Három hónap telt el az újságíró házaspár, Sagar Sarwar és felesége, Meherun Runi meggyilkolása óta. A rendőrségnek a mai napig nem sikerült [en] olyan nyomokat és bizonyítékokat találnia, melyek segítségükre lehetnének az ügy megoldásában. A brutálisan meggyilkolt házaspárra 2012. február 12-én a korai órákban találtak rá a Dhaka Nyugat Rajabazar városrészében lévő lakásukban.
A Bangladesi Legfelsőbb Bíróság elégedetlenségét fejezte ki [en] a rendőrség detektívosztálya által irányított nyomozás előrehaladása (vagyis inkább annak hiánya) miatt. Az ügyet azóta átvette [en] a bűnellenes és terrorizmusellenes egység – a Gyorsreagálású Zászlóalj [Rapid Action Battalion (RAB); en]. A holttesteket már exhumálták is, hogy megismételjék a boncolást. Ugyanakkor továbbra sem történt jelentős előrelépés a nyomozásban.
A bloggerek pedig ismét az utcára vonultak, hogy igazságot követeljenek a meggyilkolt házaspárnak. Május 11-én Shahbaghban, Dhakában tüntetést rendeztek a közkönyvtár elé. Ez már a negyedik tiltakozó gyűlésük volt. A következő videón a bloggerek egy tiltakozó dalt énekelnek:
Egy másik videón szintén a bloggerek láthatók, amint egy gyertyás tüntetést tartanak igazságot követelve a Sagar-Runi gyilkosság ügyében:
Kezdetben a rendőrség úgy próbálta megakadályozni a bloggerek tiltakozóakcióját, hogy autóikat a tüntetés helyszínére parkolták le és nem adtak engedélyt az elektromos hálózat használatára a rendezvény során. Később a bloggerek mikrofonok nélkül, énekelve tartották meg a demonstrációt. Sohel Mahmood beszámol [bn] az eseményről:
নানা বাধা ডিঙিয়ে হয়ে গেলো বাংলাভাষার ব্লগারদের প্রতিবাদী সংগীতের আয়োজন। পুলিশের “কমিশনারের অনুমতি লাগবে” টাইপের বক্তব্য, বিদ্যুতের লাইন টানায় বাধা আর সন্ধ্যার কিছু ভাগে “হঠাৎ বৃষ্টি”। তবে, সব বাধা ডিঙিয়ে প্রতিবাদী এই সংগীতে যোগ দেন ব্লগার, সাংবাদিক, ছাত্র-ছাত্রী আর সাধারণ মানুষ।
Sagar és Runi gyilkosainak azonnali letartóztatását követelve újságírószervezetek egy gheraót [en; a békés tüntetés egy formája; blokád vonása egy épület vagy személy köré – a ford.] szerveztek a belügyiminisztériumhoz május 15-én, a bloggerek is csatlakoztak. A rendőrség azonban fellépett a tüntetők ellen. Az eseményen készült fotókat feltöltötték a We Demand Justice for Sagar-Runi [bn; Igazságot Követelünk Sagarnak és Runinak] Facebook oldalra, melyek közül több képen az látható, amint a rendőrök megakadályozzák a tüntetőket, hogy megközelítsék a belügyminisztérium épületeit. Az esemény végén bejelentették, hogy mik lesznek a következő lépések, tiltakozó megmozdulások. Az újságírók és bloggerek által tervezett újabb demonstrációk:
১. ২০ মে থেকে ১৫ জুন পর্যন্ত সবগুলো মিডিয়া হাউসে সভা-সমাবেশ।
২. ৫ জুন জাতীয় সংসদে গিয়ে স্পিকারের কাছে সাগর-রুনি হত্যাকারীদের গ্রেফতার ও বিচার দাবিতে স্মারকলিপি প্রদান।
৩. ২৬ জুন প্রধানমন্ত্রীর কার্যালয় অভিমুখে পদযাত্রা।
৪. এরপরও সাগর-রুনির হত্যাকারীদের গ্রেফতার ও বিচার না করা হলেও দেশের সব সাংবাদিক কর্মবিরতি কর্মসূচি পালন।
2. Június 5.: Menet a Parlamenthez és egy petíció átadása a házelnöknek, melyben Sagar és Runi gyilkosainak letartóztatását és bíróság elé állítását követelik.
3. Június 26.: Tiltakozó menet a miniszterelnöki hivatalhoz.
4. Ha a hivatalos szervek továbbra is képtelennek bizonyulnak igazságot szolgáltatni, az összes újságíró az országban leteszi a tollat és munkabeszüntetéssel tiltakozik.
1 hozzászólás