Felbőszült tömeg támadott rá egy 21 éves tanzániai diákra az indiai Bangalore-ban január utolsó napján. Az eset az Indiában terjedő rasszizmus és önbíráskodás nyugtalanító példája.
A támadás oka az volt, hogy korábban egy szudáni diák állítólag halálra gázolt egy 35 éves nőt. A tanzániai lányt, aki később ért a helyszínre és a balesethez semmi köze sem volt, az összeverődött tömeg megverte, ruháit letépte. Mindezt rendőrök jelenlétében történt, akik a beszámolók szerint nem avatkoztak közbe.
A másodéves tanzániai diák – aki az Acharya Főiskola kereskedelmi szakán tanul –, autóval érkezett a helyszínre négy társával, körülbelül félórával a tömeg által emlegetett baleset után. A tömeg kirángatta a diákokat az autóból, megverték a sofőrt, és felgyújtották az üres járművet. A lányt levetkőztették, értékeit elvették. Az eset csak február 3-án került a hírekbe, mert amikor a lány először elment a rendőrségre, megtagadták az ügy nyilvántartásba vételét.
A feldühödött csoport egy másik emberre is rátámadt, aki felajánlotta a lánynak a pólóját, hogy eltakarhassa magát. Amikor ezután fel akart szállni egy helyi buszra, az utasok visszalökték a tömegbe.
Az erőszakos esemény elítélő kommentárok sokaságát indította el Twitteren.
A tömeg megveri a tanzániai lányt, levetkőzteti, és MIT CSINÁL A RENDŐRSÉG? CSAK NÉZI. #Bengaluru
— Dipankar. (@deep_anchor) February 3, 2016
Egy szudáni autója halálra gázol egy bangalore-i lakost. A helyiek erre levetkőztetnek és megtámadnak egy tanzániai lányt 30 perccel később. Így működik a rasszizmus és az előítélet.
— Madhavan Narayanan (@madversity) February 3, 2016
Szudáni csávó balesetet okoz.
Egy tanzániai lányt elfognak.
Levetkőztetik, megverik.
Mert ha nőgyűlölő és rasszista vagy, akkor nincs idő a földrajzzal foglalkozni!— Sorabh Pant (@hankypanty) February 3, 2016
Bármilyen intézkedés a rendőrök ellen, akik végignézték, ahogy a tanzániai lányt levetkőztette a feldühödött csődület Bangalore-ban? Bangalore kérlek tombolj, tombolj, tombolj.
— Namita Bhandare (@namitabhandare) February 3, 2016
Ha legitimálod a tömeg véleményét, ne lepődj meg, ha az egész önbíráskodássá, és tömeges erőszak elkövetésévé fajul. https://t.co/aMMNDcZY3z …
— पत्रलेखा পত্রলেখা (@patralekha2011) February 3, 2016
Feketebőrű-ellenesség Indiában
Bosco Kaweesi szerint, aki jogi tanácsadó az All African Studentsnél (afrikai diákszervezet) Bengaluruban, az őrjöngés éjszaka is folytatódott. A helyi lakosok saját otthonukban zaklatták az afrikai diákokat és járműveket állítottak meg az utcán, hogy ellenőrizzék, afrikaiak ülnek-e bennük. Az afrikai diákok közössége még mindig fél, és a hallgatók alig merik elhagyni az otthonukat.
A fekete bőrűek ellen irányuló rasszizmus igenis létezik Indiában. A fekete férfiak a helyiek szerint bűnözők és erőszakosak, a fekete nőket pedig azzal vádolják, hogy szexmunkásként dolgoznak. Crystal Kushwaha, egy amerikai nő, aki indiai családba házasodott, a következőket tette közzé a Quora nevű kérdezz-felelek weboldalon:
[Az indiaiak] szeretik a világos bőrt, és nem szeretik a sötétet. Ez előítéletetekhez vezet a saját népükkel és másokkal szemben is, mindenkit elítélnek, akiknek sötétebb a bőre.
Az India Times feltöltött egy tavaly áprilisban készített videót, mely a rasszizmus mindennapos megnyilvánulásait vizsgálta. A videó tanúsága szerint az indiai feketéket gyakran leköpik az utcán, ujjal mutogathatnak rájuk, kinevethetik, gúnyneveken szólíthatják, és veszélyforrásként kezelhetik őket.
Egy férfi elmagyarázza, szerinte hogyan öröklődik a rasszizmus szülőről gyermekre.
Anya és gyereke valamin vitatkoztak az utcán, én pedig mögöttük mentem. A kisgyerek nem akart az anyjával menni, ezért a nő rám mutatott, és azt mondta neki: „Ha nem jössz, ez az ember el fog rabolni. Nézz rá, biztosan elrabol!” Ez a gyerek úgy fog felnőni, hogy egyetlen fekete bőrű emberrel sem akar majd kapcsolatba kerülni.
„A humánum és az indiai paródiája”
A közösségi oldalak felhasználói rámutattak, hogy más helyi problémákra is rávilágít ez az eset, elsősorban a rendőrség magatartásának visszásságaira. Nitin Bangera a Facebookon írta kommentben:
Ez a bangalore-i eset a tanzániai nővel sok olyan beszélgetést idézett fel bennem, amiket barátokkal folytattam közúti balesetekről. Sokan azt mondják, hogy ha véletlenül elgázolnának valakit, rögtön továbbhajtanának, akár a rendőrségre is, de biztosan nem maradnának a helyszínen, mert „barátom, a tömeg meg fog ölni.”
Ha ilyen dolgok történnek többfelé, akkor újra kell gondolnunk, hogy milyen társadalomban élünk.
VC John pedig azt írta:
Ez égbekiáltó paródiája mindennek, ami humánus és indiai egyaránt. Azokat a rendőröket, akik nem vették fel a panaszát, ki kell rúgni és vizsgálatot kell indítani ellenük.
Ankit Singh magából kikelve írta:
India! A toleráns India! Azokkal vagyunk toleránsak, akik meztelenre vetkőztetnek nőket és felgyújtják mások holmiját. Hé, legalább nem öltük meg. Ha ez Pakisztán vagy Afganisztán vagy Irak lenne, biztosan megölték volna a lányt. Mi megkíméltük az életét! A toleráns India!