A Fülöp-szigeteki kormány úgy döntött, hogy bezáratja a Rappler híroldalt miután az Értékpapír és Tőzsdebizottság (SEC) visszavonta a cég üzleti tevékenységre kiadott engedélyét.
A január 11-i döntés szerint a Rappler megsértette a tömegmédiumok külföldi tőkearányának korlátozásáról szóló alaptörvényt azzal, hogy az Omidyar Hálózattól fogadott el támogatást. A hálózatot Pierre Omidyar, az eBay alapítója hozta létre. (Hasonlóan a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványhoz, a szervezet célja, hogy támogatásokon keresztül segítse a civil társadalom fejlődését – a ford.)
A Fülöp-szigetek alkotmánya a tömegmédiumok tulajdonosi körét helyi cégekre és az ország állampolgáraira korlátozza, de nem tiltja, hogy külföldi alapítványoktól fogadjanak el pénzbeni adományt.
A Rappler száz százalékban Fülöp-szigeteki tulajdonban és irányítás alatt van, helyileg is ott működik. A működése fenntartásához letéti igazolásokat, vagyis olyan befektetési eszközöket használ, amelyek lehetővé teszik, hogy a külföldi partnereknek is lehessen üzleti érdeke a cégben.
A közösségi médiafigyeléssel is foglalkozó független híroldalt gyakran támadják az elnök netes követői a kormányt kritizáló cikkei miatt.
.@jnery_newsstand: “If this revocation stands, Rappler will effectively be shut down — the first time a news organization will be closed by government action since the dictator Ferdinand Marcos declared martial law in 1972.” #Newsstand https://t.co/539n3hUZEu
— Inquirer Opinion (@Inq_Opinion) January 15, 2018
.@jnery_newsstand: „Ha a visszavonás érvényben marad, akkor a Rapplert tulajdonképpen bezáratják, és ez lesz az első alkalom, hogy egy újságírószervezetet kormányzati döntés alapján állítanak le azóta, hogy Ferdinand Marcos diktátor statáriumot vezetett be 1972-ben.” #Newsstand https://t.co/539n3hUZEu
— Inquirer Opinion (@Inq_Opinion) 2018. január 15.
Az elnök maga célzott arra 2017 júliusi évértékelő beszédében, hogy a Rappler teljes mértékben amerikai tulajdonban áll, annak ellenére, hogy a Rappler Fülöp-szigeteki állampolgárok és cégek tulajdona és ők is működtetik.
A cégtulajdon legnagyobb részével, összesen 91 százalékkal a cég elnöke, Maria Ressa és Benjamin So magánbefektető (mindketten Fülöp-szigeteki állampolgárok), valamint két médiacsoport, a Dolphin Fire és a Hatchd (mindkettő Fülöp-szigeteki székhelyű cég) rendelkeznek.
A Rappler elleni fellépést Jose Calida főügyész provokálta ki, Harry Roque, az elnök szóvivője pedig tagadta, hogy az Értékpapír és Tőzsdebizottság döntése a sajtószabadság elleni támadás lenne, hiszen csupán érvényesítette azt az alkotmányos felhatalmazást, amely tiltja a külföldi tulajdonlást a médiában. Duterte elnök álhíroldalnak nevezte a Rapplert egy nappal azután, hogy a bizottság visszavonta a cég bejegyzését.
A Rappler vitatja a bizottság vádjait, szerintük a döntés egyértelmű támadás egy olyan cég ellen, amely átláthatóan működik és megfelel az Értékpapír és Tőzsdebizottság előírásainak és szabályozásainak.
A szerkesztőség kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy szembeszálljon a döntéssel és arra kérték olvasóikat, hogy védjék meg a sajtószabadságot:
Nem csak az összes rendelkezésünkre álló jogi eszközzel fogunk ellenállni, hanem harcba is szállunk azért, hogy folytathassuk az újságírást és védjük a jogotokat ahhoz, hogy egy olyan független felületen keresztül hallassátok a hangotok, mint a Rappler.
Mi kitartunk.
A Fogjunk Össze A Demokráciáért És A Becsületességért (LODI) művészekből és médiában dolgozókból álló szervezet szerint a lépés a helyzet fokozódását jelenti, melyet a Rappler szerkesztősége és újságírói elleni, Duterte követői által elkövetett támadások előzték meg:
Ki lesz a következő, Elnök úr? Az ABS-CBN? A kommunistának bélyegzett közösségi újságírók? A művészek, akik felhívják a figyelmet a drogok elleni véres harcra?
Az ABS-CBN az egyik legnagyobb Fülöp-szigeteki televízióhálózat, közvetítési jogának meghosszabbítását épp most tárgyalja a Kongresszus.
A Mozgalom A Zsarnokság Ellen (MAT), egy Duterte drogok elleni háborúját és autoritárius törekvéseit ellenző ernyőszervezet arra figyelmeztet, hogy a kormányzat azokat a médiaorgánumokat vette célba, amelyeket nem tud irányítása alá venni vagy megzsarolni.
Az a kormány, amely több alkotmányos rendelkezést is megsért, beleértve a területi, a fékek és ellensúlyok, a hatalom szétválasztása és az alapvető polgári jogok rendelkezéseit; a Duterte-rezsim nem tud átverni senki azzal, hogy alkotmányosnak nevezi a Rappler elleni fellépést. Dutertének semmi hitele nincs, ha alkotmányosságról van szó.
A közösségi oldalakon is rengetegen kritizálták Duterte kormányának lépését a Rapplerrel szemben, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat Twitterről.
The very same Constitution Duterte craves to mutilate in order to build a dictatorship is now misused for a politically-motivated attack on @rapplerdotcom and press freedom. #FightTyranny #LabanRappler
Ugyanazt az Alkotmányt, amelyet Duterte megpróbál szétszabdalni, hogy diktatúrát építsen, most arra használják, hogy politikai támadást indítsanak a @rapplerdotcom és a sajtószabadság ellen. #HarcoljADiktatúraEllen #LabanRappler
— Tonyo Cruz (@tonyocruz) 2018. január 15.
Duterte cannot control Inquirer. Inquirer was sold. Duterte cannot control Rappler. Rappler was shut down. See the pattern? Who's next?#StandWithRappler
— Isla Malasakit (@LivesMatterPH) January 15, 2018
Duterte nem tudta irányítás alá vonni az Inquirert. Az Inquirert eladták. Duterte nem tudta irányítás alá vonni a Rapplert. A Rapplert bezáratták. Látni a hasonlóságot? Ki lesz a következő?
— Isla Malasakit (@LivesMatterPH) 2018. január 15.
Para sa Rappler, para sa mga pahayagang pangkampus na nired-tag ng AFP, para sa lahat ng mga mamamahayag na pinatay at ipinakulong sa ilalim ng pasistang administrasyong ito. #DefendPressFreedom pic.twitter.com/jnGUm2KKyU
— ipê #DefendPressFreedom (@pmjamilla) January 15, 2018
A Rapplerért, az összes egyetemi kiadványért, amit a katonaság vörösnek bélyegzett, az összes újságíróért, akiket ez a fasiszta kormányzat megölt vagy bebörtönzött: #VéddASajtószabadságot
You don't have to like Rappler to be wary of it being shut down. The fact that a publication critical of the government is being attacked should be enough reason to question where ur govt's loyalties lie: to the people or to itself?
— CarboNATata (@natdabuet) January 15, 2018
Nem kell szeretni a Rapplert ahhoz, hogy a bezárását aggasztónak találd. A tény, hogy egy kormánykritikus kiadványt támadnak, már elég ok ahhoz, hogy feltedd a kérdést, kihez is lojális a kormány: az emberekhez vagy saját magához?
— CarboNATata (@natdabuet) 2018. január 15.
Rappler’s topnotch journalism, particularly its coverage of the “drug war,” angered a lot of people in the Duterte regime. This is a predictable response. Outrageous and heavy-handed but predictable. https://t.co/MLXc0InqSu
— Caloy Conde (@carloshconde) January 15, 2018
A Rappler minőségi újságírása, különösen a drogháborúról szóló cikkei nagyon sok embert dühítettek a Duterte-rezsimben. Ez egy kiszámítható lépés volt. Felháborító és keménykalapos, de kiszámítható. https://t.co/MLXc0InqSu
— Caloy Conde (@carloshconde) 2018. január 15.
It's not about the money. You just spin it that way. You want to punish and intimidate whoever's critical and doesn't bend on your will. You can call it and spin it however you want. You tried to destroy free press. You will pay. #StandWithRappler
— Owen Tan (@Ropositive) January 16, 2018
Nem a pénzről van szó, csak arra tereltétek a figyelmet. A lényeg, hogy megbüntessetek és megfélemlítsetek mindenkit, aki kritikus és nem enged az akaratotoknak. Mindegy, hogy minek hívjátok és hogyan tálaljátok, el akartátok pusztítani a sajtószabadságot. Meg fogtok fizetni. #ARapplerrelVagyok
— Owen Tan (@Ropositive) 2018. január 16.
A Rappler egyelőre folytatja működését és fellebbez a bizottság döntése ellen a bíróságon.
A szerkesztő megjegyzése: a Global Voices is kapott támogatást az Omidyar Hálózattól.