Ismeretlen gyermekmunkások Iránban. A fénykép az International Campaign for Human Rights in Iran tulajdona.

A gyermekmunka és a kizsákmányolás továbbra is széleskörűen elterjedt a világ túlnyomó részén. A probléma a kizsákmányolás, az emberkereskedelem és a kormányzati hanyagság köré épül, és különösen nagy kihívást jelent a zárt társadalomban élők számára, hiszen ott nem jellemző az átláthatóság és a szociális támogatórendszer.

A gyermekek kizsákmányolása Iránban egyre elterjedtebb, ráadásul sem a helyi hatóságok, sem a külvilág nem foglalkozik a kivizsgálásával.

A Közel-Kelet geopolitikai viharai, a menekültáradat és a kormányzat széles körben elkövetett hibái tökéletes táptalajt szolgáltatnak a gyermekek kizsákmányolásának terjedéséhez. Irán háború által sújtott országok között található, ami a szociális védőháló hiányával és az állami korrupcióval együtt tovább súlyosbítja a problémát. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma következetesen harmadik kategóriába (tier 3) sorolja Iránt emberkereskedelem szempontjából. Magát az iráni rezsimet is azzal vádolják, hogy köze van az emberkereskedelemhez és a gyermekek kizsákmányolásához.

Sajnos a gyermekmunka problémája nem újkeletű Iránban. A történelem során az alacsony jövedelmű, sokgyermekes családok utódaikra munkaerő- és bevételforrásként tekintettek. Előfordult, hogy az elszegényedett családok cselédnek küldték a gyerekeket gazdagabb irániakhoz.

A probléma mára viszont túlnőtt a kulturális és gazdasági kereteken; kizsákmányolás és gondatlanság lett belőle. Az egyik első kihívást az jelenti a probléma felszámolásánál, hogy nem rendelkezünk elég információval és nincs elszámoltathatóság, mondta Ali Akbar Esmailpour, a Gyermekek Jogainak Védelméért Egyesület (Association for the Protection of Children’s Rights) elnöke 2012-ben, egy amszterdami perzsa rádiónak, a Radio Zamanehnek adott interjújában.

Az egyetlen kézzelfogható információ az utcagyerekekről szóló statisztika, hiszen ők nagyon szem előtt vannak, de ez nem ad teljes képet a problémáról.

Esmailpour kiemelte, hogy az iráni munkaügyi minisztérium folyamatosan képtelennek mutatkozik a gyermekmunkát szabályozó törvény betartatására. Mint mondta, „a gyerekek olykor 12 és 16 órákat dolgoznak borzasztó körülmények között, a legcsekélyebb biztonsági vagy higiéniai feltételek biztosítása nélkül”.

Az iráni törvények tiltják a 15 éven alatti gyermekek foglalkoztatását, mégis van egy kiskapu, amely lehetővé teszi a kizsákmányolásukat. Sok 15 év alatti gyereket családon belül foglalkoztatnak, amellyel nem jár bejelentési kötelezettség, így ők gyakran válnak a kizsákmányolás és rossz bánásmód áldozataivá. Civil szervezetek nemrég publikált kutatása alapján a 2011-es népszámlálási adatok azt mutatják, hogy az országban a 10 és 14 éves gyerekek közül 68 558-an, a 15 és 18 évesek közül pedig 696 700-an dolgoznak.

„Ez egy olyan probléma, amit a kormányzatok nagyban figyelmen kívül hagynak, vagy akár le is tagadnak. A gyermekmunka az egyik legfelháborítóbb jelenség, amely azonnal figyelmet és cselekvést igényel” – nyilatkozta a Financial Tribune-nek Akbar Yazdi, egy gyermekmunkások érdekvédelmével foglalkozó iráni szervezet elnöke.

„Minden reggel sírva ébredek”

A probléma nem korlátozódik a gyermekmunkára. Irán utcáin becslések szerint 200 ezer gyermek él, akiknek feléről úgy vélik, hogy afgán származású. Ezeknek a gyermekeknek a nagy része a rossz körülmények elől szökött meg, vagy menekült el Afganisztánból és Irakból. A menekült gyerekek sokszor kifejezetten veszélyeztetettek a társadalmon belül.

Egy független, helyi újságírókat és konfliktushelyzetben levő országok aktivistáit támogató szervezet, az Institute for War and Peace Reporting 2011 márciusi cikke azt állítja, hogy az afgán gyerekeket összegyűjtik a biztonsági erők, és deportálják őket Afganisztánba. A gyerekek közül sokan még nem is jártak az országban, és valószínű, hogy szüleik tudta nélkül hurcolják el őket.

A 12 éves afgán menekült kisfiút, Abdul Majitot egyedül küldték vissza Afganisztánba a szülei tudta nélkül, akik Iránban maradtak. „A rendőrök megvertek” – nyilatkozta egy interjúban, amit a Herat tartományi Ansar menekülttáborban készítettek vele.

Megkérdezték, hogy van-e kapcsolatom erőszakos csoportokkal. Esküdöztem, hogy semmi kapcsolatom nincsen semelyikkel. Nyolc nap után végül Afganisztánba küldtek.

Abdul Majid esete csak egy a több száz közül, amely arról szól, hogy afgán menekültektől megtagadják a jogi segítséget és a származási országukba deportálják őket, ami illegális a nemzetközi törvények szerint. A gyerekeket sokszor megverik a fogságban, és az ételt is megtagadják tőlük azelőtt, hogy elküldik őket egy olyan országba, ahol senkijük sincsen. Majid sírva mondta:

Minden este azt álmodom, hogy a szüleim, a fiú- és lánytestvéreim engem keresnek. Aztán minden reggel sírva ébredek.

Irán elfeledett gyermekei

Irán mindemellett emberkereskedelmi csomópont is Pakisztán, Afganisztán és az Arab-öböl menti államok között. Az ENSZ szerint az iráni törvények miatt  a bűnözőknek sokkal kisebb kockázattal jár emberekkel kereskedni, mint drogokkal, éppen ezért „nagyon vonzó alternatíva a drogkereskedő csoportoknak, akik a déli csempészútvonalakat uralják” (lásd az ENSZ drog- és bűnügyi jelentése Iránról.)

Beszámolók szerint az iráni rezsim a szexuális célú emberkereskedelem áldozatait több ízben is „törvénytelen tettek”, például házasságtörés miatt ítélte el, annak ellenére, hogy áldozatok többször is kényszer hatására cselekedtek.

Az iráni kormány szabályozásai továbbra is dacolnak a nemzetközileg elfogadott normákkal és rendszabályokkal, demonstrálva a gyermekek jogainak rendszerszintű megsértését és a kormány bűnrészességét az országon belül emberkereskedelemben. Attól, hogy a rezsim tett néhány lépést az emberkereskedelem visszaszorítása érdekében, a tettek és a jogi szabályozás más irányt mutat.

Irán is elfogadta a Gyermekjogi Egyezményt, az ország szabályozása mégis éles ellentétet mutat az egyezményben foglalt cikkelyekkel, például azzal, amelyik garantálja a gondviselővel nem rendelkező vagy menekült gyermekek védelmét. Irán nem fogadta el viszont az ENSZ 2000. évi jegyzőkönyvét, egy fontos nemzetközi egyezményt, amely az emberkereskedelem megelőzésére koncentrál.

A demokratikus akarat és a társadalmi átláthatóság hiánya miatt a probléma feltérképezése kihívást jelent az Iránon belül és kívül tevékenykedő aktivistáknak. Azoknak az újságíróknak és gyermekjogi aktivistáknak, akik szeretnének szembeszállni a problémával, nem csak a kormányzat együttműködésének hiányával kell szembenézniük, de sok esetben fenyegetések és letartóztatások is várnak rájuk. És miközben a világ túlnyomó része az ország nemzetközi és politikai ügyeivel van elfoglalva, Irán gyermekei láthatatlanok maradnak és elfeledkeznek róluk.

A témában készült perzsa nyelvű jelentéseket itt találod.