Antonieta de Barros kislányként az anyja panziójában járkált és próbálta megtanulni az ábécé betűit. Ő és testvére, Leonor az ottlakó diákok közé lopakodva tanultak meg apránként írni és olvasni. Antonieta akkor még nem tudta elképzelni, hogy az ábécé megtanulása olyan életpályára állítja, amelyben ő lesz Brazília történelmének első fekete bőrű parlamenti képviselőnője. 1934-et írtak akkor, a rabszolgaságot kevesebb, mint 50 éve törölték el.
Kevesen ismerik Antonieta történetét, vagy tudják, hogy ki volt ő. Florianópolisban, a dél-brazil Santa Catarina állam fővárosában utcák, iskolák és alagutak viselik a nevét. Még egy emlékművet is állítottak neki. Azonban, mint sok más név az utcatáblákon, sokaknak az övé is csak egy cím marad – ezen akar változtatni a filmkészítő Flávia Person.
A São Paulo-i születésű Flávia hét évig élt Florianópolisban. Antonietát akkor fedezte fel, amikor Santa Catarinában kutatta a fekete bőrűek történetét, abban a brazil államban, ahol arányuk a legkisebb az országban; a catarinensék csak 15 százaléka vallotta magát feketének vagy részben feketének. A 2014-es választások során ez volt az egyetlen állam, amely egyetlen fekete bőrű képviselőt sem választott meg. 82 évvel azelőtt mégis itt lépett hivatalba a közvetlen választások után egy fekete nő.
Fláviát elragadta a történet, ezt mesélte a Global Voices-nak:
Fazer um filme sobre a Antonieta me pareceu urgente. Depois que descobri que ela foi professora, diretora do instituto de educação, cronista dos jornais mais importantes do estado, a primeira mulher a ser eleita deputada em SC e primeira negra no Brasil, e mesmo assim, nem os nativos de Florianópolis conhecem bem a história dela, pensei que era o momento de fazer um filme e propagar a história dela para o máximo de pessoas possível.
Sürgősnek tűnt számomra, hogy filmet készítsek Antonietáról. Kiderítettem, hogy tanárnő volt, egy oktatási intézmény igazgatója, publicista az állam egyik legfontosabb újságjában, az első megválasztott nő Santa Catarinában és az első megválasztott fekete nő Brazíliában, de még a Florianópolisiak is alig tudnak róla valamit. Úgy gondoltam, eljött az ideje filmet készíteni róla, hogy minél többen megismerhessék a történetét.
Rövid dokumentumfilmjét egyéves kutatómunka után múlt októberben mutatták be. Hogy elkészíthesse az „Antonietát”, Flávia egyetemi disszertációkban és a nyilvános archívumokban kutatott, de végül Antonieta egy rokonának személyes iratai, a bennük talált, még soha sem látott fotókkal, mentették meg.
Alulírott Maria „a szigetről”
Antonieta anyja, egy felszabadított rabszolga, korán megözvegyült és mosónőként dolgozva egyedül tartotta el lányait. Catarina mindig is a tanultságot tartotta a legértékesebb örökségnek, amelyet a lányaira hagyhat. Végül két tanárt nevelt fel. Antonieta 21 évesen már megalapíotta a saját iskoláját, az írástudatlan, szegény felnőtteknek szánt „Antonieta de Barros képzési tanfolyamot”. Számára „az írástudatlanság az, ami megakadályozza az embereket abban, hogy emberek lehessenek”. Flávia hozzáteszi:
Antonieta fez da educação sua luta de vida. Ela acreditava na educação como único caminho possível para a emancipação feminina e dos pobres. Ela sempre defendeu a educação para todos, independente de raça, credo ou sexo.
Antonieta az oktatást életcéljának tűzte ki. Úgy gondolta, hogy az oktatás a szegények és a nők felszabadításának az egyetlen módja. Mindig is mindenkinek szóló oktatást javasolt, bőrszíntől, vallást vagy nemtől függetlenül.
Az írás volt a másik eszköz, amely révén Antonieta helyet talált magának a társadalomban. Ahogy az újságíró Ângela Bastos rámutat a róla írt 2013-as portréjában, Antonieta Maria da Ilha (Maria „a szigetről) álnéven vezetett rovatot és védte a nők polgári jogait egy olyan korban, amelyben ezt szinte senki sem tette, főleg nem Rio de Janeirón és São Paulón kívül:
A sensibilidade de Maria da Ilha derramava-se em textos variados sobre educação, civilidade, religiosidade, virtudes morais, éticas e cívicas. Abordava também questões relacionadas às relações de gênero e à vida política e social dos anos 30, no Brasil e no mundo.
Maria da Ilha érzékenysége az oktatásról, udvariasságról, vallásosságról, erkölcsről, etikai és polgári erényekről szóló különböző írásaiban is megjelent. Ezen kívül a nemi viszonyokkal és a harmincas évek Brazíliájának és világának politikai és társadalmi életére vonatkozó kérdésekkel is foglalkozott.
A brazil nők hivatalosan csak 1932-ben kapták meg a szavazati jogot. Antonietát, akinek magas szintű állásai voltak és egyenrangúként vitatkozott férfiakkal és értelmiségiekkel, két év múlva az egyik első nőként választották meg az állam törvényhozó gyűlésébe (ugyanebben az évben a fehér bőrű orvosnőt, Carlota Pereira de Queirozt São Paulo-i szövetségi képvislőnek választották meg).
Antonieta tudta, hogy nem „természetes tény” a politikai élet peremére szorítani a nőket, de azt is, hogy ez más téren is megtörténik. Flávia magyarázata szerint:
A Antonieta sempre teve um viés político. Logo que se formou, ela fez parte da Liga do Magistério, entidade que defendia os direitos das professoras. Eu descobri que, até meados da década de 30, as professoras do ensino público eram proibidas de contratar casamento, havia uma lei que impedia. A justificativa era que as crianças poderiam fazer indagações indevidas sobre a sexualidade das professoras.
Antonieta mindig politikailag tevékeny volt. Miután megszerezte az egyetemi diplomáját, tagja lett az Oktatási Ligának, egy, a tanárnők jogait védő szervezetnek. Kiderítettem, hogy a harmincas évek közepéig tilos volt házasodniuk az állami iskolákban dolgozó tanárnőknek, törvény tiltotta ezt. A magyarázat az volt, hogy a gyerekek esetleg alkalmatlan kérdéseket tehetnek fel a tanárnők szexualitásáról.
Modern törvényhozó
Antonieta a Santa Catarina Liberális Pártjához tartozó Nereu Ramos segítségével jutott be a politikába, aki később Brazíla 20. elnöke lett. Az anyja Ramos apjának, Vidal Ramosnak a házában dolgozott, aki szintén politikus volt és jó kapcsolatokat ápolt a családdal. Flávia szerint:
O partido, sentindo a mudança de pensamento da década de 30 e querendo imprimir uma ideia moderna, viu na Antonieta, já muito respeitada pela elite por causa de seu trabalho na educação, uma oportunidade. Com certeza, ela deve ter enfrentado preconceito tanto pela cor quanto pelo gênero. Na década de 30, ainda havia discussões sobre a pré-disposição biológica da mulher que a impediria de assumir cargos públicos. Na época, apenas o trabalho de professora e outros relacionados à vida doméstica eram aceitos socialmente.
A párt, amely érzékelte, hogy a társadalom változóban volt a harmincas években és a modernség látszatát akarta kelteni, lehetőséget látott Antonietában, akit az elit már akkor is mélyen tisztelt az oktatásban végzett munkája miatt. Az biztos, hogy szenvednie kellett a nem- és bőrszínalapú diszkriminációtól. A harmincas években még mindig voltak, akik szerint a nők biológiai hajlamaik miatt képtelenek köztisztviselőként dolgozni. Akkoriban csak a tanárnői vagy a háztartáshoz kötődő munka volt társadalmilag elfogadott.
Az Antonieta által alapított iskola a halála után még 10 évig működött. Az állami közgyűlésben kezdeményezett vitái még mindig relevánsak. Flávia Person szerint ez megmutatja, hogy a történelem gyakran elfelejti a nőket, még akkor is, amikor ők a főszereplők.
Az első fekete képviselőnő neve máshol is tovább él. Santa Catarinában egy csoport fekete bőrű tanítónő egy „Más Antonieták” nevű blogon vitatkoznak oktatásról, egyenlőségről és közpolitikáról. Ebben az évben a szövetségi kormány „A faji egyenlőség elősegítését célzó közpolitika” részlege megalapította az Antonieta de Barros-díjat fiatal és kiemelkedő fekete bőrű kommunikátoroknak.
Amikor arról kérdezik, vajon mit gondolna Antonieta a mai Brazíliáról, ahol a kormányzók a több iskolát követelő diákokkal harcolnak, a nők még mindig kisebbségben vannak a politikában és a Kongresszusban fenyegetik a jogaikat, de ahol a a társadalmi nemről szóló diskurzusok is virágoznak, Flávia így válaszol:
Certamente ela também estaria gritando “Fora Cunha”.
Minden bizonnyal azt kiáltaná: „Fora Cunha” (Cunha, tűnés! – Eduardo Cunha a képviselőház, a brazil kongresszus alsóházának elnöke)
Még több információért az „Antonieta” dokumentumfilmről látogassa meg a film hivatalos oldalát (portugál nyelven).