onset of the symptoms is much later than the ‘classic’ type (i.e., three months or longer after arriving in Paris).

1. típus [klasszikus]: Ezek a személyek általában problémás pszichiátriai történettel rendelkeznek, és valamilyen sajátos, „furcsa” okból utaznak Párizsba, vagy téveszme vezérli őket. Azonban a tüneteik rögtön a Párizsba való érkezésük után kezdődnek (talán már a reptéren).

2. típus [késleltetett megjelenés]: Ezeknek a személyeknek általában nincs személyes és/vagy családi pszichiátriai történetük. Az okuk, amiért Párizsba látogatnak „normális” utazási cél, és a tünetek sokkal később jelentkeznek, mint a klasszikus típus esetében (például három hónappal, vagy sokkal a Párizsba érkezés után).

Egy párizsi lakos és kriminológus, Christophe Soullez, elmagyarázza, hogy az ázsiai turisták gyakran kiemelt célpontjai a helyi tolvajoknak, ami még jobban elősegíti a Párizs-szindróma kialakulását. Azonban most már speciális intézkedések vannak érvényben a védelmük érdekében:

On sait que les touristes sont particulièrement visés par les voleurs à la tire ou à l’arraché. Ce phénomène, qui touche surtout Paris, est tellement problématique que nous avons dû demander aux groupes de police judiciaire de se concentrer l’été principalement sur la prévention. Au Japon les vols à la tire n’existent quasiment pas. Les touristes ne vont donc pas se méfier de délinquants organisés.

Tudjuk, hogy a turisták a zsebtolvajok és pénztárca tolvajok kiemelt célpontjai. Ez a jelenség leginkább Párizst érinti, és annyira problémás, hogy a rendőrség megkérte az igazságügyi rendészetet, hogy koncentráljanak jobban a bűnmegelőzésre. Japánban a zsebtolvajlás majdnem ismeretlen fogalom. A turisták épp ezért nincsenek tisztában azzal, hogy körülöttük szervezett bűnözés folyik.

Azonban nem kell félned a Párizsba látogatástól, hiszen egyáltalán nem csak a rettegésről szól. A legtöbb párizsi tudja, hogy az ottani életmód kihívást jelenthet. Amint az ember túljut a kezdeti alkalmazkodáson, ami minden nagyváros esetében létezik, ahol a helyiek valamilyen idegen nyelvet beszélnek, élvezni kezdheted a pozitívumokat. Íme, néhány kevésbé ismert tipp arról, hogyan lehet élvezni a csendesebb Párizst, a Global Voices francia szerkesztőjének, Claire-nek köszönhetően:

Cet été, sans hésitation, nous leur conseillons le quartier du Jardin des plantes.  Le plus ancien des grands parcs de Paris, qui fut d'abord le jardin des plantes médicinales du roi, doit beaucoup à la Révolution française qui en fit un temple de la science mais il a maintenant un charme ‘bourgeois’ et ‘province. Dans une tête parisienne, Jardin des Plantes rime presque automatiquement avec ‘thé à la mosquée’, juste en face. Dans cette très jolie mosquée de Paris inaugurée en 1926, les moineaux très familiers se serviraient presque dans votre assiette quand vous prenez un thé

Idén nyáron azt javasoljuk, hogy a „Jardin des Plantes”, vagyis a Füvészkert környékén időzzenek. Ez a legöregebb Párizs fő parkjai közül, és eredetileg a király gyógynövényes kertje volt. A francia forradalom után a hatóságok úgy döntöttek, hogy tudományos múzeummá alakítják, de megtartotta a„burzsoá” és vidékies hangulatát. Egy párizsi számára a Jardin des Plantes majdnem automatikusan a mecsetnél elköltött teát jelenti, amely rögtön a bejárattól jobbra található. Ez egy gyönyörű mecset, 1926-ban nyílt meg, ahol a barátságos verebek szinte csipegetnek a tányérodról, miközben te élvezed a teádat.

Végül is ez a szindróma talán nem csak a Párizsba utazók esetében jelentkezik, hanem puszta honvágy. Mégis biztos többet is lehetne tenni, hogy javítsanak a látogatók élményein. Talán egy párizsi író, Philippe Adam foglalja össze legjobban, aki több cikket írt a francia és japán kapcsolatokról:

On rend assez mal aux Japonais l'affection qu'ils portent à la France

Nem végzünk jó munkát, hogy megőrizzük a japánok szeretetét Franciaország iránt.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.