Thaiföld: Túlélés és találékonyság árvíz idején

Az eredeti írás 2011. november 24-én jelent meg.

Thaiföldön javul a helyzet, ahogy az árvíz visszavonul [en], de a halálos áldozatok száma Saksith Saiyasombut [en] szerint már több, mint 600:

Most, hogy úgy látszik, a legrosszabbon már túl vagyunk és az ár lassan, de biztosan visszavonul az ország több részén, kezd visszatérni a normális élet érzése Bangkokban. Ám a szenvedés sokak számára folytatódik az érintett területeken, még mindig konfliktusok vannak a határok környékén és a halálos áldozatok száma is már 600 fölött van.

Ladprao64 [en] szintén megfigyelte, hogy az élet sok helyen kezd visszatérni a normális kerékvágásba:

Bár sok ember még küzd az elöntött otthonával és munkahelyével Bangkok környékén, északon és a város egyes területein, de a mi kis földünk kezd visszatérni a normális kerékvágásba. Szombaton Ladprao központjában jártunk – egy nappal korábban nyitották meg – és nem okozott nehézséget odajutni. Volt némi víz az SCB Plaza közelében és az autók a két szélső sávot használták, de a két belsőn is lehetett volna már járni, ha szükséges.

A fentieken túl azonban nagyon sok a sár, ami mutatja, hogy meddig ért a víz, és a hely még egy jó ideig elég megviseltnek fog kinézni.

Az árvízkatasztrófa [en] Thaiföldön az elmúlt öt évtized legsúlyosabbja [en] volt emberi áldozat ill. a vagyoni és infrastrukturális károk tekintetében. De a katasztrófa, mely néhány hétre a tartományok többségét, köztük Bangkok egyes részeit elárasztotta, megmutatta azt is, mennyire találékonyak voltak az emberek az árvízzel szembeni küzdelem során.

Thai Árvízi Hack [en] egy Tumblr blog, mely összegyűjti az érdekes árvízi eszközöket és módszereket, amiket egyszerű lakosok alkottak az árvíz túlélésére. Például alább egy műanyag lavórokból [th] rögtönzött csónak látható:

Aggódik a parkolás miatt az elöntött épületek környékén? Íme egy motorkerékpár parkoló [th]:

És autó zacsi [en] védi a járműveket:

Úszómellény [th] vizespalackból, macskáknak:

Az elöntött utcákra felkészített kétéltű kisteherautó [th]:

Az egyetemek is segítettek olyan eszközök [en] gyártásában, melyek segíthetnek az árvízi életmentésben. Egy népszerű példa az árvízi kacsa [en], mely figyelmeztet [en], ha a vízben elektromos áram van:

Clarice Africa azonosított néhány crowdsourcing alkalmazást [en], melyek hasznos információkat nyújtanak a lakosságnak. Egy példa az El van-e árasztva a házam? [en] weboldal: „amikor az evakuált bangkoki lakosok beírják az elhagyott házuk irányítószámát, megtudhatják, hogy milyen az árvízhelyzet a házuk közelében”.

És íme a kutyamentők [en] és önkéntesek története, akik felkutatták és segítettek a vízben rekedt kutyáknak a városban:

Sok kutyát találtunk az elhagyott házakban és garázsokban az úszó autók tetején gubbasztva. Nyilvánvaló volt, hogy napok óta nem ettek. Ezek a kutyák rettegtek és az állatmentőinknek meg kellett küzdeni velük, hogy hálókkal és puszta kézzel befogják őket.

Találtunk kölyökkutyákat is a vízben lebegő hulladékokon, akik boldogan ugrottak a csónakunkba, ahol ételt és törődést kaptak. Anyjuk a mély vízben volt a közelben és bár félt, végül sikerült őt is megmentenünk.

Indítsd el a beszélgetést!

Szerzők, kérünk, hogy bejelentkezés »

Szabályok

  • A hozzászólásokat moderáljuk. Ne küldd el a hozzászólásodat egynél többször, mert azt hiheti a gép, hogy spam.
  • Tiszteld a többi kommentelőt. A gyűlöletbeszédet, obszcenitást és személyes sértéseket tartalmazó hozzászólásokat nem publikáljuk.