Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Magyarország: Civilek az Auchan ellen

Mi is történik valójában a dunakeszi lápon?

A dunakeszi láp történetében 2009 év vége óta egyre több a fejlemény. Az összetűzés alapja a szomszédos Auchan bevásárlóközpont bővítésének terve olyan lápos területre, amelyet a törvény véd(ene) a beépítéssel szemben.

A Greenfo környezetvédelmi oldal nemrég  jelentetett meg egy cikket az ügyről. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség új vizsgálatokat végzett, amelynek eredményeként az érintett területet két részre osztották, és csak az egyiken folyatódnak a további vizsgálatok. A honlapon publikált írás szerint a „lápvédők” vezetőit, Sarkadi Mártont és Kriska Györgyöt a rendőrség kihallgatásra rendelte be becsületsértés és rágalmazás gyanújával, a láp védelmében indított honlapra felkerült, Auchan reklámújságokat kifigurázó kiadvány miatt.

Később felkerült az internetre egy videó, amelyen egy vállalkozó beismeri, hogy az Auchan kérésére fogott bele a vizsgálat alatt lévő területen a fák kivágására. Pacsuta Péter, aki Pacsker néven ír a GreenR-re, szintén megosztotta a videót, és a levelet, amelyben az Auchan PR-cége közli vele, hogy a területen nem folynak munkálatok, amíg meg nem születik a hivatalos döntés.

A környezetvédelmi felügyelet múlt kedden végzett újabb vizsgálatot, amelyen az Auchan Hungary, a dunakeszi önkormányzat és civil szervezetek képviselői is részt vettek. Az eseményt Facebookon is meghirdették.

a képet Molnár Simon engedélyével tesszük közzé, a lightwalker.aminus3.com-ról

A Facebook hatása

A közösségi oldal a lápért harcolók egyik fontos eszköze már a kezdetektől. Van Mentsük meg a dunakeszi tőzeglápot! csoport, és olyan is, amely a bevásárlóközpont bojkottálását hirdeti. Az Auchan reklámjaiból ismert hörcsögök felhasználásával készült egy kritizáló képregény is.

Az Auchan Hungary is aktívan használja a Facebookot kampányaihoz. Elindított egy környezettudatos fogyasztást népszerűsítő oldalt, amely elsőként esett a Nestlének a Greenpeace kampányánál elkövetett hibájába [eng]. (Frissítés: azóta az Auchan-oldalak összes bejegyzését folyamatosan támadják a felhasználók.)

Pacsker először Jin&Jang, a hörcsögök oldalára próbált posztolni, de valamiért nem sikerült neki. Később a tudatos vásárlói oldal faláról osztott meg egy screenshotot, amely bizonyítja, hogy a lápvédők által írt kommenteket törölték. Pacsker ezt írta:

Az Auchan nem bírta a nyilvánosságot, a számonkérést, az “igazságot” és letiltotta az Auchan Magyarország facebook oldal üzenőfalát. Dél-délután óta folyamatos a cenzúra, de a cég környezetpolitikájával elégedetlen facebook használók bírják a strapát és ha nem külön felszólításban, akkor az Auchan saját bejegyzéseihez írt kommentben fejezik ki nemtetszésüket. […]

A bloggerek hatása

A Varacsk bloggerei felvetettek néhány kérdést, és arra buzdították olvasóikat egy posztban, hogy írják meg véleményüket az Auchan Facebook-falára.

[…] Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy itt mindent szabad? Adunk pénzt az államnak, a felügyeleteknek, a hatóságoknak és mindenki kussol? Ki fogja ezeket megállítani? (Már látom a szemem előtt az emberek legyintését, hogy az csak egy láp, ugyan már…ha nem írtanák ki hova parkolnál? Hol állna a kocsid, amíg te bevásárolsz mindenféle felesleges dolgot? Kit érdekel, hogy a magyar gazdákat rövidítik meg ezzel? Kit érdekel, hogy az unokám gyereke nem tud majd tiszta vizet inni és tiszta levegőt szívni? Nem láttad? Csak 640 forint a párizsi kilója! […]

Pacsker egyik bejegyzésében az Auchan profitjának és deficitjének alakulását a karma világszemlélet eredményeihez hasonlította:

[…] Ez az tehát, amit jobb ha belát az Auchan. Vagy együttműködik a természetvédelemmel és akkor megtarthatja a jelenlegi profitját, vagy nem működik együtt és akkor saját maga eléri saját maga ellen, hogy kiűződjék ebből az országból. Amikor pedig olyan hülyének nézik az embereket, hogy “parlagfűirtásnak és területkarbantartásnak” állítják be a derékvastagságú fűzfák kiirtását, akkor nem csak a természetvédelmet köpik szemen, hanem saját magukat is. Farkába harap a kígyó. Remélem megértette az Auchan a karma jelentőségét!

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.