Netizen Report: Banglades ‘biztonsási megfontolásokból’ betiltotta a Facebook-ot és a csevegő appokat

Demonstrators call for capital punishment for war criminals in Bangladesh, 2013. Photo by Mehdi Hasan Khan via Wikimedia (CC BY-SA 3.0)

Tüntetők halálbüntetést követelnek a háborús bűnösöknek Bangladesben, 2013. Kép: Mehdi Hasan Khan via Wikimedia (CC BY-SA 3.0)

A Global Voices Advocacy által közzétett Netizen Report nemzetközi betekintést enged az internetes jogok kihívásaiba, győzelmeibe, kialakuló trendjeibe világszerte.

Banglades kormánya a múlt héten elérhetetlenné tette a Facebook-ot a Viber és WhatsApp mobiltelefonra telepíthető, azonnali üzenetküldő szolgáltatásokkal egyetemben azzal az indoklással, hogy fenntartsák a közrendet. A blokkolás végrehajtása során az ország telekommunikációs szabályozó bizottsága tévedésből kikapcsolta a teljes internetszolgáltatást, amely így durván 75 percig egyáltalán nem üzemelt.

A tilalom összefügghet egy, az országba látogató olasz pap november 18-i lelövésével, amiért az Iraki és Levantei Iszlám Állam később vállalta a felelősséget.

Megfigyelők szerint ez a lépés a közvéleménynek a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos, közelmúltbeli bírósági perekre való reagálását volt hivatott enyhíteni. A múlt héten a bangladesi legfelsőbb bíróság helybenhagyta két, az 1971-es Pakisztán szemben vívott függetlenségi háború során elkövetett népirtás és nemi erőszak vádjában bűnösnek talált politikai vezető halálos ítéletét. Salahuddin Quader Chowdhury korábbi miniszter és Ali Ahsan Mohammad Mujahid, az erőteljes Jamaat-e-Islami vallási párt vezetője, egyaránt közelgő kivégzéssel néz szembe. Támogatóik felszólaltak az ítéletekkel szemben és megesküldtek arra, hogy keresztezik az igazságszolgáltatás útját.

A háborús bűncselekményekkel kapcsolatos bírósági pereket övező feszültség 2013-ban tetőzött, amikor szekuláris, demokráciapárti csoportok tömegesen sorakoztak fel az elítélt háborús bűnösök kivégzése mellett. A tüntetők azzal érveltek, hogy a büntetlenség “népbetegségként” terjedt el Bangladesben, oly mértékben, hogy az efféle büntetés az egyetlen megoldás, amely szavatolni tudja, hogy a Mujahidhoz hasonló vezetők ne térjenek vissza a hatalomba. A tüntetés vezérei között élenjáró bloggereket is találunk, akik a tüntetések kezdete óta kénytelenek az üldöztetés és az erőszak súlyos következményeit viselni. A világháló és a közösségi média a kezdetektől e csoportok kulcsfontosságú felvonulási területének számít, ahol gyülekezhetnek és elkerülhetik az ellenlábasaik általi zaklatást.

A közösségi médiára kivetett korlátozásokat illetően Md Monirul Islam, a fővárosi rendőrkapitány elmondta a Dhaka Tribune lapnak: “A kormányzat elrendelte a szolgáltatások biztonsági megfontolásokból történő blokkolását, minthogy a bűnözők előszeretettel használják ezeket felforgató cselekmények elkövetésére.” A bizottság levélben utasította az internet- és telekommunikációs szolgáltatókat a blokkolás november 17-től történő végrehajtására.

A felhasználói jelentések arra utalnak, hogy az internetszolgáltatók változatos stratégiák szerint hajtják végre a tilalmat. Egyesek szerint a Facebook szakaszosan elérhető bizonyos szolgáltatóknál. Mások azt állítják, hogy lehetőségük van a Facebook csevegő funkció alkalmazására, ugyanakkor más szolgáltatások nem üzemelnek. Sok esetben a felhasználók  olyan magánszféra-óvó [privacy-enhancing] technológiák használatával, mint a virtuális magánhálózatok (VPN) vagy a Tor böngésző, egyszerűen kijátsszák a blokkolást.

Úgy hírlik, Bassel Safadi-t halálra ítélik

Egyes múlt heti pletykák szerint a szíriai webfejlesztő Bassel Khartabil-t (másnéven Bassel Safadi) titokban halálra ítélhették a szíriai katonai hatóságok. Bassel tartózkodási helye azóta ismeretlen, hogy az Adra civil börtönből 2015 októberében egy ismeretlen helyre került. Támogatói sürgetik a külföldi kormányzatokat és az ENSZ-et, hogy tegyenek lépéseket Bassel ügyében, egyebek mellett közzétéve egy online petíciót is, amelynek aláírói a webfejlesztő azonnali szabadon bocsátását követelik.

Vádemeléssel néz szembe egy Global Voices tag Marokkóban 

Vádemeléssel néz szembe a Global Voices szerző és korábbi Advox igazgató Hisham Almiraat “az állam belbiztonságának veszélyeztetése” miatt szülőföldjén, Marokkóban. Almiraat hetedmagával áll bíróság elé, amit a média-jogvédő csoportok a marokkói kormányzatnak a bírálók elhallgattassára tett kísérletként értékel. Bár eredetileg úgy volt, hogy november 19-én veszi kezdetét a tárgyalás, azt végül elhalasztották január 27-ére. A Global Voices közösség szolidáris Hisham-mal és felszólította a hatóságokat, hogy ejtsék a vádakat a hét védenccel szemben. A támogatók a #Justice4Morocco hashtag-et használják és ide kattintva támogató nyilatkozatot is aláírhatják.

Kazah aktivistát vettek őrizetbe YouTube hozzászólásokért 

“Társadalmi széthúzásra való felbújtás” gyanújával november 9-én letartóztatták  Bolatbek Blyalov kazah aktivistát, aki számos témában foglalt állást a kazah nacionalizmustól a kazahsztáni nyelvhasználatig. Ő a harmadik aktivista, akit hasonló vádakkal vettek őrizetbe az elmúlt hónapokban,

Rájár a rúd a hip-hop zenére a kínai oldalakon  

A kínai kultúráért felelős minisztérium szigorítja az online zenei oldalak ellenőrzését, arra ösztönözve a közvetítő oldalakat, hogy szűrjék ki a nem megfelelő tartalmakat hordozó számokat, mielőtt sugározni kezdenék azokat. A minisztérium online zeneterjesztési tiltólistájára egyes hírügynökségi hírek  szerint augusztusban 120 dal került, zömükben hip-hop előadók számai, “erkölcsileg káros” voltuk miatt. Utasították továbbá az online zenét sugárzó oldalakat, hogy április 1-től nyújtsanak tájékoztast a tisztviselőknek az általuk kezelt zenékről.

Törökország: blokkolt Reddit 

November 13-án Törökország ellehetetlenítette a Reddit oldalhoz való hozzáférést, majd néhány nap múlva feloldotta a blokkolást. A tartománynévrendszer (DNS) szintjén kivitelezett blokkolást az 5651-es számú jogszabály alapján érvényesítik, amely lehetővé teszi, hogy egyes oldalak hozzáférését hatályos bírósági ítélet nélkül  lehetetlenítsék el. Nem világos pontosan, hogy mi váltotta ki a tilalmat. Vannak országok, amelyek abban az esetben blokkolnak egyes oldalakat, ha azok megtagadják bizonyos tartalmak eltávolítását a hálózatukról. A Reddit szokásához híven közzéteszi az egyes tartalmak eltávolítására vonatkozó kormányzati kéréseket taglaló jelentéseit a  ChillingEffects subreddit oldalon, ám ez az oldal nem tett említést török kormányzati kérésről.

Kanadai szerencsejáték oldalak: a cenzúra is benne van a pakliban

A kanadai kormányzat hamarosan szintén elindíthatja saját cenzori vállalkozását. Quebec vezetése bejelentette arra vonatkozó terveit, hogy az internetszolgáltatókat arra készül utasítani, hogy azonnali, 100 000 dolláros bírság terhe mellett blokkolják az engedéllyel nem rendelkező szerencsejáték oldalakat. A véleménynyilvánítási szabadság helyi jogvédői szerint a kormányzat nem rendelkezik a szükséges felhatalmazással ahhoz, hogy szabályozza az internetet.

Belga bíróság a Facebook-nak: “Neked nem jár süti!”

A múlt héten a Facebook újból elszenvedetett egy súlyos csapást Európában, amikor egy belga bíróság úgy döntött, hogy a közösségi hálózat nem gyűjthet és tárolhat információkat belga területen élő, Facebook felhasználói fiókkal nem rendelkező személyekről. A vállalat, melynek nemzetközi székhelye Írországban található, sütiket [cookies] használ a különböző online tevékenységek lekövetésére. Ha a Facebook nem tartja tiszteletben a bírósági döntést, napi 270 ezer dollár bírság megfizetésére lesz kötelezve. A Facebook azt állítja, lépéseket fog tenni a Belgiumban élő személyekre vonatkozó online információgyűjtés leállítása érdekében, ugyanakkor azt is jelezte, hogy fellebbez a brüsszeli bírósági ítélettel szemben.

Egyre több felhasználói adatot igényelnek Hong Kongból, amerikai világelsőség

A Facebook friss átláthatósági jelentése azt mutatja, hogy a hongkongi kormányzat a korábbi időszakoknál több felhasználói adatot igényelt a vállalattól. A számok a 2014 szeptember és december között zajló Occupy Central tiltakozássorozat nyomán meredeken emelkedtek 2015 első félévében. A Facebook összehasonlításban a 2014. második félévével az igénylések 82 százalékos növekedését rögzítette 2015-ben, amely több mint a kétszeresét teszi ki a 2014 első félévi mennyiségnek. Az Egyesült Államok pedig, ahogy a korábbi években is, ezúttal is világelső a bekért felhasználói adatok terén.

A Twitter orosz adat dilemmája

Az orosz hatóságok arra törekszenek, hogy rábírják a Twittert, hogy a vállalat az orosz felhasználói adatokat oroszországi szerveren tárolja. Mindez az orosz médiafelügyeleti szerv, a Roscomnadzor tavaly szeptemberben elfogadott adatlokalizációs törvényének a feje tetejére állításával jár. Ugyanis előzőleg a Roscomnadzor jelezte, hogy a jogszabály nem érintené a Twittert, tekintve, hogy az olyan jellegű adatot, amelyet a vállalat tárol, nem tekinti “személyes információnak.”

Új kutatás: OnlineCensorship.org a világhálón!

Egy, a Global Voices szerző és véleménynyilvánítási jogvédő, Jillian C. York  által indított új online adatprojektet megkísérli arra ösztönözni a közösségi médiavállalatokat, hogy nagyobb átláhatósággal és elszámoltathatósággal járjanak el felhasználóikkal szemben, amikor véleménynyilvánítást szabályozó döntéseket hoznak. A Onlinecensorship.org felhasználói visszajzéseket gyűjt annak érdekében, hogy rávilágítson arra, hogy mely tartalmak kerültek eltávolításra, miért hoznak bizonyos, tartalmakra vonatkozó döntéseket, végül, hogy érinti egyes tartalmak eltávolítása a közösségeket világszerte.

Ellery Roberts Biddle, Weiping Li, Hae-in Lim, Bojan Perkov és Sarah Myers West járultak hozzá ehhez a jelentéshez.

Iratkozz fel a Netizen Reportra emailben. 

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.