- Global Voices Magyarul - https://hu.globalvoices.org -

Havanna: a város a rivaldafényen túl

Kategóriák: Karibi-térség, Latin-Amerika, Kuba, Civil média, Gazdaság és üzlet, Nemzetközi Kapcsolatok
Una familia en un edificio de La Habana (Foto: Mónica Baró - Periodismo de Barrio)

Egy család egy havannai bérház teraszán. Fotó: Mónica Baró, Periodismo de Barrio.

Ez a történet a kubai Periodismo de Barrio [1] digitális lappal való együttműködésünk első morzsája. Ennek a kooperációnak köszönhetően olvasóink betekintést nyerhetnek majd Kuba életének azon szegleteibe is, amelyekről a hagyományos média nem ír. 

2014. december 7-én a svájci New7Wonders (Új 7 csoda) alapítvány egy dubaji rendezvényen kihirdette a „Hét új csodaváros [2]” nemzetközi verseny nyerteseit. 220 országból összesen 1 200 várost jelöltek a kedvencek közé, és Havanna a szkeptikus, konzervatív vélemények ellenére végül olyan nagy nevek előtt végzett, mint Barcelona, London, Athén, Kiotó, Prága vagy épp Mexikóváros, hogy hat másik várossal együtt képviselhesse a „globális városi civilizációnk törekvései és eredményei” címet. A szinte mindig negatívan ábrázolt Havanna Kuba tökéletes megtestesítőjeként a szélsőséges ellentmondások városa.

December 17-én, amikor épp hogy alábbhagyott a „csodaváros” kinevezése körüli láz, Kuba és az Egyesült Államok kormányai – két hidegháborús ősellenség – bejelentették diplomáciai kapcsolatuk enyhítését, így a sziget visszakerült a tíz legnépszerűbb nemzetközi médiatéma közé. A 18 hónapon át tartó titkos tárgyalássorozat Raúl Castro és Barack Obama között sokakat nyugtalanított. Egyesekben kétséget, míg másokban reményt, csalódottságot, elégedettséget, becsvágyat vagy épp érdeklődést keltett. Egy azonban biztos, turisztikai szempontból hatalmas lökést jelentett a szigetnek. Ezt azóta a spanyol nyelvű médiában a december 17-ei boom-ként emlegetik.

A 2014-es kubai éves statisztikák szerint 2009 és 2014 közt több, mint félmillióval emelkedett a szigetre látogatók száma, 2015-ben pedig összesen 3 524 779 fő érkezett, mintegy 17,4 százalékkal több, mint előtte. Magyarán, a december 17-ei boom után az országnak egy év alatt sikerült majdnem ugyanazt azt az eredményt produkálnia, ami előtte öt évbe telt. A változás a gazdaságban is érezhető volt: José Luis Rodríguez kubai közgazdász cikke [3], illetve a kubai parlament információi szerint a tavalyi évben több, mint 3 milliárd pesó (33 és fél milliárd forint) többletbevétel termelődött, a 2016-os év pedig rekordokat dönt. A kubai Nemzeti Statisztikai Hivatal egyik kiadványa szerint csak januárban 414 764 látogató érkezett az országba, 47 ezerrel több, mint a megelőző év bármely hónapjában. Nem véletlen tehát, hogy az állami sajtó a turizmust tartja „a gazdaság legdinamikusabb szektorának [4]”.

Tény és való: Kuba divatos lett, Havanna pedig Kuba fényárban úszó tükörképe a világ szemében. Ez az ország legnagyobb városa, amely egyre több és több látogatót vonz. Nem éppen a strandjaiért látogatják, vagy akár a természeti adottságai miatt, ezekben ugyanis más városok bőven megelőzik. Még csak nem is azért, mert Havanna a főváros. Ugyanabból az egyetlen okból kifolyólag, ami megannyi dal írását inspirálta különböző korokban és stílusokban. Ritka, hogy bárki is közömbös maradjon Havanna iránt. Az embert vagy minden porcikájában taszítja, vagy ugyanannyira vonzza. Vagy egyszerre mindkettő. Ez egy temperamentumos, kiszámíthatatlan, ellentmondásos, ám éjjel-nappal lüktető város.

Persze nem lenne igazságos mindezt a december 17-ei boom hatásának tekinteni.

A világhírű város

Még jóval azelőtt, hogy a két ősellenség bejelentette volna az új politikai irányt, vagy akár a svájci alapítvány kihirdette volna nyertesei listáját, a híres énekesnő Beyoncé Knowles és férje, a rapper és zenei producer Jay-Z Havannába jött oktatási csereprogramot létesíteni. Ez 2013 áprilisában történt, amikor az Egyesült Államok külügyminisztériuma szerint Kuba még a terrorizmust támogató országok közé tartozott. Hogy Havannát híres személyiségek, ráadásul amerikai sztárok látogassák, inkább tűnt jelentéktelen és alaptalan pletykának, mint a kormány és a piac által is elfogadott trendhullámnak.

Ám a sztárpár látványosan tett azért, hogy ottlétük ne maradjon észrevétlen. A belvárosban sétálgattak, hagyták, hogy fényképezzék őket, nyilvános éttermekben vacsoráztak és oktatási, illetve művészeti társulatokat látogattak. Beyoncé még szelfizett is a helyi rajongókkal, guaguancót táncolt, és megosztotta színpadát Juana Bacallao [5] neves kubai énekesnővel. Jay-Z végig távolságtartó volt, habár hazatérésük után nem tudta szó nélkül hagyni a republikánus képviselők vádaskodásait, így véleményét az „Open Letter” (Nyílt Levél) c. számában fejezte ki: „Kubában vagyok, imádom a kubaiakat. Ez a kommunista rizsa meg nem túl világos, amikor a kezemben a mikrofon is kínai”.

Kuba életében valószínűleg ez számított az első mérföldkőnek azon az úton, melyen a sziget a címlapokon szereplő sztárok népszerű úticéljává vált. A Fehér ház szavát kezdte megelőzni a sztárok véleménye. Bár hozzá kell tenni, hogy Beyoncé és Jay-Z látogatása nem múlta felül Barack Obamáét, amikor az amerikai elnök 2016 márciusában feleségével és két gyermekével, Sashával és Maliával Kubában járt. Ahogy a barbadosi énekesnő Rihanna legutóbbi kubai kiruccanása sem, aki a femme fatale, avagy a női végzet jegyében pózolt a kubai utcákon tűzvörösre festett hajjal, bámulatos autócsodák mellett a Vanity Fair fotósának.

Azonban ami az utolsó hónapokban igazán felrázta a várost, az az ingyenes koncertsorozat volt, melyen többek közt fellépett Olga Tañón, Dj Diplo, a Major Lazer és a Rolling Stones is. A művészet közösségteremtő ereje legitimálta a politikai viszonyok változását.

Concierto de The Rolling Stones en La Habana (Foto: Mónica Baró - Periodismo de Barrio)

Rolling Stones koncert Havannában (Fotó: Mónica Baró – Periodismo de Barrio)

Az élő város

A sok kamera, póz és főcím közt néha azonban homályba vész, hogy a kontrasztok városa igazából nem egy festői képgyűjtemény, ahogy az a reklámkampányokban tűnik, sem a világvége, ahogy egyes képeken feltüntetik, csupán egy város, amely él. Az épületek, melyeket jócskán megrágott az idő vasfoga, nem csupán a hanyatlás jelképeként szolgálnak, de családok ezreinek is otthont adnak.

Havanna Kuba legkisebb és legsűrűbben lakott tartománya. Egy 2014-es statisztika szerint ezen a 792 km²-es területen 2 121 871 fő él, és ez a szám még nem tükrözi a teljes valóságot, hiszen nem foglalja magába a helyi lakcímmel nem rendelkező bevándorlókat. És ezek a legális és „illegális” emberek alakítják a várost.

„A várost a benne élő emberek, sőt, a benne élő emberek közti interakciók határozzák meg. Így együttesen alkotnak társadalmi rendszert” – olvashatjuk a Megannyi Havanna: Stratégiák a különböző társadalmi dinamizmusok megértésére című 2014-ben kiadott könyvben. A Nemzet építésze díjas Mario Coyula így elmélkedik a könyv bevezetőjében: „A város a legnagyobb és legkiemelkedőbb kulturális közeg, amely összehozza a történelmi és építészeti jelentőséget a hétköznapok gyakorlati hatékonyságával, hogy élhetővé váljon valamennyi társadalmi réteg számára.”

2019 novemberében a város alapításának 500. évét ünneplik majd a havannaiak. Hogy hogyan zajlik az ünnepség, remekül tükrözi majd azt, hogy milyenné is alakult a város az elmúlt években. Ünnepelhetnék többek közt a belváros megőrzését; a vízszennyezettség visszaszorításának köszönhető hal-, pelikán- és sirályállomány gazdagságát a havannai öbölben; a külföldi befektetőkkel együtt épített új hotelek általi férőhely-növekedést; a három vallási vezető, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és megannyi sztár látogatását, vagy az El Templete építményben ültetett gyapotfát, amelyet még néhány nappal az Obama-jelenség előtt ültettek, hogy feldobja kicsit a sivár tájat. Azonban ami mindenek előtt ünneplésre ad okot, az, hogy Havanna végre élhetővé vált az ott élők számára. Enélkül minden más ügy előtti tisztelgés még akkor is csupán ámítás, ha befejeződik a Kapitólium – ahol kubai parlament ülésezni fog – felújítása, vagy ha az ország eléri a jól hangzó évi 10 millió látogatót.

*Ez a cikk az eredeti írás rövidített verziója, mely a Global Voices számára készült. Az eredeti teljes cikk itt [6] olvasható, a cikkíró Mónica Baró további írásai pedig itt [7] elérhetőek.