A bejegyzés az EurasiaNet.org oldallal együttműködésben készült, szerzője Nurjamal Djanibekova. Engedéllyel újraközölve.
A héten dél-kirgizisztáni helyi tisztségviselők és vallási vezetők rituálisan feláldoztak egy bárányt abban a reményben, hogy ez segít csökkenteni az autóbalesetek számát az ország útjain.
A ceremónia csak részben volt szimbolikus. Egy Toktogul városi imám elmondása szerint a helyi tisztségviselők segítettek szétosztani a húst a fővárosból, Biskekből Os városába tartó autósoknak, és fölhívták a figyelmüket az óvatos vezetés fontosságára.
„Minden arra járónak adtunk húst, és elmagyaráztuk, hogy az étel Istentől jön. Imádkoztunk, hogy minden rendben legyen az utazásukkal, és figyelmeztettük őket, hogy vezessenek figyelmesen, és tartsák be a szabályokat” mondta az imám, Alipbai Boroshbayev az EurasiaNet.org portálnak.
Boroshbayev elmondása szerint az esemény árát a helyi közösség vezetői és a papok állták.
A Jalalabad régió közlekedésrendészetének vezetője, Nurlan Sarkarov hivatala támogatta a kezdeményezést.
„A lakók és a hatóságok úgy döntöttek, hogy a ceremóniát az iszlám rítusoknak megfelelően tartják, az ő ötletük volt az egész. Egy olyan utat választottak, ami hozzánk tartozik, úgyhogy a rendőrség segített kiosztani az ételt a megállított embereknek, és a tanácsadásban is részt vettünk”, mondta Sakarov.
Számos kirgiz sofőr macska-egér játékot játszik a rendőrséggel, és amikor nem áll fenn a lebukás veszélye, messze a sebességhatár fölött vezet. Ahogy Magyarországon is, a szembejövő autósok figyelmeztetik egymást a rendőrökre és a sebességmérőkre, így sokszor elkerülve a lebukást. A gyorshajtás, rossz utak és éles kanyarok kombinációja, főleg az észak-déli irányú főútvonalon, gyakran halálos balesetekhez vezet.
Sarkarov szerint a közlekedésrendészet lehetőségei sokszor korlátozottak.
„Vannak helyek, ahova nem lehet járőrt állítani, például éles kanyarokba. A szabályok egyértelműen kimondják, hogy mi a sebességhatár ezeken a helyeken. A sofőrök ezt figyelmen kívül hagyják, és néha, éjszaka, el is alszanak vezetés közben”, mondta.
A közlekedésrendészet szerint Kirgizisztánban az idén eltelt 10 hónapban 695 ember halt meg közúti balesetben. Ez kevesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban, amikor 771 ember halt meg az utakon, de a kb. hatmilliós lakosságú országra vetítve jóval több, mint például Magyarországon. A rendőrség szerint az idei halálesetek több, mint egyharmada gyorshajtás miatt következett be.