Történetek erről: Közel-Kelet & Észak-Afrika ettől az időponttól: Március, 2012
Tunézia: LMBT felháborodás az emberjogi miniszter homofób kijelentése miatt
„Ember vagyok, emberjogi miniszter úr!” – ez volt az LMBT közösség válasza a tunéziai emberjogi miniszternek egy privát tévécsatornán tett homofób kijelentése után. A miniszter ugyanis a homoszexualitást a szexuális perverziókhoz és mentális betegségekhez hasonlította. Az ország LMBT közössége felháborodott.
„Szerelmes levél” Izraelből Iránba
Izraeliek által irániaknak küldött szerelmi üzenet: furcsábban hangzik, mint egy fantasztikus regény ezekben a feszült időkben, amikor az iráni és izraeli kormányok minden elképzelhetővel fenyegetik egymást. Egy Facebook-kampányban mégis erre láthatunk példát.
Jemen: Méltóság Pénteke, emlékezés a március 18-i mészárlásra
Egy évvel ezelőtt 52 tüntetőt gyilkoltak meg és százan szenvedtek sebesüléseket a jemeni Szanaá városában. Az internetezők március 18-ra, a jemeni forradalom fordulópontjára emlékeznek.
Bahrein: Mentsük meg a bahreini gyerekeket a rezsimtől!
A bahreini gyerekek szenvedése állt a középpontjában annak a Twitter-kampánynak, melynek célja azt bemutatni, hogyan ment a gyerekek sora a felkelés egy éve alatt. Mona Kareem vizsgálja a netpolgárok reakcióit.
Bahrein: Hatalmas tüntetés a rezsim ellen
„Le, Hamaddal, le Hamaddal!” – skandálta több tízezer ember Bahrein királya, Hamad ellen, miközben elfoglalták Bahrein egyik fő országútját a bahreini forradalom jelképévé vált Gyöngy tér közelében. Egy tényfeltáró bizottság szerint a rendszer összefüggésbe hozható a gyilkosságokkal, letartóztatásokkal, korrupcióval, elnyomással és a polgárok diszkriminációjával.
Palesztina: Ritka fotók az 1840-1940 közötti Názáretről
Iqbal Tamimi blogger ritka fotókat posztolt [ar] a palesztinai Názáret városáról, melyek az 1840-1940 közötti időszakban készültek.
Bahrein: a #Hungry4BH világszerte népszerű a Twitteren
Bahreini netpolgárok a nemzetközi közösség támogatásával segítettek a bebörtönzött éhségsztrájkoló politikai aktivisták hangját hallatni azzal, hogy szenvedésüket népszerű témává tették a Twitteren. Mona Kareem beszámol az aktivisták interneten és a helyszínen tett erőfeszítéseiről.
Új könyv a szabad internetért folytatott küzdelemről

Hogyan tudjuk biztosítani, hogy az internet fejlődése a demokráciának megfelelő irányba haladjon? Hogyan juthatunk el odáig, hogy a technológia passzív „felhasználója" helyett olyan „netpolgárként" gondoljunk magunkra, aki sajátjának érzi és felelősséget vállal a közös digitális jövőért? Ezeket a kérdéseket feszegeti Rebecca MacKinnon, a Global Voices alapítójának új könyve.