Látod ott fenn azt a sok nyelvet? A Global Voices történeteit ezekre a nyelvekre fordítjuk le, hogy mások számára is elérhetővé tegyük a civil média híreit a világon.

Bahrein: Mentsük meg a bahreini gyerekeket a rezsimtől!

Ez a poszt a Tüntetések Bahreinben 2011 [en] sorozatunk része.

„A rezsim mindannyiunk ellen bűnöket követ el!” – ezt az üzenetet próbálták a bahreini netpolgárok hangsúlyozni a Twitteren a szokásos hashtagjeikkel. A bahreini Twitter-szféra akár egy külön esettanulmány is lehetne a közösségi médiáról: remekül szerveznek, minden rendelkezésükre álló információt felraknak erre a platformra és megpróbálják az emberi jogi szervezetek és aktivisták figyelmét felhívni, hogy ők is figyeljenek oda és szembesítsék a rendszert a saját bűneivel.

Múlt héten a száműzetésben levő aktivista, Maryam Al-Khawaja twittelt annak érdekében, hogy a többi Twitter felhasználót arra biztassa, hogy ők is használják a #savebhkids [en/ar] hashtaget, amit azért indítottak el, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjanak a bahreini gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények, mint például a meggyilkolásuk, letartóztatásuk, könnygáztól való fuldoklásuk, vagy éppen a családjuk elleni erőszak végignézetése.

Al Khawaja twitteli:

@MARYAMALKHAWAJA: Használd a #saveBHkids hashtaget, ha arról írsz, hogy a bahreini gyerekeknek mit kellett elviselniük az elmúlt egy évben a rezsim erőszakja miatt.

Children of AbdulRidha Buhamid who was killed by army on Feb 18, 2011. No investigation in his case and no compensation to his family. Photo credit: Bahrain Human Rights Centre

AbdulRidha Buhamid gyerekei, akit 2011. február 18-án ölt meg a hadsereg. Az esetét nem vizsgálták ki és a családja sem kapott kártérítést. Fényképezte a Bahreini Emberi Jogi Központ

Ba7rainiDXB Twitter felhasználó hozzáteszi:

@ba7rainiDXB: Tudtad, hogy a #Bahrain rendőrség tagjai vagy megvesztegetik, vagy megfenyegetik, vagy megzsarolják a gyerekeket, hogy informátorként dolgozzanak nekik?

Sawsan Sultan pedig hozzáteszi a végszót:

@SaWsan_SuLtaN: A testvéremet tegnap tartóztatták le. Brutálisan megverték és kidobták az utcára, nem akarom, hogy ez újra megtörténjen, tehát #SavebhKids #Bahrain

Egy másik bahreini twitterező ezt a videót [en/ar] posztolta [figyelem, megrázó képek!] a bahreini gyerekek ellen elkövetett bűncselekményekről:

@AmyBH2: Az első bűncselekmény, amit a rezsim a gyerekek ellen követett el, a hadsereg támadása volt a Gyöngy tér ellen, amikor még a gyerekek is ott voltak.

Egy másik Twitter felhasználó egy hosszú, részletes beszámolót [en] osztott meg, amelyet a Bahreini Emberi Jogi Központ írt a bahreini gyerekek elleni erőszakról:

@zh0r: 16 éves gyereket tartottak túszként, azért, hogy az apja feladja magát a biztonsági erőknek. #SaveBHKids #Bahrain http://t.co/P3Uk1Iz7

@AmyBH2: A 16 éves fiamat megverték és homokot lapátoltak rá a zsoldosok, de nem jelentette a HRC-nek [emberi jogi szervezet], mert azt gondolta, hogy ez megszokott.

@Zzzzah: [MEGRÁZÓ KÉP] yfrog.com/go3nvp A 15 éves Ali Khamist 2011. október 7-én találta fejbe Hamad [a bahreini király] zsoldosainak gumilövedéke.

Egy másik bahreini twitterező több képet is felrakott a könnygáztól fuldokló bahreini gyerekekről. A  könnygázt azokra a falukra és városokra lövik, ahol naponta vannak tüntetések:

@ahmed_12: Fuldokolnak a könnygáztól. http://yfrog.com/mmbo1tzj http://yfrog.com/es7ioxcj http://yfrog.com/nvuydpuj

Ez a poszt a Tüntetések Bahreinben 2011 [en] sorozatunk része.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.