Omar Momani grafikája a 7iber számára (CC BY-NC-ND 2.0 [1])
Ez a posztot a Ranking Digital Rights [2] és a Global Voices közti szerkesztőségi megállapodás alapján osztjuk meg.
A 2015. januári Charlie Hebdo mészárlást követően Mark Zuckerberg, a Facebook egyik alapítója és egyben vezérigazgatója közzétett egy üzenetet a vallásról, a szabad véleménynyilvánításról és a magazin szerkesztői elveiről.
„Néhány éve pakisztáni szélsőségesek harcoltak azért, hogy engem halálra ítéljenek, amiért a Facebook nem tiltott be egy olyan, Mohamedről szóló tartalmat, amelyet sértőnek találtak.
Kiálltunk mellettük, mert a különböző vélemények, még ha néha ellenséges hangvételűek is, jobbá és érdekesebbé teszik a világot,” írta [3] Zuckerberg.
Kicsivel később, de még ugyanabban a hónapban a Facebook a helyi hatóságok kérésére beleegyezett [4] néhány oldal elérhetőségének korlátozásába Törökországban „Mohamed próféta gyalázása” miatt.
Törökország közismerten gyakran [5] fordul tartalmak eltávolítását célzó kérésekkel internetes vállalatokhoz a helyi törvények megsértésére hivatkozva. Azonban nem Törökország az egyetlen ország a Közel-Keleten, amely ilyen és hasonló eszközökkel próbálja elhallgattatni a kritikus hangokat.
Míg a régió számos országának kormánya tesz egyértelmű követeléseket bizonyos tartalmak eltávolítására egyéb, „finomabb” nyomásgyakorló eszközök használata mellett, a tech óriásvállalatok a régiós tartalmak moderálásában vallott kudarca egy sokkal összetettebb és nagyobb probléma része.
Visszaélés a jelentési mechanizmussal
A régióban a közösségimédia-felületek jelentési mechanizmusát gyakran olyan kormánykritikus hangok, kisebbségi csoportok és nézetek elhallgattatására használják, amelyek nincsenek összhangban a társadalmi többség nézeteivel, vallásával, vagy politikai irányultságával.
2016-ban egy hatalmas jelentésdömpinget követően számos arab nyelvű ateista oldal és csoport működését felfüggesztette [6] a Facebook.
Ezzel gyakorlatilag megszüntette a néhány olyan tér egyikét, hacsak nem az egyetlent, ahol ateisták és más kisebbségi csoportok megoszthatták tapasztalataikat és szabadan kifejezhették magukat vallási ügyekben. A régióban még ma is tabunak számít az ateizmus, mely zaklatást, bebörtönzést, vagy akár halálbüntetést is vonhat maga után.
„[A visszaélésszerű jelentés] jelentős probléma marad továbbra is” Jessica Anderson szerint, aki az onlinecensorship.org [7], egy közösségi médiafelületek tartalmainak eltávolítását dokumentáló oldal projektmenedzsere.
„A Közel-Keleten is, ugyanúgy mint máshol, dokumentáltunk jelentési kampányokból eredő cenzúrát, amely számos felhasználó koordinált törekvésének az eredménye egy-egy oldal vagy tartalom megszüntetésére.”
A jelentési mechanizmusokkal kormányhű személyek is visszaélhetnek. Idén a Middle East Eye számolt be [8] arról, hogy számos egyiptomi politikai aktivista oldalát vagy fiókját felfüggesztették, vagy leállították élő adásukat miután „kormánypárti trollok” jelentették őket.
„Azt tapasztaltuk, hogy a jelentési mechanizmusok tovább súlyosbíthatják a különböző szereplők közti hatalmi egyensúly hiányát azáltal, hogy eszközt adnak a többség kezébe a kisebbségek ellenőrzésére”, mondta Anderson. „Ennek következményei súlyosak lehetnek: a marginalizált közösségek és az elnyomott hangok elveszítik a közösségi média által biztosított teret a szerveződésre, kapcsolatépítésre és véleménynyilvánításra.”
A felhasználói jogok figyelmen kívül hagyása
Idén májusban az Apple is csatlakozott a Facebook, a Twitter és a gyakran hivatkozott közösségi médiák csoportjához azzal, hogy az iTunes nem volt hajlandó [9] feltölteni a libanoni al-Rahel al-Kabir együttes öt dalát. A dalok a régióban uralkodó vallási fundamentalizmust és politikai elnyomást gúnyolták.
Az iTunes egy képviselője azt mondta, hogy a dubaji Qanawat, az Apple által megbízott régiós tartalomszolgáltató döntött úgy, hogy nem tölti fel a dalokat. Egy anonim forrás azt nyilatkozta a Daily Star-nak, hogy az iTunes nem tudott [10] a Qanawat döntéséről, melyet az a „helyi érzékenységek” figyelembevételével hozott meg. Az együttes és a SMEX bejrúti digitális jogokért küzdő civil szervezet petíciójának hatására az iTunes feltöltötte a dalokat, és megígérte, hogy a későbbiekben másik tartalomszolgáltatóval fog dolgozni.
Ez az ügy nem csak azt mutatja be jól, hogy a helyi kényes témák hogyan befolyásolják azt, hogy milyen tartalmak jelennek meg és maradnak elérhetőek a régióban, hanem azt is, hogy a vállalatoknak kellő körültekintéssel kellene meghozniuk döntéseiket, mivel azok hatással vannak a felhasználók véleményszabadságára is.
Mohamad Najem, a SMEX [11] egyik alapítója azt mondta a Global Voicesnak, hogy a Facebooknak és a Twitternek is az Egyesült Arab Emírségekben (EAE), a régió egyik „legelnyomóbb” országában van az irodája.
Szerinte „ez egy olyan üzleti döntés, amely negatív hatással van a véleményszabadságra.” Najem kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban is, hogy az iroda olyan országban való elhelyezése, mint amilyen az EAE, néha azzal jár, hogy “az öböl-menti társadalmi normákat rákényszerítik az egész arab régióra”, pedig az „változatos és dinamikus”.
Helyszínválasztás
A Facebooknak és a Twitternek is a Közel-Kelet és Észak-Afrika (MENA) régiót lefedő irodái az EAE-ben vannak, míg a régió etnikailag, kulturálisan és nyelvileg is különböző, abban politikai nézetek és tapasztalatok szerteágazó változatai vannak jelen. Amikor elnyomó kormányok vagy más, hatalommal rendelkező csoportok nyomást gyakorolnak a vállalatokra a „helyi érzékenységek” tiszteletben tartása érdekében, utóbbiak szintén bűnrészessé válnak a sokszínűség elnyomásában.
„Láthatólag ezek a felületek a hangosabb és az erőteljesebb szereplők útmutatásait követik… A Közel-Keleten nem sikerült olyan befolyásos szereplők ellen kiállniuk, mint amilyenek a kormányok,” mondta Anderson.
Vegyük mondjuk a Facebook példáját, amely hajlandó volt megfelelni a török kormány cenzúrájának. Az évek során a vállalat részt vett a köztársaságot alapító Atatürk, kormánykritikus hangok, kurd aktivisták [12], vallási csoportok, LGBT tartalmak [13] és rasszizmusellenes kezdeményezések [14] cenzúrájában [15] is.
Már gyakorlattá vált, hogy a Facebook teljesíti ezeket a kéréseket. Két éve egy török aktivista azt mondta [15], hogy szerinte „a Facebook kormánypárti médiummá vált”. A felület még ma is megfelel a fenti követeléseknek, korlátozva a hozzáférést több mint 4500 tartalomhoz [16] az országban 2017 óta. Továbbá a Facebookhoz beérkező kérések száma és tartalma nem átlátható.
„A legnagyobb probléma azzal, ahogyan ezek a felületek kezelik a tartalmak eltávolítására tett követeléseket, az, hogy egyáltalán nem értik a politikai kontextust. Még ha van is némi fogalmuk arról, hogy mi történik az országban, nem vagyok benne biztos, hogy mindig megfelelő körültekintéssel járnak el”, mondta Arzu Geybulla Törökországgal és Azerbajdzsánnal foglalkozó szabadúszó író a Global Voicesnak.
Konferenciák alkalmával a Facebook képviselőit gyakran bombázzák kérdésekkel a széleskörű jelentéskampányok kapcsán; ők továbbra is azt állítják, hogy egy poszt eltávolítására akkor sem kerül sor automatikusan, ha számtalan, visszaélésről szóló jelentés érkezik a poszt kapcsán. Azonban kevés konkrét információt árulnak el arról, hogy a vállalat hogyan látja és kezeli ezeket az eseteket. Részletesebben megvizsgálják vajon a szóban forgó tartalmat? A Facebook képviselői azt állítják, hogy helyi szakértőket is felkeresnek ilyen esetekben, de az ilyen konzultációk szintén meglehetősen ködösek.
A tartalom moderálásáról szóló döntések nem egyszerűek, illetve annak az eldöntése sem, hogy hol keresztezi egymást a Facebook saját eljárása és a helyi törvényi előírások. Az onlinecensorship.org-nál dolgozó Anderson szerint:
A tartalom moderálása meglehetősen kényes munka. Ahogy ezek a platformok egyre nagyobb méreteket öltenek, a vállalatok növekvő számú tartalmat próbálnak moderálni. Olyan dolgozóknak kell árnyalt és kultúra-specifikus tartalmak kapcsán gyors döntéseket hozniuk, akik talán nem is rendelkeznek megfelelő tudással és képzettséggel, sőt, még alacsony fizetést is kapnak. Ez pedig inkonzisztenciát és számos rossz döntést eredményezhet.
A régió aktivistáinak és emberi jogvédőinek a vállalati átláthatóság hiánya miatt szinten nehéz ennek a problémának a mértékét felismerniük. Az iTunes-ügyhöz hasonló esetek talán sokkal gyakrabban fordulnak elő, mint amennyiről tudomásunk van, hiszen csak akkor derül fény az ilyen ügyekre, amikor valaki kiáll a nyilvánosság elé, és beszámol a cenzúráról.