Ez a bejegyzés a Nemzetközi kapcsolatok és biztonság kiemelt tudósítás-sorozatunk része.
Mielőtt elmerülnénk a Kínában az internetes kommunikációt és technológiát meghatározó bizarr hatalmi háromszögben, hadd mutassuk be a történet három szereplőjét:
Sina: Kína vezető internetes vállalata [en], részvényeivel a NASDAQ-on [en] kereskednek, tulajdonában van a Sino Weibo, a kínai közösségi hálózat, melyet a Twitterhez hasonló mikroblog szolgáltatásként szokás emlegetni, bár ez inkább egy hibrid [en]. A Sina Weibo azt állítja, hogy több mint 300 millió regisztrált felhasználója [en] van.
A kínai kormány: A Kínai Kommunista Párt (KKP) az internet több mint tíz évvel ezelőtti kínai megjelenése óta egyszerre [en] üdvözölte az új technológiát, illetve vezetett be számos olyan intézkedést, melyből az látszik, hogy fél tőle. A KKP októberre tervezett vezetőváltásával kapcsolatban [pdf; en] a kormány különleges intézkedéseket vezetett be a közösségi média szigorúbb ellenőrzésére, ami pedig jól mutatja az említett ellentmondást.
A kínai netpolgárok: Imádják a kínai közösségi hálózatokat. A nyugati felfogással ellentétben Kína netpolgárai nem hiányolják a Facebook, a Twitter vagy a YouTube szolgáltatásait (mindhárom blokkolva van Kínában). Ugyanakkor a Sina Weibo felhasználók feldühödnek, ha online tevékenységüket megzavarják.
A kínai netpolgárokat érintő néhány súlyosabb probléma a cenzúra, valódi néven elvárt regisztráció [en], a pontrendszer [en] és a felhasználói profilok törlése, amivel gyakran szembesülnek. Talán a közelmúlt egyik legjellemzőbb epizódja a közösségi médiára történő lecsapás [en] a Bo Xilai botrány kapcsán [en].
2012 márciusában a Xinhua [en] hírügynökség szerint hat embert tartóztattak le és 16 weboldalt zártak be online „pletykák” terjesztése miatt [en] és a Sina Weibo, illetve a Tencent Weibo mikroblog oldalakat is „megbüntették” [en]. Ennek eredményeként a két oldal 2012 március 31. és április 3. között minden felhasználót eltiltott a hozzászólás lehetőségétől. Sokan ezt a Sina taktikai lépésének tartották, hogy kielégítse a kormány igényét anélkül, hogy túlságosan felbosszantaná a felhasználóit. Ben Chiang, a Technode [en] munkatársa így viccelt a helyzettel:
Sina Weibo: Hé Twitter, hogyan tartod távol magadtól a kormányt?
Twitter: [elfordul] No komment.
Sina Weibo: Ja, értem már!
Később azonban a Sina életbe léptetett egy új pontrendszert [en], hogy korlátozza a felhasználók hozzászólását az „érzékeny tartalmakhoz”, ezzel eleget téve a kormány elvárásainak.
![“Sometimes a penguin’s scarf is not a fashion accessory”[zh] (The figure on the left depicts Sina Weibo, and the penguin represents another microblogging siteTencent.) Image my Flickr user Inmediahk, used under CC BY-NC 2.0 “Sometimes a penguin’s scarf is not a fashion accessory”[zh] (The figure on the left depicts Sina Weibo, and the penguin represents another microblogging siteTencent.) Image my Flickr user Inmediahk, used under CC BY-NC 2.0](https://globalvoicesonline.org/wp-content/uploads/2012/07/weibo-269x300.jpg)
„Néha a pingvin nyakravalója nem divatkiegészítő.” (A balra lévő figura a Sina Weibót, a pingvin pedig a Tencent mikroblog oldalt jelképezi.) A képet Inmediahk Flickr felhasználó tette közzé, a CC BY-NC 2.0. licenccel.
2012 július 16-án a kínai blogger és tőkés vállalkozó Isaac Mao [en] (akinek Sina Weibo hozzáférését törölték) Twitter oldalát használta arra, hogy tájékoztassa a nemzetközi közönséget a Sina részvényeinek [en] shortolásáról (eladási pozíció nyitása árfolyamesési várakozás miatt), ami a részvények árfolyamának esését eredményezte. Egy online levélben [en] írta le indokait, amit egy figyelmeztetéssel fejez be:
A felhasználók elégedetlenségét leszámítva a Sina önmagában is kockázatos helyzetben van a hatóságokkal szemben. Az ország vezetőváltásának évében a Sina nagy valószínűséggel lehet, hogy nem tudja életben tartani a Weibo szolgáltatást. Néhány nagy változás készülhet Kínában, tartsátok nyitva a szemeteket!
AnnaLisa Kraft írja a The Motley Foolon [en]:
A kínai internetes részvények jó teljesítményével kapcsolatos múlt nyári remények a kínai növekedés lassulása, a könyvelési botrányok és a növekvő kormányzati beavatkozástól való (jogos) félelmek miatt szertefoszlottak.
A Sina valószínűleg tisztában van ezzel, de a kormány akár egyetlen politikai döntéssel megszüntetheti, miben is áll tehát akkor a Sina valódi ereje? Az új kínai kormány akár bezáratja október után a Sinát, akár nem, a legutóbb publikált friss tervezete [en] az internetes információs szolgáltatások irányításának módszereiről [zh] szóló intézkedésnek a Weibó szolgáltatásait érintő keményebb politikára utal. Tehát elég világos, hogy kinél van valójában az irányítás ebben a bizarr hatalmi háromszögben.
