Történetek ettől az időponttól: Március, 2012
Tunézia: LMBT felháborodás az emberjogi miniszter homofób kijelentése miatt
„Ember vagyok, emberjogi miniszter úr!” – ez volt az LMBT közösség válasza a tunéziai emberjogi miniszternek egy privát tévécsatornán tett homofób kijelentése után. A miniszter ugyanis a homoszexualitást a szexuális perverziókhoz és mentális betegségekhez hasonlította. Az ország LMBT közössége felháborodott.
„Szerelmes levél” Izraelből Iránba
Izraeliek által irániaknak küldött szerelmi üzenet: furcsábban hangzik, mint egy fantasztikus regény ezekben a feszült időkben, amikor az iráni és izraeli kormányok minden elképzelhetővel fenyegetik egymást. Egy Facebook-kampányban mégis erre láthatunk példát.
Bahrein: Mentsük meg a bahreini gyerekeket a rezsimtől!
A bahreini gyerekek szenvedése állt a középpontjában annak a Twitter-kampánynak, melynek célja azt bemutatni, hogyan ment a gyerekek sora a felkelés egy éve alatt. Mona Kareem vizsgálja a netpolgárok reakcióit.
Macedónia: Békemenet a gyűlölet ellen március 17-én
A soknemzetiségű Macedónia lakosai egy békemenetet szerveztek most szombaton, hogy kifejezzék félelmüket: szerintük az elmúlt időszak gyűlölet-bűncselekményei könnyen egy polgárháború előhírnökei lehetnek.
Kína: A tibetieket arra kérik, ne áldozzák fel az életüket
Tibeti aktivisták egy csoportja aláíráskampányt indított, melyben arra kérik a tibetieket, hogy önfeláldozás helyett inkább tartsák becsben az életüket az elnyomás idején. Via Woser's blog [en].
Palesztina: Ritka fotók az 1840-1940 közötti Názáretről
Iqbal Tamimi blogger ritka fotókat posztolt [ar] a palesztinai Názáret városáról, melyek az 1840-1940 közötti időszakban készültek.
Kína: Külföldi filmek hasonmás moziplakátai
Csing Kao a Ministry of Tofu blogon bemutatja [en] a Wenxuecity gyűjtését, melyben hasonmás kínai moziplakátokat hasonlítanak össze az eredetijükkel.
Pakisztán: Harc a Nagy Tűzfal ellen
Pakisztánban az internet szabadsága gyakran szenved a cenzúrára, megfigyelésre, esetenként a teljes tilalomra irányuló kísérletektől. A legutóbbi lesújtó fejlemény, hogy az Információ Technológia Minisztérium által felügyelt Nemzeti ICT K&F Alap egy felhívást tett közzé, amelyben egy országos „URL szűrő és blokkoló rendszer” megvalósítására várnak ajánlatokat. 10 millió dollárt szánnak a projektre.
Kuba: Éhségsztrájkba kezdett egy doktor
A Havana Times [en] kifejti, hogy Jeovany Vega Jimenez kubai doktor miért kezdett éhségsztrájkba.
Dél-Korea: Krízistérkép az összecsapásokról Jeju szigetén a haditengerészeti bázis miatt
Dél-koreai internetezők egy krízistérképet [ko] készítettek, melyen a kormányerők, illetve a Jeju szigetén épülő haditengerészeti bázis ellen tiltakozó aktivisták összetűzéseit dokumentálják. A tiltakozók szerint az építkezés tönkreteszi a környezetet és...