Ada Colau 2015 májusi választási kampányán. Fotó: Barcelona En Comú (Barcelona Közösen) – CC BY-SA 2.0
Barcelona polgármesterének, Ada Colaunak a menekültvárosok közti hálózat létrehozásról szóló ötlete az európai menekültválság közepette egy valós tervvé vált, miután Facebook posztja vírusszerűen terjedt el.
Ada Colau 2015 májusában lett Barcelona polgármestere a Barcelone en Comú [1] (Barcelona Közösen) független polgári tömörülés segítségével. Miután augusztus 28-án újra olyan megrázó hírekre kellett ébrednie, mint újabb két hajókatasztrófa a Földközi-tengeren, a Facebook oldalán osztott meg egy érzelmes posztot [2].
Colau írása személyes megjegyzés volt a Közel-Keleten uralkodó politikai konfliktusok, erőszak és instabilitás miatt Nyugat-Európába érkező nagyméretű menekültáradatra:
Aunque se trata de un tema de competencia estatal y europea, desde Barcelona haremos todo lo que podamos para participar de una red de ciudades-refugio. Queremos ciudades comprometidas con los derechos humanos y con la vida, ciudades de las que sentirnos orgullosos.
Még ha az ügy az államra és az európai joghatóságra tartozik is, Barcelona ki fogja venni a részét a menedékvárosok hálózatának működtetéséből. Olyan várost szeretnénk, melynek alapját az emberi jogok és az élet képezik – olyan városokat, amikre büszkék lehetünk.
A lakosok támogatták az ötletet és Colau posztja rövid időn belül népszerű lett az interneten: 103 507 ember kedvelte, több mint 7100 hozzászólás érkezett és 68 900 megosztást kapott a poszt. Más városok is, mint például Madrid, Valencia és számos kisebb város is jelezte, hogy részt vennének [3] az ügy megvitatásában, mely során megbeszélnék, milyen lépéseket tehetnének a menekültek megsegítésére.
Mint más európai állampolgárok, úgy Colau is kifejezte aggodalmát az európai humanitárius katasztrófával kapcsolatban.
Antes de ayer 50 personas murieron asfixiadas en la bodega de un barco. Ayer más de 70 muertos en el interior de un camión. Hoy nos despertamos con dos naufragios: puede que más de cien muertos. Tenemos un mar que se llena de muertos. Unas fronteras que se llenan de alambres, pinchos, cuchillas… y de muertos. Hombres, mujeres, niños y niñas, muertos.
Tegnapelőtt 50 ember fulladt meg egy hajó rakterébe zsúfolva. Tegnap több mint 70 halottat találtak egy furgon hátuljában. Ma két hajókatasztrófára ébredtünk, melynek több mint 100 halottja van. Van egy tengerünk, ami lassan halottakkal telik meg. Vannak határaink szögesdrótokkal… és halottakkal. Férfiak, nők, kisfiúk és kislányok – mind halottak.
Colau a posztjában az életükért küzdő menekültek és migránsok félelmét hasonlította össze az európaiak pánikjával, akik attól tartanak, hogy „valamivel rosszabb körülmények közt kellene élniük”. Colau szerint a két félelem közül „az övék erősebb” és nem fogják feladni, függetlenül Európa reakciójától.
O abordamos un drama humano desde la capacidad de amar que nos hace humanos, o acabaremos todos deshumanizados. Y habrá más muertos, muchos más. Ésta no es una batalla para protegernos de “los otros”. Ahora mismo esto es una guerra contra la vida. Que los gobiernos dejen de amenazar con el “Efecto llamada”. Lo que necesita Europa, urgentemente, es una “Llamada al afecto”, una llamada a la empatía. Podrían ser nuestros hijos, hermanas o madres. Podríamos ser nosotros, como también fueron exiliados muchos de nuestros abuelos.
Egy társadalmi tragédiát vagy azzal a képességünkkel közelítünk meg, ami emberré tesz minket, szeretettel, vagy a végén emberi mivoltunktól megfosztva találjuk magunkat. És még több halott lesz, sokkal több. Ebben a küzdelemben nem magunkat védjük „másoktól”, ez egy élet elleni harc. A kormányoknak abba kell hagyniuk a „világítótorony effektussal” való ijesztgetést. Amire Európának szüksége van, de nagyon is gyorsan, az „felhívás a szeretetre és az empátiára”. Ők lehetnének a mi gyerekeink, lányaink vagy az édesanyánk is. Lehetnénk mi is, mint ahogy sokunk nagyszüleinek is menekülniük kellett.
Colau szeptember 1-jén, 4 nappal az első Facebook posztja után közzétett egy másodikat [4] is, amiben megosztotta örömét a „felhívás a szeretetre” sikere miatt, és emlékeztette az embereket, hogy „a menedékhez való jog emberi jog, mint ahogy az az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának [5] 14. cikkében is áll”.
Ebben a második posztban, melyet már több mint 21 400-an kedveltek, 7200-an osztottak meg és amihez 1000 hozzászólás érkezett, Colau köszönetet mondott az összes családnak, akik felajánlották otthonaikat menedékként, akiknek a szolidaritása „kitünteti városunkat”. Továbbá bejelentette, hogy a tanáccsal együtt hamarosan egy olyan projekten kezdenek dolgozni, ami létre fog hozni egy „önkéntes család adatbázist” és olyan „hálózatokat fognak létrehozni, melyek segítik a menekülteket ellátni és elszállásolni.”
Azzal fejezte be, hogy felhívta a figyelmet a menekültkvóták mögött álló emberi életekre, amivel az európai kormányok alkudoznak és a városok, családok és állampolgárok felelősségére:
En Turquía, Grecia o Líbano están acogiendo millones de refugiados, España apenas 2.000, a pesar de tener muchos más recursos. No son “cuotas”: se trata de vidas humanas. Y si los estados se resisten a entenderlo, aquí estamos las ciudades y la ciudadanía dispuestas a pasar a la acción. Porque sí se puede… y se debe.
Törökországban, Görögországban és Libanonban menekültek millióit fogadják be, ellenben Spanyolországgal, aki kétezret, annak ellenére, hogy sokkal nagyobbak a forrásaink. Ezek nem kvóták, ezek emberi életek. És ha az országok ezt nem hajlandóak megérteni, akkor itt vagyunk mi, a városok, az állampolgárok, készen arra, hogy lépéseket tegyünk. És igen, tudunk és fogunk is.
Colau hozzászólása és kezdeményezése jelentős figyelmet kapott Twitteren is, ahol sokan kifejezték meglepettségüket és izgalmukat Colau javaslatával kapcsolatban. Például Héctor Alonso [6], az ActualidadHumanitaria.com újságírója és szerkesztője, és Sergi Pompermayer [7] színházi szerző és szövegíró is kifejezték támogatásukat:
@AdaColau [8] Ada, eres de las pocas políticas que se han manifestado sobre este drama, y así te cito en mi artículo http://t.co/wNOoiGVXB8 [9]
— hector alonso (@hdelosrios2) August 28, 2015 [10]
@AdaColau Ada, egyike vagy azon kevés politikusoknak, akik reagáltak erre a tragédiára, és ezt meg is jegyeztem a cikkemben. http://t.co/wNOoiGVXB8
— hector alonso (@hdelosrios2) 2015. augusztus 28. [10]
Ja que els governs no ho fan, les ciutats han de fer tot el que puguin per obrir les portes als refugiats @AdaColau [8]. Per dignitat
— Sergi Pompermayer (@SergiPomper) August 28, 2015 [11]
Látva, hogy a kormányok nem cselekednek, a városoknak kell minden tőlük telhetőt megtenni, hogy ajtajaikat a menekültek számára kinyissák @AdaColau. A méltóság miatt
— Sergi Pompermayer (@SergiPomper) 2015. augusztus 28. [11]
Azonban mások jóval gyanakvóbbak és szkeptikusabbak voltak, mint például Jorge Sanz [12] fotós is:
@AdaColau [8] solidaria. Pero no has hecho ni un numero. Ni cuantos refugiados, ni como o ni cuando. Ni q sera del resto q s quedan en su casa
— jorge sanz (@jstutiphoto) August 28, 2015 [13]
@AdaColau szolidaritás. Számokkal azonban nem álltál elő. Sem a menekültek számával, sem azzal, hogy hogyan és mikor. És azzal sem, hogy mi lesz azokkal, akik otthon maradtak.
— jorge sanz (@jstutiphoto) 2015. augusztus 28. [13]
Valóban igaz, hogy a menekültügyi politika és eljárások európai joghatóság alá tartoznak, ahogy maga Colau is mondta. De az is igaz, hogy miközben a lassú ügyintézőkre várunk hogy cselekedjenek, az önkormányzatok fel tudnák térképezni az állampolgárok hajlandóságát a segítségnyújtásra és annak irányítását is el tudnák végezni. Ez nyomást gyakorolna a kormányokra, hogy erőfeszítéseket tegyenek a menekültek fogadására és hogy együttműködjenek a civilekkel.
Update: Szeptember 5-én, egy héttel az első Facebook-poszt után a Barcelona en Comú közzétett egy videót is az oldalukon, melyben Colau megosztja a többi spanyol várossal tartott találkozó fejleményeit a #CiudadesEnComún [14] (Közös Városok) hashtaget használva. Colau idézett a Jaume Sisa [15] katalán énekes és dalszövegíró által 1975-ben kiadott népszerű katalán dalból is, a „Qualsevol nit pot sortir el sol [16]”-ból („A nap bármelyik éjjel felkelhet”, melynek angol változatát Halldor Mar ír énekes énekli):
La nostra casa és casa vostra, si és que hi ha cases d'algú
Ha bárkinek is lehet az otthona, akkor az én otthonom a tiéd is.
Majd Colau azt mondta, hogy ez az üzenet nem tőle és nem is a polgármesteri hivataltól származik, hanem az emberektől. Felolvasta a leveleket, melyeket az önkormányzat az utóbbi hetekben kapott olyan polgároktól, mint Guillem, Maribel, María és Ana:
Guillem: no tenim gaire lloc, però alguna persona la podríem acollir. Som matrimoni amb nena de dos anys
Guillem: Egy házaspár vagyunk, van egy kétéves kislányunk. Nem túl tágas a lakásunk, de egy embert be tudunk fogadni.
María: ahora mismo estoy en el paro y embarazada. No tengo un lugar para darles donde vivir, pero sí tengo algo que creo que es valioso: tengo tiempo
María: Jelenleg munkanélküli vagyok és várandós. Sajnos otthont nem tudok nekik adni, de van valamim, ami hasznos lehet: van szabadidőm.
Ana: Quiero colaborar con los refugiados, puedo acoger en mi casa a una o dos personas. No les faltará comida, cariño, ropa, higiene. Pero sobre todo, comprensión. Tengo una minusvalía del 46%, tampoco os quiero engañar, soy pensionista (…), pero puedo colaborar, y además necesito hacerlo.
Ana: Szeretnék segíteni a menekülteknek. Egy-két embernek tudnék szállást biztosítani. Nem lesz hiányuk ételben, szeretetben, ruhában és higiéniában. De mindenekelőtt megértésben. 46%-os rokkantságom van és nem akarok hazudni, (…) rokkantsági nyugdíjat kapok, de tudok segíteni és muszáj is segítenem.
A videót Colau így fejezi be:
Si Ana puede colaborar, ¡cómo no lo va a hacer el estado español!
Ha Ana tud segíteni, a spanyol kormány miért nem?