[A bejegyzés angol változata 2008. július 5-én jelent meg.]

2008 júliusának első hetében egy drugoi néven publikáló LiveJournal-felhasználó, az egyk legnépszerűbb és legaktívabb orosz blogger 17 fényképet posztolt a Moszkva egyik kerületében található, a Hruscsov-érából származó panelházakról, amelyeket a köznyelvben hruscsovka, pjatyietazska (ötemeletes) vagy hruscsoba néven ismernek. Az egész városrész el fog tűnni, hogy modernebb, többemeletes lakóházaknak adjon helyet.

Íme, egy részlet a drugoi fotóriportját (orosz nyelven) kísérő szövegből, amelyet 331-en kommentáltak:

Khrushchevki of the early 1960s are being demolished in south-western Moscow. Five-story buildings, with no balconies, with tiny kitchens, [box-like toilet-and-bathroom spaces], thin walls separating the apartments, allowing residents to hear everything that's going on in their neighbors’ places – their time is up. Whole blocks of pyatietazhki [five-story buildings] have been deserted by their former owners and are left face to face with powerful machinery that's methodically taking down one house after another. When excavators and bulldozers [are done with their job], nothing but a flat, empty site remains where people still lived quite recently. My contemporaries were born and grew up in these pyatietazhki, they had their children there, and these children have had the time to produce grandchildren for [their parents]. Several generations have spent their lives in khrushchoba-houses [khrushchoba derives from trushchoba, a slum, and can be loosely translated as “Khrushchev slums”]. With their help, Muscovites were rescued from factory barracks and the horrible Sovietkommunalki [communal apartments], they provided young families with their first housing and gave old people peace and hot water in their own, albeit small, bathroom. All in all, thank you, pyatietazhki.

[…]

Resettling residents of such pyatietazhki is quite an ordeal. In the years they've spent here, they've managed to assemble numerous relatives around them, close and not so, everything is intertwined in a monstrous kind of way, every family has its own history of relationships, while the number of apartments provided by the city authorities for free isn't endless. Commissions dealing with the cases of the “resettlers” constantly run into problems: some don't like the new housing, others try to get themselves bigger apartments, try to move away from their children, grandparents, ex-wives and ex-husbands with whom they share the same living space.

[…]

Andrei is the last resident of this pyatietazhka. He's been in a legal battle with the local authorities for a year now. According to him, the situation is crazy: for the past five years, he's been sharing a small two-room apartment with his ex-wife, her new husband and their five dogs. He was asking to be resettled into two rooms, at least, in communal apartments, in different locations. But the resettlement commission is offering the former spouses one two-room apartment in a new building. City court has reinforced the commission's decision. Gas has already been turned off in the [old] building, but there's still water and electricity. No one knows what to do next.

Andrei says that nearly everyone in their building had problems with resettlement. On the one hand, it's understandable that people would like to solve the most difficult of all issues – housing – in one blow, but on the other hand, the state is basically giving them living space worth hundreds of thousands dollars for free, so the battles that are raging are indeed deadly.

[…]

[photo of a woman standing by the half-demolished building, talking to another one inside the building]

- Sveta, have you by any chance seen my old sneakers somewhere around here?

[…]

They aren't resettling people from pyatietazhki to [remote areas] anymore, but are giving them apartments right here, two blocks away from their old houses.

[…]

[last photo, of a newly-built high-rise]

In this building, people from khrushchevki are starting their new lives.

Moszkva délnyugati részén lebontják az 1960-as évek elején épült hruscsovkákat. Ezek fölött az ötszintes, erkély nélküli, aprócska konyhával, [kabinszerű, vécével kombinált fürdőszobával], a szomszédból minden zajt áteresztő vékony válaszfalakkal rendelkező lakások fölött eljárt az idő. Teljes háztömböket hagytak el lakóik, és az épületeket most munkagépekkel szisztematikusan egymás után lebontják. Amikor a markolók és a buldózerek [elvégezték a munkájukat], nem marad más, mint puszta föld, ott, ahol nemrég még emberek éltek. A korombeliek ezekben a pjatyietazskákban születtek és nőttek fel, itt születtek gyerekeik, majd később az unokáik. Több nemzedék élte le az életét a hruscsoba-házakban [a hruscsoba szójáték a truscsoba ‘nyomornegyed’ és Hruscsov nevének összevonásából, „Hruscsov nyomornegyed”-nek lehetne fordítani]. A hruscsovkáknak köszönhetően a moszkvaiak megmenekültek a gyári barakkoktól, munkásszállóktól és a borzalmas szovjet kommunalkáktól [társbérleti lakások], az első otthont jelentették a fiatal családok számára, és nyugalmat és melegvizet az időseknek a saját, bár kicsi fürdőszobájukban. Mindent összevetve, köszönjük, pjatyietazskák.

[…]

A pjatyietazsnykák lakóinak átköltöztetése komoly gondot okoz. Az évek során, amelyeket itt töltöttek, a lakók számos közelebbi és távolabbi rokont gyűjtöttek maguk köré, minden rettenetesen össze van gabalyodva, minden családnak megvan a saját kapcsolattörténete, míg a városi hatóság által ingyen biztosított lakások száma véges. A „kiköltőzők” ügyeivel foglalkozó bizottságok minduntalan problémákba ütköznek: egyeseknek nem tetszik az új lakás, mások nagyobbat próbálnak szerezni maguknak, megpróbálnak különköltözni a gyermekeiktől, nagyszüleiktől, volt feleségüktől és férjüktől, akikkel eddig együttlaktak.

[…]

Andrej ennek a pjatyietazskának az utolsó lakója. Már egyéve hadakozik a helyi hatóságokkal. Ahogy fogalmaz, a helyzet őrületes: az elmúlt ötévben a kis kétszobás lakásban együttlakott a volt feleségével, annak új férjével és öt kutyájukkal. Azt kérte, hogy költöztessék őket két külön szobába, legalább társbérleti lakásban, de különböző helyeken. De az átköltöztetési bizottság egy kétszobás lakást ajánl a volt házasoknak egy új épületben. A városi bíróság jóváhagyta a bizottság döntését. A gázt már kikapcsolták a [régi] épületben, de még van víz és áram. Senki sem tudja, mi a következő lépés.

Andrej szerint a házukban majdnem mindenkinek problémái voltak az átköltözéssel. Egyrészt érthető, hogy az emberek egy csapásra szeretnék megoldani az egyik legnehezebb ügyet, a lakhatást, másrészt az állam több százezer dollár értékű lakóterületet ad nekik ingyen, szóval a küzdelem valóban vérre megy.

[…]

[a fényképen egy nő egy félig lebontott épület mellett áll, és egy másik nőhöz beszél, aki bent van az épületben]

- Szveta, nem láttad ott valahol véletlenül a régi sportcipőmet?

[…]

Már nem telepítik át az embereket a pjatyietazskákból [távoli helyekre], hanem itt egészen közel adnak nekik lakást, két háztömbnyire a régi házaktól.

[…]

[az utolsó fénykép, egy új toronyházról]

Ebben az épületben kezdenek új életet az emberek a hruscsovkákból.

Íme, néhány válasz drugoi fotóriportjára; néhány közülük más szovjet utódállamokból: Fehéroroszországból, Ukrajnából, Litvániából:

danatjan:

Old Soviet wallpaper is the most poignant thing about the pictures of the houses being demolished.

***

el_finik:

Strange that khrushchevki in Minsk [Belarus] looked totally different – with balconies, etc. – and no one is tearing them down 🙂

cheremis:

A different series. In Moscow, there are pyatietazhki that aren't up for demolition – normally, they are made of bricks and have balconies. The ones in the photos were intended to be used for 40 years, and [Moscow mayor Yuri Luzhkov] is, in a way, fulfilling the plans of the Soviet government ))

***

zlena:

It's even sad somehow… I was also born and grew up in a similarkhrushchevka. It's my home. Though my khrushchevka is in Kyiv, and it's probably gonna be there for a long time still.

***

4lynch:

Some photos are as if they were taken in Chernobyl… Beautiful!

***

katerinishe:

Would be great to leave one building intact and create a museum of interior and everyday life in it. To be able, later, to recognize things that surrounded you as a child or stuff that your grandmother had.

***

nito_os:

I grew up in a khrushchevka, too, and I live in it still. But here in Lithuania they aren't demolishing them, quite the opposite: they are repairing them and build an extra story on top, to pay less for repairs. Khrushchevki will survive us all!

danatjan:

A régi szovjet tapéta a legszívbemarkolóbb dolog a lebontás alatt álló házakban.

el_finik:

Furcsa, hogy Minszkben [Fehéroroszország] a hruscsovkák teljesen másképp néztek ki, – volt erkélyük stb. –  és senki nem rombolja le őket 🙂

cheremis:

Egy másik sorozat. Moszkvában vannak olyan pjatyietazskák, amelyeket nem terveznek lebontani – ezek általában téglából vannak, és van erkélyük. Azokat, amik a fényképeken vannak, negyven évi használatra szánták, és így [Moszkva polgármestere, Jurij Luzskov] tulajdonképpen a szovjet vezetés terveit hajtja végre.

***

zlena:

Még valahogy szomorú is… Én is egy hasonló hruscsovkában születtem és nőttem fel. Ez az otthonom. Bár az én hruscsovkám Kijevben van, és valószínűleg még sokáig állni fog.

***

4lynch:

Némelyik kép olyan, mintha Csernobilban készült volna… Gyönyörű!

***

katerinishe:

Nagyszerű lenne, ha egy épületet meghagynának épen és létrehoznának egy múzeumot, ahol bemutatnák a berendezést és a mindennapi életet, ami a házban folyt. Hogy később felismerd a dolgokat, amik körülvettek gyerekkorodban és a nagymamád holmiját.

***

nito_os:

Én is hruscsovkában nőttem fel, és még mindig abban lakom. De itt, Litvániában nem bontják le őket, épp ellenkezőleg: felújítják és ráépítenek még egy emeletet, hogy kevesebbet kelljen fizetni a tatarozásokért. A hruscsovkák mindannyiunkat túl fognak élni!